belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Fodorné Ablonczy Margit

Otthonaink szakralitása, templomaink otthonossága

Jézust nem lehet az előszobában hagyni...

Világéletemben parókián vagy szakrális helyen laktam. Lelkész-gyerekként nőttem fel a templommal egybeépült házban, majd teológusként lelkészjelöltek között, s azután újra lelkészként saját parókiai lakásban.

Gyermek- és ifjúkorom meghatározó élménye volt, hogy ha lelki megújulásra vágytam, fogtam a templomkulcsot, s bementem a mindig napos nagy "terembe", s akár a szőnyegre ülve: énekeltem a fényben, vagy orgonáltam, vagy csak letérdeltem és csendben voltam.
Abban a gyülekezetben mindenki otthon érezte magát. A templom tere befogadott, elcsendesített, megszentelt, de érezhető volt az emberek mosolyán is, hogy szeretnek ott lenni. A "gyülekezet otthona": így tanultuk, éltük akkor.
Azután sokféle templomban, sokféle gyülekezetben jártam. Voltak közöttük "kéreggé vénült" valamikori gyülekezetek, emlékeket hordozók, vagy csak egyszerűen hűségesek. Otthonos templom elenyészően kevés. Közösség helyett közönséggé vedlett emberek a hosszú padokban. Akkor kezdtem megérteni a szerzetesrendeket, akik kivonultak az emberi formációkból, s szakrális teret hoztak létre maguknak, hogy meg tudjanak maradni Isten szolgálatában: otthonosan, de szentségben. Azután láttam otthonokat megnyílni, a házi istentiszteletek bensőségessége is megragadott, ahol a közösség megélésének különleges formái adattak: mély imaközösségek, személyes bizonyságtételek, hosszú-hosszú éneklések és sütemény-csodák...
Így lett a templom/gyülekezet valóban otthonossá az emberi szeretet-kapcsolatokon keresztül.
Ifjúsági lelkészként, majd gimnáziumi vallástanárként arra bátorítottuk a fiatalokat, hogy a templom az övék. Érezzék, hogy ez az ő második otthonuk, ahol megértés várja őket, ahol szeretet és közösség van. Furcsa volt átélni, hogy valóban azzá lett sokuk számára, viszont a szentséget, Isten jelenlétének titokzatosságát kevesen élték át. A láthatókkal voltak közösségben, hangosságban - ám a láthatatlanok - láthatatlanok maradtak. A személyes megtéréssel fordult meg a helyzet: ahogy megszentelődött a szív, megszentelődött a templom mint "Isten háza" is.

Amikor a parókia ajtaját nyitottam meg a fiatalok előtt, láttam a csodálkozást, hogy így is lehet: otthont adni "otthon" helyett. Sokan menekültek hozzám, akár szenteste is...
Ha elutaztam, versenyeztek, hogy ki locsolhatja a virágokat, csak egy kicsit ott lehessenek. Azt mondták, úgy érzik, "angyalok laknak" nálam.
Bennem életem során a címben megfogalmazott kettősség egységgé vált. Egyik a másiktól elválaszthatatlanná. Nincs értelme külön megélni, mert az otthonosság könnyen lehet rendetlenség, szabadosság is, s a szentség is könnyen farizeusi formákat ölt.
Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy Jézust nem lehet az előszobában hagyni. Ha belépett a házba, akkor csak a "főhelyekre ülhet". Ő meghatározó lesz az ott lévő történésekre is.
A múlt nyáron saját házba költöztünk, s egyszerre meglepett a környék, a szomszédok káromkodása, a sokféle hatás, mely idegenné tette a helyet. Furcsa volt, hogy nem énekelhetünk az udvaron csak úgy gitáros énekeket, hogy át- és benéznek, vagy akár be is szólhatnak a kerítésen, hogy a kutyák nehezen viselik a sok idegent...
Költözésünk után egy héttel jött el édesapám, s megáldotta a házat: "Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság "szobáidban". Testvéreimért, barátaimért mondom: Békesség neked! Istenünknek, az Úrnak házáért is jót kívánok neked!" (Zsolt 122,6-9)
S a káromkodó szomszéd bocsánatot kért, s kiderült, hogy szomszédságban a "Refibe" jártak/nak a gyerekek, unokák... Azóta másként nézek arra a kis házra: olyan, mintha üvegből lennének a falai. A példánkat figyelik, látják, hallják. Hiszem, hogy lehet "hegyen épített város" - életre hívogató hely...

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Hazamenni jó...
Egyszer mind hazaérünk...

Pete Violetta
Hazamenni jó...
...még akkor is, ha otthonról indultunk...

Pete Violetta
Otthonaim
- egy kicsit másként -

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A tékozló fiúk végső hazatalálása
"El kell távolodnom, hogy érezni tudjak."

Gueth Péter
Variációk a változatlanságra
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna?

Mélység

Tóth Sára
Hazatalálás
Van-e tökéletes boldogság, teljes megnyugvás, valódi hazaérkezés ezen a földön?

Nagy László
Otthon
- ahol kifejeződésre juthat az, ami bennem van

Teljesség

Rácz Róbert
Elindulni, hazaérkezni
E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa: a család.

Turcsik Ferenc
Oázis -üres szék, amely Rád vár
Engedjük, hogy a szeretet nyitottsága megnyissa a mi szívünket is.

Fodorné Ablonczy Margit
Otthonaink szakralitása, templomaink otthonossága
Jézust nem lehet az előszobában hagyni...

Üzenet

Fekete Ágnes
Család
A partok kijelölése és a parttalan szeretet megélése egyaránt a családban történik.

Németh Péter
Jó nekünk itt
Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lennünk.

Fekete Ágnes
Oltalom
A középső lányunk rajzain mindig megjelenik a ház, az oltalmat adó hajlék.

Áthallások

Turcsikné Révész Judit
Úton lenni jó
(csak néha fárasztó...)

Kovács Szilvia
Valahol otthon lenni
Miközben ezeket a sorokat írom, egyre inkább meglódul a fantáziám arról, hogy milyen is lenne a gyülekezet, ahol otthon érzem magam.

Riport

Szerkesztő
Kartoték helyett
Küldhet-e minket az Úr egy hajléktalanszállóra?

Szerkesztő
Vágy, valóság, igény
A templom a találkozás helye.

Kitekintés

Turcsik Ferenc
Azt mondják, ott mindig béke van
Templomi gondolatok...

Bölcsföldi András
Határon túliatlanság
Valaminek el kellene tűnni belőlünk.

Bölcsföldi András
Soli Dari Tás
Újabb-kori reformátori jelmondataink

Látogatóink száma a mai napon: 7135
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44425649

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat