Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Konfirmáció - 2003.

Konfirmáció - 2003.

Az egyházközség életének egyik legfontosabb alkalma a konfirmáció, amikor számbelileg is növekszik gyülekezetünk. A konfirmációi előkészítés gyülekezetünkben két év és évente mintegy 15-20 konfirmandust érint. Ez a szolgálatunk hallatlan nagy felelősséget hordoz. Nagyon nagy százalékban itt dől el, hogy a konfirmáció a gyülekezetbe épít be, vagy egyszerűen "kikonfirmáljuk- a konfirmandust. A konfirmált korosztály számára tartjuk elsősorban az ifjúsági bibliaórát, amely színesíti és részben kielégíti az ifjak vallásos igényeit.
Örömmel számolhatunk be arról, hogy az utóbbi 2-3 évben nőtt a konfirmálni akarók száma. 1992-ben csak 7 fiatal konfirmált, 2001-ben viszont 21 ifjú és 4 felnőtt konfirmáció volt. 2002-ben pedig 11 ifjú és 1 felnőtt konfirmáció volt.
2003-ban május 25-én tartottuk a konfirmációt, amikor is 15 fiatal, 12 fiú és 3 lány tett vizsgát a gyülekezet előtt, fogadalommal erősítve meg a Jézus Krisztus egyházába való tartozás örömét.
A konfirmáció napját mindig nagy izgalommal várják a konfirmandusok, mint történt ez alkalommal is. Habár a konfirmációi előkészítés alkalmain minden ifjú felkészül, és annak végén vizsgát tesz tudásáról és hitbeli meggyőződéséről a lelkipásztor előtt. Csak ezt követően kerülhet sor a templomban a gyülekezet előtti konfirmációra.
Vasárnap reggel a konfirmandusok szüleikkel együtt virággal díszítik fel a templomot ezzel is kihangsúlyozva a konfirmáció ünnepélyes voltát. Ezt követően az ifjak a lelkészi hivatalban gyülekeznek egy utolsó eligazításra, majd az istentisztelet előtt elkészítjük a közös fényképet, megörökítve ezt a nemes alkalmat. A fél 11-es istentiszteletre a harangszó elnémulása után a lelkipásztor vezetésével és a 434. dicséret éneklésével ("Vezess Jézususunk, s véled indulunk...-) vonulnak be a konfirmandusok a templomba. Az istentisztelet után kerül sor a konfirmandusok kikérdezésére, vizsgájára, majd ez után következik a lelkipásztor áldása és végül a presbitérium nevében a gondnok köszönti az új egyháztagokat. Az istentisztelet végén az ifjú egyháztagokkal együtt úrvacsorázik a gyülekezet.
A konfirmációs istentisztelet mellet az év folyamán még 5 felnőtt konfimáció is volt.
Úgy gondolom a konfirmáció az egyik legszebb ünnepe egy gyülekezet életének, mivel ilyenkor valóban láthatjuk, hogy nem elveszett emberi ügyet szolgálunk, hanem az Isten művét és akaratát. A konfirmációnál azonban fontos megemlíteni, hogy az ifjak között végzett munka nem egyszerűen csak lehetséges egyháztagokat akar toborozni a jövő számára, hanem a szeretet kisugárzásával, a megélt közösség vonzásával Krisztushoz hív és krisztusi életfolytatásra ösztönöz.







Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2025. november 14., péntek

    A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola két új szárnyának bokrétaünnepén együtt ünne...
  • 2025. november 13., csütörtök

    Tágas Tér nyílt a délpesti fiatalok számára, ahol együtt élhetik meg a krisztusi szabadítást, a közösség örömét és istenkapcsolatuk elmélyítését.
  • 2025. november 13., csütörtök

    A második magyar nyelvű teljes, kinyomtatott Szentírás tavaszig egy gyulafehérvári időszaki kiállításon látható.
  • 2025. november 12., szerda

    Bálint Klára lelkipásztor maglódi szolgálatáért adtak hálát mindazok, akik gyülekezetében tapasztalták meg, mit is jelent a szívbéli bizalom és a hite...
  • 2025. november 11., kedd

    Tudósításunk a budapesti Ráday Házban tartott, második Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról.
  • 2025. november 10., hétfő

    Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Frider...
  • 2025. november 10., hétfő

    Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja.
  • 2025. november 10., hétfő

    Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. Az évfordulót 2025. november ...
  • 2025. november 07., péntek

    A kerítésen át ugrott be kora délután a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba he...
  • 2025. november 06., csütörtök

    Inspiráció, közösség és rálátás Isten munkájára – Budapesten tartja nemzetközi konferenciáját a City to City Europe felekezetközi városmissziós hálóza...