Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Református templom

A református templom

A gyülekezet egyik büszkesége a műemléktemploma, amely eredetileg katolikus templom volt és a XIII. században épült. A jelenleg is álló épület a XIII. századi Szent Péter apostol templom falait felhasználva épült a XV. század közepén későgótikus stílusban. Tornya és a templombelső berendezése a XIX. század derekán készült.
A református templomra vonatkozó legkorábbi adat 1807-ből ismert a hetei református egyház protocollumából, melyből kitűnik, hogy a debreceni egyházkerület körlevelet intéz afelől, hogy "az anartsi ekklesia templom építésre nézve a szokott időben, azaz november első napján prédikálandó.- Ez azt jelenti, hogy a templom átalakításáról, esetleg a toronyépítés kezdetéről lehet szó. A debreceni református egyház 1809-es összeírásából kitűnik, hogy vagyon az ekklesiánakegy szép régi temploma, a mely felől, ugy lehet gondolni, hogy a Reformatio idejétől fogva birattatik a Ref. lakosoktul. Karzattal ellátott, nagysága 100 pár emberre, Catedrája is ezzel a fejül irással: Anno Dni 1620. I. 15. október.- Ebből az összeírásból ismeretes a bákai egyházból való kiválása is és önálló gyülekezetté alakulása. Ez alkalomból adományozta az úrasztalára vajai Vay Borbála azt a két ónkannát, amely jelenleg is az egyház felszerelései közé tartozik. Eredetileg különálló faharangláb helyett tornyát 1858-ban építették.
A templom elsőrangú patrónusa a vajai Vay család bárói ága, majd a velük házasság révén rokoni kapcsolatba jutó széki Teleki família volt; emléküket a templomban elhelyezett epitáfium őrizte meg. A poligonális záródású egykori gótikus boltozatrendszere elpusztult, később fiókos dongaboltozattal fedték be.
Jellege: Egyhajós, keletelt, gótikus templom, homlokzat előtti XIX. Századi toronnyal és sokszög záródású, támpilléres szentéllyel.
A templom épülete az évszázadok hosszú sorának tanújaként mindmáig fenn áll, igaz az elmúlt évtizedekben siralmas állapotba került, így szükség volt renoválására. 1998-2000 között a Magyar Millennium alkalmából felújítottuk az épületet mintegy 33 millió forint összköltséggel, melyet pályázatok, önkormányzati támogatás és nem utolsó sorban a gyülekezet áldozatos adakozásából finanszíroztunk.





Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.