belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Bölcsföldi András

De jó a fürdőkádban ülni!

Rejtett irodalmi üzenet, boldog, aki megfejti!

 

De jó a fürdőkádban ülni!
De jó elhagyni magamat
s mégis fölpezsdülni a víz
folyékony paplana alatt! 

Isten vajon létezik vagy sem?
Ha nem létezik és úgy hiszünk benne, akkor egy nagy illúzió részesei vagyunk, különösen akkor, ha átéljük, hogy egyébként pedig megsegített, válaszolt kéréseimre, esetleg neki köszönhetem felépülésemet a betegségből. Sokan vallják, hogy Isten nincs, az ő személyét, lényét csak emberek találták ki, hogy megnyugtassák magukat, s ez illúzió, amit folyton kergetnek, és úgy hiszik, hogy néha el is érik.
Ha létezik és nem hiszünk benne, akkor viszont baj van, nem csupán azért, mert a Biblia szerint annak a vége nem túl pozitív sztori, hanem azért sem, mert ha valaki folyamatosan közli a másik iránt a szeretetét, sőt állandóan biztosítja a másikat érzelmeiről, és időnként hathatós jelekkel bizonyítja is, akkor rossz érzés, ha nem kap viszonzást. De van egy furcsa, talán a kettő határán mozgó valami, amit nagyon nehéz meghatározni, maximum azt jelenthetjük ki róla, hogy a kés élén táncolunk. Valóban haláltánc, amit a hit és hitetlenség határán járunk. Ezt hívhatjuk hívő hitetlenségnek vagy hitetlen hívőségnek. Ne játsszunk már így a szavakkal, nincs így ennek értelme! Valaki vagy hívő, vagy nem, nincs köztes állapot, különösen a hit világában. Ha valaki hívő lett, az már ne kételkedjen, ha valaki nem hívő, az meg térjen meg! Igen, igen. Nem, nem! A Biblia is ezt mondja! De mi van, ha gondolkozni kezdünk a meleg kádban? És a pezsgő víz hatására inspirált mondatokat ki is mondjuk? 

De jó a meleg kádban ülni!
(Ott ébredek fel igazán.)
Negyedórát benne henyélek,
borotválkozom, azután

mégegyszer kinyujtózom, és ha
van még idő, egy darabig
fütyülni és dudolni kezdem
gyermekkorom zsoltárait, 

Gondolkodom tehát.
Különösen nehéz azokkal mit kezdeni, akik korábban hittek, de az életük útján elvesztették a hitet, vagy a hit hagyta őket cserben, más szavakkal: elvesztették Istent, vagy szerintük Isten hagyta el őket. S csupán a derűs nosztalgia van jelen az életükben, hiszen arra a korra szívesen emlékeznek vissza, amikor még minden egyben volt az életükben, amikor még nem törött el semmi, amikor nem volt csonka a hold, s részekből eggyé lobbant a láng és a szerelem sem volt darabokban. (Ady: Kocsiút az éjszakában) Jellemző ez például református gimnáziumba jártakra, akik egyébként távol tartják maguktól az egyházat, vagy magukat az egyháztól, de mindenkinek tele tüdővel mesélik, hogy milyen szépek voltak azok az évek és mennyi mindent kaptak ott, hogy alapozták meg a tudást, és erősödött hitük, jellemük. De jellemző lehet egy gyülekezetben felnövő, de a helytől messze kerülő emberre is, aki esetleg országot is váltott, vagy azt a biztos helyzetet hagyta el, amely korábban meghatározta az életét. És lehet olyan is, aki konfliktusba került egy lelkésszel, gyülekezettel, magával az egyházzal, és ezért hagya ott. Mindezek keserves sebeket hagynak egy-egy becsületesen dolgozó lelkész munkáján, és foltot egy egyébként jól is működő gyülekezeten. Legerősebb reménységünk szerint marad valami a hitből, valami parázs, lángoló mécses, nosztalgikus emlékek egy templom meghitt padjairól, dallamfoszlányok. 

azt, hogy „Perelj, uram!", meg azt, hogy
„Óh, mely sokan vagynak", – s bizony,
ha nem hiszek is már, az emlék
végigborzong a hátamon,

(az ének s az orgonazúgás
még most is a húsomban él,
bár rég volt, hogy a Nagytemplomban
úgy átjárt, ahogy most a vér), 

Egyre nehezebb.
Egyre nehezebb mit kezdeni a nosztalgia-keresztyénekkel, akik a múltból élnek, és abba a régi és biztos világba vágyódnak vissza, amelyik már csak emlékeiben van jelen. De vajon miért? Mármint miért nem tudunk közeledni hozzájuk? A „nehezebb mit kezdeni” kifejezés arra vonatkozik, hogy részben tehetetlenség-érzés van bennünk, másrészt nincs meg bennünk az a jó szándékú türelem, amivel megvárjuk, kiérleljük valakinek a hitét. Éppen azért, mert nagyon rosszul esik, válunk teljesen tehetetlenné. (mintha egyébként valakinek a megtérését nekünk kellene véghezvinnünk) Sokkal szívesebben szeretnénk olyanokat megtéríteni, akik még nem „érintettek”, akik éhséggel és szomjúsággal fogadják az igét, mint azokat, akiken éppen a jóllakottság jeleit látjuk, vagy a megcsömörlés, a besokallás jellegzetességeit fedezzük fel. Mert nehéz ugyanazt mondani, mégis másképp. Szeretni, csak másképp, mint eddig. Nincs más evangélium, mondja Pál (Gal 1,7), s ezen azt is érti, hogy az evangéliumot nem kell megújítani, új köntösbe öltöztetni, mindenféle modern eszközt bevetni a hirdetésre. (de nem ezek használata ellen szól a mondat) János is azt írja, hogy nem új parancsolatot ír, hanem a régit ismétli meg. De ez csak őbenne (Jézusban) igaz. (1Jn 1,7-8) S ezzel múlik a sötétség és fénylik az igazi világosság. 

s mikor „ellenségim romlását"
ígéri Dávid éneke,
mintha egy isten trombitálna,
az egész szoba zeng bele. – 

De jó a fürdőkádban ülni,
ülni, átfülni egy kicsit!
A víz melege és az ének
mindennap megfiatalít, 

Nincs mit tenni?
Ott válik érdekessé a történet, amikor valaki átéli a kettősséget, ambivalensen érez és cselekszik. Hiszen ha éppen megfogalmazom hitetlenségemet, akkor azzal, hogy nyilvánosságra hozom, kimondom, éppen azt bizonyítom, hogy ez engem zavar, még ha büszkén vállalom is. Mert az ambivalencia sosem lehet tartós, még akkor sem, ha mi magunk akarjuk mesterségesen fenntartani. Nemrégen kaptam egy levelet (papíralapon tintával, bélyeg, elsőbbségi – ilyen is van még). Egy korábbi felnőtt konfirmandusom írta, s ha lehetne valami őszintét kívánni lelkésztársaknak, akkor ilyen leveleket kívánnék mindenkinek. Legalább egyet az életben. Az illető hölgy, nevezzük Ilonának, leírta bizonyságtételét arról, hogy mit élt át éppen tíz éve a felnőtt-konfirmáció során, s utána is. Amikor jelentkezett, nem voltak összeházasodva társával, s úgy járta végig a felkészítést, majd konfirmált, közben nevelték első gyermeküket, akit én kereszteltem meg, majd a szülők ezután össze is házasodtak. Kiemelte, hogy rendezetlen családi viszonyait én nem tettem szóvá, nem ítéltem el, noha megtehettem volna (bár ez lehet, hogy sokak szemében talán inkább negatív lelkészi tevékenység). Házasságuknak és közös életüknek szép gyümölcse lett, ma már négy gyermeket nevelnek, és hosszan viselt, türelmes imádságok után a férj is átadta életét, szolgáló tagja lett a helyi gyülekezetnek. Talán túlságosan kereknek tűnik ez a történet. Az is. Viszont valóságos. De legfőképpen a mindenkor cselekvő Istent dicséri, sohasem az embert.
Talán pimasznak tűnik a vers vége, az utolsó szavak. Ütnek. Vagy ölelnek? Mégis nagyon valóságosak. Mert Isten valóban nagyon szereti az ateistákat, a lázadókat, az ambivalenseket, a magányosokat, a különutasokat is. Nem hagyja őket magukra. Talán úgy tűnik, hogy Isten szeretete túlzottan is magabiztossá tesz bennünket. Kiosztjuk Istennek a „mindenképpen szeretned kell” c. kártyát, s magabiztosan várjuk a parti végét, az adu úgyis nálunk van! De Isten szeretetére apellálni sohasem furcsa. És úgyis csak az marad meg. És az jelenti a megoldást. Az győz, főleg, ha megtaláljuk a választ. Mint ebben az írásban is benne van. Csak keresni kell! Megtalálni. És kimondani. 

s mikor már rég elmúlt a reggel
s dolgozik agyam és kezem,
akkor is bennem zeng egész nap
az én istentiszteletem, 

és mint vágy, vagy emlék, velem van
valaki, akit nem hiszek;
– ha volna, biztosan szeretne,
és ha van, hát így is szeret.  

Szabó Lőrinc: Reggeli ének

  

Bölcsföldi András

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 15., vasárnap,
Enikő , Melitta napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely
Igenember és Istenember
Akár a nem-esedés, akár az igenlés útján járunk…

Gondolkorzó

Pete Violetta
Mit is mondtam?
Keresztelői fogadalmaink és ami utána jön…

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Igen, egy örök életre
Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?

Magasság

Tóth Sára
Igent mondani a királyban az emberre
A király beszéde című film és a férfiszerep

Miklya Zsolt
Nefelejcs-nem, gondoljrám-igen
Igen-nem játék Tolkien és Nemes Nagy virága kapcsán

Mélység

Szakács Gergely
A NEM mint határozott IGEN
Agresszió vagy megalázkodás helyett asszertivitás

Teljesség

Bella Péter
Igen. Hiszek egy Istenben...
Hitbólintás, de kié?

Koczor Tamás
Isten igen – egyház nem
Magunk módján vallásosan…

Üzenet

Thoma László
Igen… egymásra!
A megtartó közösség ereje

Áthallások

Bölcsföldi András
De jó a fürdőkádban ülni!
Rejtett irodalmi üzenet, boldog, aki megfejti!

Hancsók Barnabás
Enyém a lelked! – Lélekölő
Ha volna olyan eljárás, amely megkönnyíti az életet…

Miklya Luzsányi Mónika
Lehet-e halállal igent mondani az életre?
Emberek és istenek paradoxona

Riport

Hajduk Zsófia
Miért érdemes kimondani a boldogító igen-t?
Házasság hete, szemben a szkepszis éveivel

Kitekintés

Szoták Orsolya
Igen!
Egy fiatal menyasszony bizonysága

Ferenczi Réka
Isten engem úgy segéljen
Egy fiatal presbiter bizonysága

Látogatóink száma a mai napon: 4289
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45301782

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat