Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

„Majd ha lesz elég pénzed, megadod.” Idős barátom ezzel a kísérőszöveggel adott át egy borítékot. Pályakezdő voltam, a majdnem üres szolgálati lakás várt rám, az első hónapokban egy matracon aludtam, majd a testvérem adott néhány bútort, azokkal hevenyészve berendeztem. Egyedülálló voltam akkoriban, éhenkórász-voltom nyilván lerítt rólam. Idős barátom gesztusa azonban meglepett, hiszen nem kértem tőle semmit, nem is panaszkodtam, mégis adott, és bizony akkor tényleg jól jött a segítség. Azután egy év múlva, amikor meg akartam adni, nem fogadta el. Kérleltem és hivatkoztam arra, hogy kölcsönként adta és én el sem fogadtam volna, ha nem kölcsönként adja, de hajthatatlan volt.

Így az évek messzi távolából nézve úgy látom, hogy volt valami bibliai, sőt, megkockáztatom: jézusi a tettében, bár ezt akkor nem tudtam volna még magamnak sem megfogalmazni.

Nem szeretek tartozni, kölcsönkérni sem, és ha lehet, nem keveredem adósságba. Ezért érthető, hogy sokáig nem tartottam hitbeli szempontból fontos kérdésnek az adósságot és tartozást, míg meg nem tudtam, hogy a Miatyánk egyik mondata az adósság elengedéséről szól, és csak átvitt értelemben a bűnbocsánatról.

Ennek ismeretében a bűnbocsánat addig talajtalan vagy föld felett lebegő eszménye hús-vér valósággá vált, hiszen egy adósság elengedése sokkal konkrétabbnak tűnik, mint egy vétek megbocsátása. Csakhogy adósság-elengedés és megbocsátás nem két külön fogalomként kell hogy létezzen, mert a megbocsátás tulajdonképpen adósság-elengedés. Ezt még teológiai tanulmányaim elején rögzítettem magamban.

Eszmélésem következő lépcsőfoka az volt, amikor láttam, hogy az adósság elengedése a bibliai időkben vallási kötelesség volt:
„Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. Az adósság-elengedés módja pedig ez: egy hitelező se követelje felebarátjától, testvérétől azt a kölcsönt, amit embertársának kölcsönadott, mert adósság-elengedést hirdettek az ÚRért.” Ezt hívták eredetileg az Úr kegyelmes esztendejének. /5Móz 15,1-2

A következő pedig amikor azzal szembesültem, hogy Jézus azzal az ószövetségi, ézsaiási mondattal lépett először a nyilvánosság elé, hogy „Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem az ÚR, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek… és hirdessem az ÚR kegyelmes esztendejét.” /Lk 4,16 -21/ Ugyanis az „Úr kegyelmes esztendeje” nem valamilyen túlspiritualizált szimbóluma volt az Isten felénk forduló szándékának, hanem az Ószövetségben kötelezően előírt – de Jézus idején már nem gyakorolt - elengedés évének a követelményére utalt.

Jézus idejében az emberek óriási adóterheket viseltek. A rómaiak a kliens-fejedelmek révén – mint amilyen Heródes Antipász is volt – beszedték a földadót és a fejadót. Ezen kívül rengeteg közvetett adó és vám létezett még.
Ezen kívül kivetettek még templomadókat, amelyek hasonlóan magasak voltak. A Tóra tizenkétféle adónemet írt elő, ehhez jöttek még a papság által igényelt különadók. Mivel a római adózás teljesítését katonai erő biztosította, a szegényebb rétegek csak a templomadó befizetését tudták elkerülni. Ez viszont megbélyegzéssel és elvileg a vallási életben való részvételből való eltiltással járt.
Jézus meghirdette az elengedés évét, és ezáltal azokhoz akart szólni, akik folyamatos lelkiismeret-furdalásukban már-már elhitték, hogy nincs számukra kiút, már-már elhitték, hogy még Isten előtt sincs esélyük. Mert Isten előtti tartozásuk – a be nem fizetett templomadó formájában – egyre csak nő, és úgy látták, hogy ezt soha nem tudják majd letörleszteni.
Jézus azt hirdette, hogy Isten elengedi nekik a tartozásukat: hogy a templomadó miatti tartozásuk el van törölve, mert Isten felhatalmazta, felkente Őt, hogy meghirdesse az elengedés évét.

Abban a történetben, melyet úgy ismerünk, hogy „A bűnös nő megkeni Jézus lábát” /Lk 7,36-50/, Jézus elmond egy adósokról szóló példázatot, mely arról szól, hogy akinek nagyobb adósságot engednek el, az jobban örül. Ezután összehasonlítva Simon házigazdaként elkövetett mulasztásait a „bűnös asszony” cselekedetével, arról beszél, hogy az elengedés, a megbocsátás azért lehet az asszony irányában nagyobb, mint Simon farizeus irányában mert: „sokat (vagy nagyon) szeretett." Ez a kifejezés vonatkozhat a Jézus iránti érzelmeire is, de arra is, hogy sokat szeretett.  Ám úgy is fordíthatnánk a kifejezést, hogy „elkezdett nagyon szeretni". Fel kell figyelnünk arra, hogy az asszony szeretetét úgy említi Jézus, mint az elengedés, vagyis a bocsánat eredményét és nem célját. A látszat az, hogy az asszonynak azért bocsáttattak meg bűnei, mert kimutatta Jézus iránt szeretetét, holott az ellenkezője az igaz. Azért szeret, mert bocsánatot nyert.

A postáról két hete kaptam egy levelet, hivatalos értesítést. A levelet elvileg minden rendszerben nyilvántartott személy megkapta: tárgya igazolás, és háromféle követelést tartalmazott: vevőkövetelést, kölcsönből eredőt és egyéb követelést. Az összegnél pedig ez a szám állt: 0. A levél arról értesített, hogy irányomban a követelés 0 Ft. Ezt jó volt olvasni, maga a levél számomra arra a rangra emelkedett, hogy bekerült a jó hírek, az evangéliumok – persze csak a mezítlábasok – csoportjába.

Az idei Múzeumok Éjszakáján – vagy inkább délutánján került sor a MODEM előtti téren Tóth Endre „Zéró Demó” című performance-ára. A csupa nullát tartalmazó transzparensek – persze a művész eredeti szándéka mellett vagy attól függetlenül – nagyon evangéliumi, nagyon jézusi üzenetet hordoztak számomra, ugyanis rögtön eszembe juttatták a pár nappal korábban kapott hivatalos levelet:

2012. június 16. napján az alábbi követelést tartja nyilván: 0

Azaz 0.000.000.000.000.000.000

Vagyis:
00000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000