belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Bradák Soma

A mélypont ünnepélye

Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva

Hogyan teremt kapcsolatot egy XX. századi magyar költő verscíme egy XVI. századi német és egy XX. századi amerikai festő egy-egy képe között? Általában véve úgy, hogy szerintem Pilinszky János olyan lírát képvisel, amiben semmi sem az, aminek látszik, a szavak levetik magukról köznapi jelentésüket, így már az egyértelmű sem egyértelmű többé. Ebből fakadóan ezek a versek – főleg a késeiek – olyan intenzitással izzanak, hogy a látszatra kevés szó sokkal nagyobb összefüggésekre világít rá. Közelebbről pedig úgy, hogy a „mélypont ünnepélye” kifejezés mutat rá leginkább arra a lényegre, ami a két festményt a nagy időbeli távolság ellenére összeköti. Az egyik kép Hans Holbein (1497-1543) Halott Krisztus című alkotása 1522-ből, a másik Barnett Newman (1905-1970) Ábrahám című munkája 1949-ből.

Noha Holbein a német reneszánsz második generációjához tartozott, több helyen érezhető művészetében a középkor hatása. Halott Krisztusa feltehetően egy oltárkép predellája volt, ebből fakad hosszúkás képformátuma. Az ábrázolás életnagyságúnak mondható, ugyanis a festmény hosszabbik oldala 210 centiméteres.

Ez az emberi lépték hangsúlyozza Krisztus emberségét, hogy ő a megtestesült Isten. Ugyanerre hívja fel a figyelmet a test, de főleg a sebek naturalisztikus ábrázolása. A kínzások és a kereszthalál fájdalmainak ábrázolása már a késő középkori németalföldi festészetben is kiemelt szerepet kapott, elég Hans Memling Vir Dolorum-képeire (Fájdalmak férfija) gondolni.
Mondhatjuk tehát, hogy ez az északi ábrázolási hagyomány hatással volt Holbeinre is. Naturalizmusról beszélünk, nem realizmusról. A realizmus igénye valójában fel sem merülhet egyik bibliai történet vagy szereplő megjelenítésénél sem. Ugyanis a bibliai események tapasztalata ezen események elteltével nem látott, hanem lelki, illetve szöveges (Biblia) valóság, így a reprezentációk esetében kizárólag a valószerűség követelményéről beszélhetünk.

Látszólag teljesen más irányba mutat Newman Ábrahámja. A modernista művészet vége felé, az 1940-50-es években uralkodó absztrakt expresszionista festészetnek egyaránt célkitűzése volt a kép síkszerűségének hangsúlyozása és a festék anyagának középpontba állítása. Az, hogy ezt homogén színfelületek festése felől vagy a gesztusoknak nagy teret engedő festékcsorgatás és -fröcskölés irányából akarták megvalósítani, nem számított különösebben – utólag még könnyebbséget is jelent a művészettörténészi kategorizálásban.
Barnett Newman festményein többé-kevésbé homogén színmezőket látunk a képméretek és -formátumok variálódása mellett. Az Ábrahám fekete alapon fekete sávjával Newman láthatóan semmire nem utal a történeti festészet hagyományán belül, nincs vizuális narratíva, nincs tekintettel érzékelhető történet. Az absztrakt képnek – az absztrakt művészet hagyományán kívül – a cím ad jelentést. A címnek pedig ebben az esetben számos jelentésrétege adódik kezdve onnan, hogy Newman édesapját így hívták, és Newman számára „az apa volt a tragikus figura”, azon keresztül, hogy Ábrahám volt az első képromboló, aki összezúzza az atyja által emelt bálványt, egészen addig, hogy Ábrahám hite az elképzelhető legnagyobb hit. Ábrahám áldozata mint téma a művészetek története során számtalanszor felbukkan, azonban Newman minden ilyen ábrázolástól elhatárolódik a figuralitás és a narratíva elhagyásával – ez a kép a festő sajátos képrombolása.

Maga a méret – ami egy emberi léptéket határoz meg – teremti meg a művek közös talaját, és ez teszi lehetővé, hogy a szemlélő számára közelivé váljanak a képek. Newmannél egyértelmű a síkszerűség, de Holbein Halott Krisztusának képtere is a mélység érzetét nélkülöző látvány. Ebből a fókuszáltságból következik a Krisztus-kép absztrakt jellege, ami Holbein művét ugyanolyan radikális képpé teszi, mint az Ábrahám – a tekinteteket a testre és a sebekre irányító intenzitás hasonlóvá lesz a feketén megjelenő fekete sáv izzásához. Mindkét alkotás az áldozat témájával foglalkozik: Ábrahám áldozata Krisztus feláldozásának előképe. Ugyanakkor az áldozás mélységét mindkét festmény másképp jeleníti meg. Holbein képe nagyszombat csöndjét hozza elénk, horizontalitásával, mozdulatlanságával és zártságával abszolút reménytelenséget sugároz. Sötét tónusaival Newman Ábrahámja is hasonlóan indul: az apa fiával a hegytető felé tart, később már az oltáron megkötözve fekvő fia fölött állva, kését markolva kezét emeli. De. Ezt a félelmetesen kicsi különbséget hivatott megjeleníteni a kép két feketéje közti eltérés. A fia feláldozása miatt érzett végletes szomorúság feketéjétől elkülönböződik az isteni kegyelem vertikális feketéje. Ábrahám egy pillanat alatt kerül a feneketlen mélységből a totális kegyelem állapotába. Innen nézve válik érthetővé a „mélypont ünnepélye”, nemcsak Ábrahám áldozatának, hanem Jézus kereszthalálának viszonylatában is.

Hans Holbein és Barnett Newman festményei bizonyítják, hogy szükségünk van ilyen erőteljes képekre, mert rávilágítanak egyfajta intenzitásra, amivel élni kellene, ám egyúttal arra is, hogy ez hosszú távon lehetetlen, mert képtelenek vagyunk elviselni. Ugyanakkor mindkét kép azt mutatja, hogy a szabadulás lehetősége mindenki számára adott.

(Szeretnék köszönetet mondani Rényi Andrásnak, hogy remek értelmezésével felhívta a figyelmemet Barnett Newman képére.)

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?

Felszín

Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere

Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat

Magasság

Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka

Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport

Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?

Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül

Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?

Teljesség

Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?

Üzenet

Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése

Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?

Áthallások

Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva

B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt

Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán

Riport

Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta

Kitekintés

Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?

Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság

Látogatóink száma a mai napon: 4632
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44211064

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat