belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Dobóczky László

Fekete nap

Szembesülés önmagammal

Ez is ugyanolyan nap volt, mint a többi. Nem dörgött az ég, nem csapkodtak a villámok, nem gyülekeztek baljós felhők sejtetve valaminek a közeledtét vagy valaminek a végét. Egyszerű kedd délután 6 évvel ezelőtt.

Egykedvűen érkeztem a 8. kerületi panel tömbház bejáratához. Mint mindig, akkor is a nehézkesen nyíló bejárati ajtóval bíbelődtem, amikor odajött hozzám egy ember és valami szórólapot akart a kezembe nyomni. Nem nagyon akartam vele foglalkozni így beengedtem, hogy teledobálja a postaládákat; addig sem lesz velem elfoglalva – gondoltam, de nem így lett. Míg a liftre vártam, megkérdezte tőlem, hogy hiszek-e Istenben. Felszaladt a szemöldököm és egyből rávágtam az akkori énemet legjobban kifejező választ: „Nem.”
Ő hang nélkül nyomott a kezembe egy szórólapot pont akkor, amikor megérkezett a liftem. Úton a nyolcadik felé vetettem egy kósza pillantást a lapra. Nagy betűkkel az állt rajta, hogy: Isten szeret, majd még nagyobb betűkkel, hogy: téged is. Mosolyogtam egyet, majd fejcsóválva a farzsebembe gyűrtem a szórólapot.

A lakásba toppanva édesanyámra lettem figyelmes, amint tőle szokatlan módon a konyhai ebédlőasztalnál szomorkodva ült. Felé vettem az irányt, amikor ő is észrevett és csendben végignézte, ahogy egy pohár hideg vízzel hűsítem magam. Ő szólalt meg először.
– Van egy kis időd a számomra? – kérdezte, miközben a kezével olyan gesztust tett, ami arra sarkallt, hogy leüljek vele szembe. Én szótlanul foglaltam helyet, a vizespoharat a kezemben szorongatva, lesütött szemekkel. Nem szokott ilyet csinálni. Legtöbbször a szobában van, tévézik, vagy elfoglalja magát valamivel. Ha megjövök, beköszönök neki, majd megyek a szobámba. Mostanában még kevesebbet beszélgettünk, mint szoktunk. Szokatlan volt ez a helyzet, nem tudtam mire vélni, amitől szorongó lettem.

- Van valami bajod velem? – kérdezte, amire értetlenül ráztam a fejem és egy halk nincs hagyta el a számat.
- Akkor a munkahelyeden van valami gond? – folytatta. Erre is nemmel feleltem.
- Akkor mi az, ami bánt? Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, és ha tudok, segítek, mert nagyon szeretlek.
- Tudom, de nincs semmi baj, se veled, se a munkahelyemmel, se semmivel – válaszoltam, kissé méltatlankodva és némi felháborodással a hangomban.
- Akkor ezekre miért van szükséged?

Előhúzott a háta mögül egy számomra jól ismert vastagabb megviselt nejlonzacskót és a tartalmát az asztalra szórta. A mai napig a fülemben cseng a kormos fém kiskanál jellegzetes csörrenése az asztalon és a műanyag fecskendők halk tompa koppanása. Ott hevertek előttem a heroinfogyasztásom kellékei. A konyhánkban. Anyum velem szemben. Mit csináljak? Megtalálta a hifim mögött. Mit csináljak?

- Ez nem is az enyém, az egyik haverom hagyta itt – bukott ki belőlem a hárító mechanizmus első hírnöke.
- Nem, ne csináld ezt, tudom, hogy a tiéd – mondta elcsukló hangon, majd legördült az első könnycsepp az arcán.
- Igen. Igazad van – miközben ezt mondtam, próbáltam összeszedegetni a kellékeimet az asztalról és visszatuszkolni a zacskóba, majd az ajtó felé lépkedve folytattam:
- Most mennem kell, majd jövök.
Már csak a lépcsőházból hallottam a zilált, zokogó szavakat:
- Ha most elmész, soha ne gyere vissza.

Begyűrtem a dolgaimat a farzsebembe, és a jól bejáratott közeli lépcsőház felé vettem az irányt, hogy elvegyem a zaklatott érzéseimet az érzéstelenítőmmel. Remegő kézzel szedtem elő a dolgaimat, amikor a kezembe került a nemrég rám tukmált szórólap. Egyik kezemben a fecskendő a másikban az „Isten szeret, téged is” feliratú papírlap. Fel sem fogtam az egészet, csak cselekedtem. Akkor még nem hallottam a hívást. Nem értettem Isten szavát.
A papírlapra raktam a kormos kiskanalat és azon készítettem el a heroin adagomat.

Ezen a napon bocsájtottam el magam teljesen a józan világtól és sodródtam a rettentő fekete mélység felé. Nem volt ebben tudatosság vagy szabad akarat. Engedtem az ördög hívásának és elengedtem a felém nyúló segítő kezeket. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 15., péntek,
Albert , Lipót napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Szörnyű fegyver
„Mindennapi vétkeinket bocsásd meg nekünk…”

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Gyónás nélküli egyház?
Közösségi vagy egyéni, kabinos vagy szabad…

Felszín

Dobóczky László
Fekete nap
Szembesülés önmagammal

Horváth Zsuzsanna
Pár-beszéd
Végigjárni a történetet

Magasság

Miklya Zsolt
„Ó, irgalmatlan Bárd!”
A megbocsátásról – Jorge Luis Borges, Gergely Ágnes és Arany János nyomán

Mélység

Pete Violetta
Egek ura, a föld száműzöttje
„Szeretném, ha szeretnének…

Nagy Zsuzsanna
Egy tömeggyilkos egyedfejlődése
Beszélnünk kell Kevinről

Szakács Gergely
Merülés
Mersz-e a mélységeidbe nézni?

Teljesség

Tóth Sára
Jóvá lehet-e tenni a jóvátehetetlent?
Feltétel nélkül?

Üzenet

Székely Tamás
Valóban van bocsánat?
Adós rabszolga és úr egy személyben

Áthallások

B. Tóth Klára
Bocsánat vagy bocsika?
Biblia, művészettörténet és a medvebocs

Bradák Soma
Szabadon bocsát
Az emberi tragikum zenébe öntve

Miklya Luzsányi Mónika
Ébredj már fel!
Egy sorozat a megbomló elme határán, harcban a feloldozásért

Riport

Kojsza Péter
Kegyelem, amely kiemel a mélységből
Az alvilágtól Istenig

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Munka nélkül
Létszám- és önbecsülés-leépítés

Látogatóink száma a mai napon: 4015
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45754376

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat