Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A templom története

Nyírbakta és Lórántháza községeket közigazgatásilag 1931-ben egyesítették egymással. Nyírbakta neve először 1282-ben tűnik fel, majd 1332-ben, a pápai tizedjegyzék igazolja Szent András tiszteletére szentelt templomának létét. A falu nevét egy 1343. évi oklevél említi Bakcsha és Bacca formában. A XIII. században román stílusban épült templomát birtokosa, Baktai Máté 1519-ben újáépíttette, ezt örökíti meg a bejárat fölötti kőlap. Egy harangot öntetett református földesura, Tatai István, 1587-ben. 1597-ben ref. Anyaegyház volt és református a templom is. 1658-ban az új birtokos egy kápolnát építetett, később ez is a reformátusoké lett. 1701-ben Károlyi Sándorné Barkóczy Krisztina lett a falu birtokosa, kinek lánya, hallerkői Haller Gáborné Károlyi Klára hozományba kapta meg a falut. A buzgó katolikus úrnő látva, hogy a reformátusoknak 1730-ban két romladozó imaházuk is van, azt ajánlotta a reformátusoknak, hogy segít nekik az egyiket rendbe hozni, ha odaadják a másikat a katolikusoknak. Katolikus forrás szerint a reformátusok a következő nyilatkozatot adták:

"Az baktai pusztulásban lévő templomot minden kényszerítés nélkül adták és engedték át prédikátoruk jelenlétében s mindnyájan: falu bírái és tanácsa s egész lakosi szavukat visszavenni nem kívánják.-


Saját forrásaink szerint,1730-ban egyszerűen elvették a hívektől az eredetileg román, majd gótikus stílusban átépített templomot, amely ma is áll Nyírbaktán.
Szükséges megemlíteni, hogy Lórántházát először 1321-ben említi egy okirat Lyuder néven. Az úrnő betartotta szavát és megépítette régi romladozásából a lórántházi templomot a református híveknek, mely akkor már 60 éve pusztán állt. Ezt követően Mezzei István prédikátor 1766-ban azt jegyezte fel, hogy a templomot kijavították. Sőt 1768-ban a templomon nagyobb ablakokat nyitottak, majd 1769-ben új berendezést készítettek. Az 1809. évi jelentésben ezt olvassuk:

"Vagyon az ekklának egy igen szép kő temploma, kék festékű szélekkel, kő kathedrával, igen gyönyörűséges koronával, mely Tekintetes K. Kormos Ferenc baktai számtartó úr szorgalmatossága által 1769-ben építettetett.-


1835. október 15-én földrengés következtében nagy károkat szenvedett a templom, melynek újjáépítésére Fock Ignácz nagykárolyi építőmester és Bagó Mihály ácsmester kapott megbízatást, s a munkákat 1842-44 között elvégezték. A hajó és a keleti rész megmaradt a régi templomból, nyugat felé megnygyobított formában épült fel kelet-nyugatitengelyben, amikor is az új, részleteiben eklektikus torony a templomtest déli oldalának közepéhez épült, magassága 24 méter. A költségeket gr. Degenfeld Schomberg Imréné szül. Bökönyi Bek Paulina, valamint édesanyja, a Tégláson lakó özv. bárczai Bárczay Anna és testvére fedezték. A 8X25 méteres belsőben sík, vakolt mennyezet, késő klasszicista berendezés és 430 ülőhely van. A szószék és a Mózes-szék klasszicizáló késő barokk stílusú. Orgonáját Kerékgyártó István építette 1908-ban hat változattal.
A késő klasszicista templom műemlék jellegű.


Három harangja van. A 400kg-os acélharangot 1962-ben Diósgyőrben, a 94kg-os acélharangot 1856-ban Bochumban készítették, a 150kg-os harangját Szlezák László öntötte 1947-ben Budapesten. - Fényes Elek szerint Nyírbaktán 69 református és 653 más, Lórántházán 546 református és 127 más vallású lakott. Az 1911-13. évi névtárak szerint a már majdnem összeépült két községben : Nyírbaktán 374 református és 1003 más, Lórántházán 344 református és 143 más vallású lakott.






















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája