belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

B. Tóth Klára

Szemtől szemben félelmeinkkel

Falusi babonák és a szembesülés képessége

Ma  a szoronás népbetegség, tele vagyunk frusztrációval, megmagyarázhatatlan félelmekkel. A mai ember fél a csendtől, az egyedülléttől, ahogy hazaér, bekapcsolja a tévét, rádiót, számítógépet, okostelefont, filmet néz vagy zenét hallgat, mindent jó hangosan, ne kelljen önmagával szembenézni. Pedig sok kérdésére választ kapna, letisztázódhatnának a dolgok. Akik bedugják a fülüket, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, „az én házam az én váram, ide nem jöhetsz be“, elszigetelik magukat saját maguktól, nem veszik észre, hogy ebben a folyamatos zajban pont ez a féltve őrzött „ént“ rekesztik ki.

Ha időnként befelé figyelnének, akkor – egész halkan – meg lehetne hallani a lélekhangokat. Csakhogy a befelé vezető úton egyedül kell menni, nem oszlik meg a felelősség. 

Az ember alapvető félelmei nem változnak az ősidők óta. Ki vagyok, mire vagyok képes, mi a célom/mi Isten célja velem, meddig élek, mi lesz, ha meghalok, mi történik velem halálom után? Hogy viszonyulunk magunkhoz és másokhoz? Talán észre sem vesszük, hogy egyszerre vagyunk megfélemlítők és megfélemlítettek. Szóval lenne miért szembenéznünk magunkkal, lelkiismeretünk tükrében  keresni a válaszokat, legyőzni a félelmeinket. 

De ne higgyük, hogy őseinknek nem volt mitől tartaniuk. A mindennapi félnivalójukon kívül rettegtek a szemmel veréstől, megátkozástól, „távvezérlésű“ ártalmaktól, mágiától, démonoktól, földöntúli erőktől. Ezek a félelmek évezredek óta majdhogynem változatlanok. 

Gyerekkorom emlékei közé tartozik az alábbi epizód:
Szalókné és Tódiásné – sógornők – kölcsönösen boszorkánysággal vádolták egymást. A templomban az öregasszonyok helyén is minél messzebb ültek egymástól.
- Képzelje, Tiszteletes úr, a Tódiásné begyütt éjjel fekete macska képiben az istállónkba megrontani a tehenünket! Másodnap mán nem is adott tejet a Böske. Penig má minden kapuféjfát beűtettem kövirúzsával, oszt mégse űzeti el, akkora egy boszorkány ez!
- Tiszteletes úr, be ne engedje ám a Szalóknét a parókiára meszelni, mer megrontja magikot, úgy ám, a sok szép papjánkát mind, álmukba ráül a kis mellyükre, kiszíjja az erejüköt a szegin lelkecskéimnek! Minden éjjel fekete macskává változik, oszt ott vircsaftónak a temetőben. A saját szememmel láttam! Eztet mán nem lehet rája hagyni! De eccé rajtakapom, mikó vátozik át, azé ágyingálok minden este itt az útkereszten – mondta, görcsös ujjaival botjára támaszkodva. Hosszú orra szinte bajuszos szájába lógott, mikor beszélt. Aszott lábai úgy meredtek ki a fűzős cipőből fekete bő szoknyája alatt, mint cirokba kötött két seprűnyél. Köténye mellett fekete macska szaladt át a kocsiúton, az árokból ugrott ki éppen, szájában egy mezei pockokkal.
- Ihol, ni! Látja Tiszteletes úr, a Szalókné, egyszer agyonütöm, meglássa! – és akkorát suhintott felé a botjával, hogy maga is beleszédült.
Persze a falu népe hangoztatta, hogy nem hisz a boszorkányságban, de azért teleültették a kapufélfa tetejét kövirózsával, biztos, ami biztos …

Ma ezen nevetünk, de azért lekopogjuk a fán a szerencsénket háromszor, alulról fölfelé, megfogjuk a gombunkat, ha kéményseprőt látunk, megszámoljuk a szoba sarkait.

A bodzafa az ördög fája. Ezt úgy tudtuk meg, hogy szomszédaink, két derék asszonyság egy hajnalban átjött a kertünkbe és fejszével kivágta a bodzabokrainkat, amik az ő kertjükkel határos kőfal  tövében nőttek.
Kivárták az alkalmas pillanatot, amikor édesapánk kórházba került.
Nem mertek volna a szemébe nézni. Ki tudja, mióta forgathatták a fejükben a tervet. Sosem mondták, hogy zavarja őket, jó viszonyban voltunk velük. Igaz, néhányszor kérdezték, mire jó az a bodza, mondtuk, hogy finom bodzaszörpöt és lekvárt készítünk belőle, tele van C-vitaminnal. Meg akartuk kínálni őket, de hallani sem akartak róla, hogy belekóstoljanak. Mikor reggel észrevettük a szörnyű pusztítást, a széttrancsírozott csonkokat, azzal magyarázták, hogy az ördög fája nem való a parókia kertjébe. 

A székelyek, más néven szikulok Magyar Adorján kutatásai szerint oszlopaikra szalagokkal átkötött, jellegzetes illatú növényi füzéreket kötöztek, melyek a boszorkányokat és más ártó lényeket voltak hivatva távol tartani, egyúttal praktikusan a legyek, szúnyogok távoltartására is szolgáltak. Később ezek a növényi díszítések stilizálódott formában rákerültek az ún. székelykapu kapufélfájára, mint életfa-motívumok.  Ilyen rontáselhárító növényeknek számított a tejoltógalaj, szentjánosvirág, (Mihályfalva, Erdély) Gyergyóvásárhelyen a fehér fagyöngy, Bábonyban ostorménfa (szentfa), amit arra is használnak, hogy ne menjen el a teje a tehénnek. 

A kereszténységgel összefüggő jelképes növények is szentfüvekként kerültek a figyelem előterébe, pl. a közönséges orbáncfű, amelyről a néphit azt tartja, hogy a keresztfa alatt rácseppent Krisztus vére, foltos vérnyomfű, virágcsalánvagy golgotavirág.

A kapubálvány, a korai idők önálló szobra is szervesen összeolvadt a kapufélfával, melyet kapuzábénak neveznek, védte a ház lakóit a negatív szellemi erőktől.

A székelyek Nap-kapui eredetileg az időszámítás szerepét is betöltötték, a téli, tavaszi, nyári és őszi napéjegyenlőség megfigyelése alapján tájolták őket.

A nép lekiismeret-kultuszával függött össze az a hagyomány is, hogy galambdúcot építettek a „székelykapu“ fölé, minthogy a fehér galamb a szerető lelket jelképezte (lélekmadárnak is nevezték), a belépő vendég búzaszemeket szórt a röpködő galambok elé, jelezve békés szándékát.

A gonosz szándékú emberek távoltartása és a lelkiismeret felélesztése céljából a legkülönbözőbb rigmusokat vésték a kapu fölé, de a tartalom mindig ugyanaz volt:

„Szíves vendéglátó e ház gazdája,
de a gonosz embert furkósbottal várja"
(Korond,Fő út 439)

„Ha jó a szíved, neved, e kapun bejöhetsz,
de te álnok, föl s alá elmehetsz."
(Magyar Adorján említése)

„Mondd meg nekem kapuzábé,
ki jár este melletted bé?"
(Szejkefürdő)

„Legyen bár a hajad méteres, s araszos bajszad-szakállad,
pihenőt itt ne keress, míg néped meg nem szolgáltad"
(Parajd, Fő út 138.)  

A kapu fölé helyezték az aranyvagy aranyozott fémtükröt, a napszimbó-lumot, hogy a belépő szembenézzen a lelkiismeretével, valóban tiszta szándékkal közelít-e a családhoz? Néha a nagykapu fölé is helyeztek tükröt, hogy a lóháton érkező is szembesülhessen belső valójával.

Ahogy az ősvallás hatása lassanként gyengült, átvette a helyét a babonás hit, miszerint a boszorkányok, ha megpillantják magukat a kapu tükrében, elmenekülnek attól a háztól. Ezek a lélek tükrei megtalálhatók a tükrösökön, de a ruhák belső betétje is őrzi, szívtájékon, sőt a kapuk belső kazettáiban is, amiket később már fából készítettek (de a nevét máig megőrizte az asztalosipar). Az aranyozott fémtükör  az elszegényedés, illetve az eredeti szimbólum elfelejtődése következtében deszkából kivágott napkoronggá vált.

A napokban meghívást kaptam egy performance-ra, a buszon épp ezt a cikket írtam. Az út mentén elszórva nagy kerek visszapillantó tükröket tartó fiúk álltak. A buszra irányították őket. Utólag derült ki, hogy ez is a performance része: „ Nincs ott semmi.“ Alcím: „Esemény.“ Milyen esemény lehet ott, ahol nincs semmi? Mit találunk az eseménytelenség útján? Tükröket, amik a belső utakra vezetnek? Aztán egy számítógépen megjelent a közvilágítás bekapcsolása előtti égbolt képe. Fényüzenet.

A kérdések ránk vetítve, egymást olvassuk, magunkat olvassuk. A lelkiismeret által generált kérdések évezredek alatt sem évülnek el. 

A Kisoroszi Református Misszió Velekey József Lajos által készített angyalszárnyas kapuja fölött kerek nyílás, oda ér fel az ember feje, ha belép. Már csak körülhatárolt semmi. A semmi tükre.

Ahogy haladunk előre, az út mentén tükröt tartó emberek bukkannak fel itt is, ott is. Aztán eltűnnek éppolyan váratlanul, ahogy jöttek. És lesznek új emberek, új tükrök, de még mindig nem elég tiszta a kép, időnként összemosódnak az arcunkra írt betűk.  „Mert rész szerint van bennünk az ismeret.., most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre“.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 18., szerda,
Diána napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jakab Rita
Fakadhat-e a félelemből erő?

Dementor csók, amit a muglik is éreznek, de még a diplomás varázslók is küzdenek vele.

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Akkor majd elkárhozol
Az egyházi félelemkeltés

Felszín

Lengyel Gábor Dániel
Látszik rajtad
Szituációs gyakorlat élesben

Bálint Katalin
Pénzt vagy életet
Befizetni vagy enni?

Dobóczky László
2006. aug.11.
Naplótöredékek

Székely Tamás
Lehet félelem nélkül?
Egészséges és egészségtelen szorongások

Magasság

Tóth Sára
Hogyan jöjjön az Úr Ládája énhozzám?
Nincs könnyített megoldás. Félelem van, megrettenés és várakozás.

Miklya Zsolt
„Boldogan halok”
Pilinszky és Trier melankóliájáról

Mélység

Szakács Gergely
A boldog(talan)ító IGEN
Motivációk az elköteleződés ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Rossz álmok
Nappali konfliktusok éjszaka a szimbólumok nyelvén sugdosnak pici fülekbe

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
„És engedd el adósságunkat…”
Légy Jézus adósa inkább!

Koczor Tamás
Félelemből nem játszom
Egy példázat más olvasata

Üzenet

Bella Péter
Batman és a mozi igazi hősei
Felkészült milliárdos és az önfeláldozó barátok

Bölcsföldi András
Hétfélek
Isten a félelem mögött van

Áthallások

Pete Violetta
Rém hangosan és irtó közel
Egy nem mindennapi kisgyerek harca a gyásszal és a szorongással

Miklya Luzsányi Mónika
A teremtmény lázadása
Frankensteinek világa

Riport

Szoták Orsolya
Amikor az álmok valóra válnak
A szorongásos betegségekről

Kitekintés

B. Tóth Klára
Szemtől szemben félelmeinkkel
Falusi babonák és a szembesülés képessége

Látogatóink száma a mai napon: 4146
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45320930

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat