belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Kedvek Vera

Münchausen-szindróma és társai

A törődés és a figyelem hiánya megbetegíthet

Mindannyian szeretjük, ha törődnek velünk. Többségünknek meg is adatik, hogy törődjenek velünk, és nekünk is van kiről gondoskodnunk. Nem mindenki van ezzel így, és vannak, akik betegesen akarnak kicsikarni a másikból egy kis szeretetet – beteges módszerrel. Szó szerint. Ők Münchausen-szindrómában szenvednek.

A Münchausen-szindrómás annyiban különbözik a hipochondertől, hogy az utóbbi valóban beteg és vannak tünetei – előbbi maga produkál olyan szimptómákat, melyek miatt egyrészt felfigyel rá a környezete, másrészt kórházi kezelésben részesül. Van olyan, aki esetleg olyan jól ismeri a gyógyszereket, hogy olyan súlyos tüneteket idéz elő magán, melyeket csak hosszas kórházi ellátás keretében vagy esetleg (teljesen fölösleges!) műtéttel lehet kezelni. Leggyakoribb „tünetek” a hasfájás-fogfájás-fejfájás és társai, de persze attól még nem lesz valaki Münchausen-szindrómás, ha hasfájás ürügyén elkéredzkedik a suli orvosijába egy dolgozat megírása elől. Ezt a betegséget a gyerekkori elhanyagoltság okozza, tehát ha a második gyerek a családban nagyon a háttérben érzi magát, valahogy fel fogja magára hívni a figyelmet a maga kezdetleges eszközeivel… Mert így anya-apa legalább odafigyel, a doktor bácsi meg biztos sokat fog törődni velem, a nővérkékről nem is beszélve!... és van, aki bizony „úgymarad” felnőtt korára.

Figyelemfelkeltő jelenség az is, ha valaki anorexiás, vagy tépi a szemöldökét-szempilláját-haját, vagy vágja a csuklóját, kezét – azaz magát bünteti. Ezek a modern kor önsanyargató eszközei. Az Egyesült Államokban március elseje már hosszú ideje az önbántalmazók napja, a Self-Harm Awareness Day. Persze Amerikában sem hallott ám mindenki erről a napról, egy kamasz tumblr blogján ezt olvasom: „ma körbejártam a sulit, és megkérdeztem az embereket, milyen különleges nap van ma… 80% azt mondta, Justin Bieber szülinapja, a maradék 20%-nak pedig fogalma sem volt.”

Az év többi, 364 napjára pedig „marad” a pillangó-projekt: ezt a Recover Your Live (RYL) szervezet (http://www.recoveryourlife.com/) találta ki, lényege, hogy az önbántalmazónak egy pillangót kell rajzolnia a csuklójára vagy egyéb helyre, ha késztetést érez – például – a vágásra. Ugyancsak a RYL kezdeményezése a narancssárga szalag: ezzel a támogatásunkat tudjuk kifejezni – ugyanúgy, mint a mellrák esetében a rózsaszín szalaggal. Örömmel láttam, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott a tumblr is: ez egy mikroblog, ahol az ember nagyon könnyen megtalálja és követni tudja az érdeklődési körének megfelelő blogokat – én magam főzős blogokat követek, nagyszerű inspiráció. Kamaszoknak pedig remek inspiráció az anorexiára, önbántalmazásra. Ennek a veszélyeit ismerték fel a blog nagyfőnökei, és februárban közzétettek egy nyilatkozatot (http://staff.tumblr.com/post/18132624829/self-harm-blogs), melyben felhívták a figyelmet arra, hogy törölni fognak minden olyan bejegyzést és blogot, amely népszerűsíti és dicsőíti a különféle étkezési zavarokat, az önbántalmazást és az öngyilkosságot. Én ennek nagyon örültem, mivel én is követtem (rövid ideig…) egy brit lányt, akit – saját bevallása szerint – hétszer bántalmaztak szexuálisan, első alkalommal 13 éves korában. Ő is, mint a többi hasonló traumát átélt kamasz, a vágás segítségével tudott megküzdeni a poszttraumás stresszel és a depresszióval. Saját bevallása szerint az a baj, hogy függővé lehet válni: ha egyszer kipróbálod, milyen megvágni magad jó mélyen, ahogy folyik a vér, és ahogy egy pillanatra megakad a lélegzeted is… akkor már nehéz abbahagyni, még akkor is, ha jól látható helyen marad nyoma. Máskor ezt írta: „tudom, hogy mindenki el akar kapni. Tudom. Mindenki gyűlöl engem. Egyszerűen csak meg akarok halni. Már egész készletem van gyógyszerekből. Sóvárgok a vágás után. Alig várom a friss vért. […] Egy nagy kudarc vagyok.” Ugye most már nem is kell magyaráznom tovább, miért klassz dolog ez ellen fellépni! Az internetben van hatalom, jó is és rossz is. Huszonévesen van bennem annyi józanság, hogy egyszerűen nem kattintok többé ennek a lánynak a blogjára. Öt-hat éve, még kamaszként a monitorra tapadtam volna, naponta néztem volna. Jobb az, ha a megosztásban rejlő lehetőséggel jól élünk, mert emlékezzünk csak, 2011. január végén Egyiptomban így dőlt meg a hatalom: a facebook és a twitter segítségével, a legújabb harc pedig az ugandai szörnyeteg, Joseph Kony ellen folyik az (utóbbi időben sok vitát kiváltott) Invisible Children nevű szervezet (https://www.facebook.com/invisiblechildren) vezetésével: már 26 éve gyűjti be a kisfiúkat, hogy katonát neveljen belőlük, és őt szolgálják.

Hol a tanulság? Nos, oda kell figyelnünk egymásra. Másként fogalmazva: szeresd felebarátodat, mint magadat. Az, aki Münchausen-szindrómás, és sóvárog egy kis figyelem után, az tulajdonképpen az orvosoktól szeretné megkapni azt a kis figyelmet, gondoskodást, amit a környezete nem ad meg neki. Az önbántalmazásról megnéztem pár videót a youtube-on, és a magukban kárt tevő fiatalok azt vallják, ez nem figyelemfelkeltés, ők egyszerűen így tudnak megküzdeni az érzelmeikkel. Én efelől nem vagyok teljesen meggyőződve, de annyi biztos: kezelést igényelnek. Bárhol olvastam is utána akár az önbántalmazásnak, akár a Münchausen-szindrómának, mindenütt azt írják: nehéz kezelni. Mit tudunk tenni? Nekem nincs gyerekem egyelőre, arról nem tudok magasröptű gondolatokat leírni, viszont vannak barátaim meg egy szerelmem. Úgyhogy csak annyit tudok, hogy a magunk módján megtehetjük, hogy figyelünk és meghallgatjuk a másikat. Minőségi időt töltünk vele. Nem csak a facebookon kommunikálunk, ha nem muszáj. Írunk kézzel levelet. Sütünk egy sütit a másiknak. Végighallgatjuk. Felvesszük a telefont vagy válaszolunk az sms-re. Szóval: odafigyelünk.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. december 11., szerda,
Árpád napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Idegesítő szeretet
Minden határon túl vagy éppen minden igényt alulmúlva

Felszín

Jakus Ágnes
„Tisztítsd meg…”
Hozzá lehet szokni a rendben tartáshoz és az elhanyagoláshoz is

Nagy Zsuzsanna
Megtartani az életet a csodának
Egy orvos álmatlan éjszakái

Erbach Viola
Életünk három legfontosabb szava
Igen vagy nem? Talán…?

Magasság

Székely Tamás
Ki hazudik nekünk a legtöbbet – talán mi magunk?
Önámítások, amelyeket legyőzhetünk

Miklya Zsolt
Túlontúl-mesék és ördögi körök
Kegyetlen mesék, kegyelmes Isten

Mélység

Bella Péter
Dimenzió-kereső
Böjt utáni önreflexió

Miklya Luzsányi Mónika
Továbbálmodott világ
A fantáziamese, füllentés, hazugság, átverés

Szakács Gergely
Az igazmondás szabaddá tesz
A Hanta boy tanulsága

Kedvek Vera
Münchausen-szindróma és társai
A törődés és a figyelem hiánya megbetegíthet

Teljesség

Koczor Tamás
A keresztyénség első halottjai
Pénzügyi (ön)gyilkosság az ősgyülekezetben?

Tóth Sára
Kereszt – a másság drámája
„Az egymással való közösség, a találkozás eleve áldozatra épül.”

Réz-Nagy Zoltán
A füstölgő mécsest kioltják?
A hit krízise nem ateizmus

Üzenet

B. Tóth Klára
Hímes Húsvét
Pop és antik értelmezés és ábrázolás

Szakács Gergely
Én védem magam
Istenismerettel és emberismerettel gyógyuló sebek

Pete Violetta
Igazság és szeretet mérlegén
Merre boruljon a protokoll?

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Változó előjelek
Egy jobb világ.Vagy: A gyűlölet? Susanne Bier Oscar-díjas filmje

Hancsók Barnabás
Köszönjük, hogy rágyújtott!
„A szó veszélyes fegyver”

Riport

Kojsza Péter
Konfliktuskezelés keresztyén módra
Megbékélés és a békéltetés tudománya

Kojsza Péter
Egy emberért is megéri!
Úgy érkezett, hogy már nem volt vesztenivalója

Kitekintés

Pete Violetta
Félreértett jelek
Kegyes hazugságtól a teljes őrületig, avagy így szeretnek a nők

Dobóczky László
Ígérem, nem halok meg
„Mardos belülről a gondolat, hogy mit csináltam rosszul…”

Látogatóink száma a mai napon: 2953
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45920892

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat