Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Eseménynaptár

 

Presbiteri konferencia és megemlékezés

a 250 éve született Pálóczi Horváth Ádámról

Nagy öröm és megtiszteltetés volt gyülekezetünk számára, hogy otthonává lehettünk a szeptember 18-án megtartott Egyházmegyei Presbiteri Konferenciának, melynek keretében megemlékezést is tartottunk Pálóczi Horváth Ádámról.
A konferenciára való készülődést gyülekezetünk lelkes ténykedése előzte meg, hiszen igyekeztünk méltó környezetet biztosítani idelátogató vendégeink számára. Templomunkat ünnepi díszbe öltöztettük, padjait virágokkal díszítettük, emelve mindezzel az emlékezés hangulatát.
Vendégeink számos helyről érkeztek a konferencia helyszínére, így templomunkban több mint kétszáz vendég részvételével kezdődhetett el emlékező együttlétünk. Előadóink mellett köszönthettük:
- a muravidékieket, élükön Bódis Tamás lelkipásztor úrral,
- a kömlődi egyházközség képviselőit, Bogáth István egyházmegyei főjegyző úr vezetésével,
- az etei egyházközség küldöttségét, élükön Bátki Dávid Géza lelkipásztor úrral,
- egyházmegyénk lelkipásztorait és küldötteit.
Konferenciánk istentisztelettel kezdődött, melyen főtiszteletű Steinbach József püspök úr hirdette Isten igéjét, a Filippibeliekhez írott levél 1.1 alapján. Az öröm forrására hívta fel figyelmünket a püspök úr Pál apostol nyomán, akinek volt barátja és ezért tudott örülni és mi is örülhetünk ha presbiterekként is egymás barátai lehetünk, ahogyan Pálóczi Horváth Ádám barátja volt az őrségi embereknek. Pál apostol annak is tudott örülni, hogy volt gazdája az Úr akinek mi is szolgái vagyunk így a mi életünknek is van gazdája és ezt kell tanítanunk Pálóczihoz is hasonlóan, hogy nem kell gazdátlanul élni az életet. Az is örömforrásunk ha Jézus Krisztusban vagyunk, mint ahogy a hal számára a víz a természetes lételeme.
A konferencia megnyitó beszédét Balogh Péter egyházmegyei gondnok tartotta. Tőle megtudhattuk a 250 évvel ezelőtt született Pálóczi Horváth Ádámról, hogy kulcsfontosságú szerepet töltött be a viharos korszakok közt enyhülést jelentő Türelmi Rendelet megszületésében, II. József kortársaként. Arra is külön hangsúly került, hogy itt Bajánsenyén állíttatott először emléktábla Pálóczinak, nagytiszteletű dr. Papp Vilmos munkássága nyomán aki a parókia padlásán felfedezte írásait.
A nyitóbeszéd elhangzása után Szakál Péter esperes felkérte nagytiszteletű dr. Papp Vilmos, egykor egyházközségünkben szolgált lelkipásztor urat Pálóczi Horváth Ádám munkásságának avatott ismerőjét emlékező előadásának megtartására. A professzor úr méltatásában kiemelte többek közt Horváth Ádám azon őrségi jótéteményét, amelyet templomunkban elhelyezett emléktábla is büszkén hirdet az utókornak. Ő volt, aki az őrségi protestánsok szabadságmozgalmát vezette.
Az emlékezés hangulatát Joós Tamás előadóművész emelte, aki Pálóczi Horváth Ádám verseiből énekelt, korhű hangszer, egy koboz kíséretével.
A konferencia végén Sebők Ferenc egyházközségünk főgondnoka megkoszorúzta a Pálóczi-emléktáblát, ezzel is adózva munkássága emlékének.
A konferencia végeztével a résztvevők a szomszédos Kerka vendéglőben elköltötték az ebédet, melyhez asszonytestvéreink különféle sütemények elkészítésével járultak hozzá.
Végezetül köszönettel tartozunk az esperesi hivatalnak a konferencia sikere érdekében nyújtott anyagi támogatásért és a szervezési segítségért.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 10, összesen: 29384

  • 2020. február 24., hétfő

    „Prédikálni nem tudok, ezért verseket írok, hogy megosszam az örömhírt másokkal” – mondja a 89. életévét töltő Zsófi néni. Az idős hölgy járókelőket, ...
  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...