belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Dull Krisztina

Ezt a buzogányos bronz köcsögöt!

Az egyházi szóhasználat hátulütői

Kis pohár eleve hidegen felszolgált méregerős kávéval ülök egy pesti presszóban. Kinn esik az eső, ez tipikusan az a hely, ahol az idős férfiak bőrének alkoholos kipárolgása és az ázottkutyaszag százalékos összetételben váltakozó keveréke alkotja a levegőt. Ettől a naptári évtől egy vitatott jogszabálynak köszönhetően új dimenziók nyíltak meg ezeken a helyeken: míg korábban a szomszéd asztalig sem lehetett ellátni a dohányfüsttől, most világosan felmérhető, kikkel iszogatunk egy légtérben. Mellettem épp oszlani kezd egy társaság: a volt kedd délelőttönkénti MSZMP-körök egyszerű baráti összeröffenésekké szelídültek az elmúlt húsz évben. Nem ritka ez a városnak ebben a részében, kedves, többnyire már nyugdíjas úriemberek anekdotáznak a régi időkről. Bizony, akkor minden sokkal jobban ment.
Egy másik társaság azonban most érdekesebb. Nem látom őket, hiszen egy fal félig eltakarja az asztalukat, az világos, hogy munkásemberek, elnyűtt szerelőruhában, és ahogy jönnek a sörök, egyre hangosabban mesélik külföldi nyaralások emlékeit. A nyelvezet nem a legkifinomultabb.
Egyikük a barátjával közös firenzei élménybeszámolójában ezt mondja: „Baszki, olyan részeg volt, hogy meglátta és aszondta: ezt a buzogányos bronz köcsögöt már tegnap is láttuk egy másik kerületben.” Nem tudom elfojtani a röhögést arra a gondolatra, hogy valaki annyira részeg, hogy élő embert vél felismerni Michelangelo Dávidjában. Bármennyire lelkesedem is az itáliai reneszánsz művészetért, nem tudok haragudni rá: őszinte volt és világos. Számára az nem csodálatos szobor, a művészettörténet nagy remeke vagy egyéb kulturális sallang volt, hanem egy buzogányos bronz köcsög. Nevén nevezte a dolgokat.
Az egyházban erős hajlamunk van ennek épp az ellenkezőjére. Van egy kialakult egyházi szóhasználat (aligha áll ez több mint 40-50 szóból és kifejezésből), amelyek nagyon kedvesek és bensőségesek tudnak lenni, ha őszintén gondolják őket. Könnyen válik azonban egyszerűen annak az eszközévé, hogy a bent lévők még bentebb érezzék magukat a használatuktól, a kívülállókat viszont elriassza. Nagyon gyakran pedig saját jelentésének ellentétébe csap át. Hiszen a viselkedésünk éppolyan, mintha a sarki presszó nyelvi változatosságát még cifráznánk, leöntjük azonban a kegyeskedő szóhasználattal. Ez az, amikor nem a nevén nevezzük azt, amiről beszélünk. Íme, három szembeszökő példa. 

Testvérem: nagyon bensőséges megszólítás, amely felidézi az Újszövetség hangulatát. Csakhogy az egyházban is emberek vannak, az emberek pedig gyakran bizony betartanak egymásnak. Mert a másik munkahelyére, családi biztonságára, anyagi jólétére vagy társadalmi megbecsültségére vágynak. Az aljasság az egyházban is jelen van: így fordul elő, hogy akit az ellenségemnek gondolok, azt testvérnek nevezem. És talán még a disszonanciáját sem érzem, hiszen mindenkit testvérezünk. 

Szolgálat: ó, az abszolút kedvencem. Egyházban nem dolgozunk, csak szolgálunk. Ez a szóhasználat azonban több szempontból is zavaros. Elsősorban azért, mert kikerüli a munka szót, sőt az egész fogalomkört. Pedig sokan vannak, akik fizetésért, állásban szolgálják az Urat, amely így viszont önkéntesnek tűnik. Ember ne kérjen számon szolgálatért, a kötelességeimet én szabom magamnak. De a legrosszabb az, amikor egyszerűen a munkánkat végezzük, és azt misztifikáljuk azzal, hogy szolgálatnak nevezzük. Ekkor máris minimum hőst és mártírt csinálunk magunkból, azzal, hogy egyszerűen azt tesszük, ami egyébként a kötelességünk lenne. Így lesz az alapvetően szép szóhasználat öntömjénező giccsé. 

Az Úr akarata vagy elhívása: bármit teszünk is az Úr akaratából, azt nem lehet megkérdőjelezni. Így többnyire akkor használjuk ezt a kifejezést, ha valamilyen tettünket nem tudjuk vagy nem akarjuk megmagyarázni. Sámuelhez talán szólt úgy az Úr, hogy világos hangot hallott, nekünk, földi halandóknak azonban többnyire más jellegű isteni vezetéssel kell beérnünk. Amikor arra hivatkozunk, hogy az Úr erre és arra hívott bennünket, akkor többnyire olyan választásunknak adunk isteni indoklást, amelynek nem tudjuk az igazi belső motivációját.
A legnagyobb veszélye ennek, ha mi magunk is elhisszük. Hány olyan ember van körülöttem, aki azért választott egyházi pályát, mert fontosnak érzi magát tőle!
A legnemesebb tevékenységeket is, mint pl. szabadidőnkben betegek gondozása, lehet azért csinálni, mert attól fontosabbnak érezzük magunkat, mint más. Az Úr arra hívott, hogy gyerekmunkát végezzek, mondom én, és közben azért csinálom, hogy nevem legyen a gyülekezetemben. Persze sokszor jó dolgok sülnek ki abból is, ha rossz motivációkkal csinálunk valamit, de ha önmagunkat becsapjuk, annak hosszú távon mi is, a környezetünk is megissza a levét. Talán a legtragikusabb példa erre annak a lelkészfeleségnek az esete, aki úgy érezte, arra is elhívta az Úr (persze még jó néhány dolog mellett), hogy szenvedélybetegeket gyámolítson. Megrázó esetet ír le, amikor a fiatalember nem élte túl a drogfüggőséget, pedig ő mindent megtett érte. Még a saját előadásában is úgy tűnik, hogy a kedves papné buzgóságában elszámolta magát, ugyanis nem tudott szenvedélybetegeket gyógyítani, viszont szakember segítségét nem kérték, a halál éjszakáján túl későn vitték orvoshoz. Azt persze nem lehet tudni, hogy a fiatalembernek volt-e reális esélye a túlélésre, de hogy az orvos helyett fontoskodó kontár segítség nem javított az esélyein, az egészen biztos. A kedves lelkészfeleség biztosan őszintén hitte, hogy az az Úr akarata, hogy szenvedélybetegeket gyógyítson. Csakhogy ez veszélyes terület. És még – mellékes kis anekdotaként – bele is írta a „hogyan legyük keresztyének” típusú kézikönyvek általa gyártott, ezen a műfajon belül is rettenetesen gyenge változatába. Mi pedig bemegyünk a keresztyén könyvesboltba, megvesszük, és buzdító olvasmányként olvasgatjuk. Ő úgy érezte és azt mondta, az Úr akarja ezt tőle. 

Talán szerencsésebb lett volna néven nevezni a dolgokat. Ez így őszinte. Végső soron akinek Michelangelo Dávidja egy buzogányos bronz köcsög, az miért nevezné másnak?

 

Hozzászólások

1. Bella Péter - 2012-06-08 22:20:15

Jó írás!

A szolgálathoz még valami. Már a teológián elhatároztuk barátokkal, hogy ezt az elhasznált, elkoptatott szót minél kevesebbszer használjuk, és bátran mondunk munkát. Az ok: megbíznak valamivel az egyházban, te rengeteget dolgozol ezzel, és persze ingyen. Ez nem munka, hanem szolgálat = ingyen, esetleg egy kis jó szó, de hát kálvinista nem dícsér. Persze, az ember megteszi néha, de nem mindig. Könnyen a kihasználás szinonímája lesz kegyes álruhába bújtatva.

Azóta is sokat dolgozok lelkészként, ez a munkám, emberileg. Isten előtt persze szolgálat.


2. Szanyi Ferenc - 2012-06-13 09:30:40

Köszi Kriszta!

A tegnap épp Kárpátalján voltam, és megkérdezték milyen a munka? Kicsit sértő volt a fülemnek, de a cikket olvasva, tényleg munka, amit végzünk! A munkánk pedig akkor igazi szolgálat, ha úgy végezzük, mint Krisztus tette!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
A nevünk rejt el, vagy mi rejtjük el a nevünket?
Isten és az anonimitás

Gondolkorzó

Pete Violetta
Nevesített erőtlenség
Titokzatosság és spontaneitás versus megaszervezések

Felszín

Géczy Ráhel
Árul(kod)ó családneveink
Lehúz vagy felemel?

B. Tóth Klára
Felmutatás
Milyen képtelen vállalkozás...

Magasság

Dull Krisztina
Más felségterületén
Néhány gondolat a Kilimanjaróhoz

Tóth Sára
Nevek és a lét hasadtsága
Irodalmi kalandozás

Mélység

Réz-Nagy Zoltán
Egy gyakori nevű ember tűnődései
Nem ér a nevem!

Miklya Luzsányi Mónika
X-manek és szuperhősök
Identitásfejlődés képességek és frusztrációk árnyékában

Bella Péter
Kis keresztyén trollhatározó
Netes kellemetlenkedők tipológiája

Teljesség

Koczor Tamás
Ki kicsoda?
Aki megverekedett Istennel…

Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika
Névstigma
Jólesz tiszteletes botrányos házassága

Adamek Norbert
Nomen est omen
Tudósító elnevezések

B. Tóth Klára
Hogy nevez minket Isten?
„Nem lehet egy gyereket csak úgy elcserélni!”

Áthallások

Szakács Gergely
Halállista
Listák, melyek az életre, vagy a halálra visznek

Hancsók Barnabás
Nem ér a nevem
Vadidegen nicknevek

Bradák Soma
Név nélkül
Szembetalálkozások

Miklya Zsolt
Táncoló nevek, dúdolt jelentések
A közelmúlt, jelenkor irodalmából

Riport

Kojsza Péter
Meghatároz egy életen át
A névadás lehetőség

Kitekintés

Dull Krisztina
Ezt a buzogányos bronz köcsögöt!
Az egyházi szóhasználat hátulütői

Látogatóink száma a mai napon: 43
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206475

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat