Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Magyarországi Református Egyház tulajdonában lévő REFORMÁTUS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI ÜDÜLŐ 2004-ben kezdte meg működését, a Balaton partján elterülő másfél hektárnyi területen. Az ÜDÜLŐ üzemeltetője a Kaposvári Református Egyházközség.
Az ÜDÜLŐ kőépületeiben 266 fő befogadására alkalmas szálláshely, konyha és ebédlő, közös együttlétekhez és csoportfoglalkozásokhoz kialakított helyiségek állnak a táborozók rendelkezésére. A parkosított területen sportpályák és zöldterület várják a sportolni és kikapcsolódni vágyókat. A tábor saját vízparti területtel és stranddal rendelkezik.
A szálláshelyek olyan lakóegységekben vannak kialakítva, amelyek mindegyikéhez egy négy- és egy hatágyas szoba, zárt előtér és önálló vizesblokk (zuhanyozó, mosdó és WC) tartozik. A lakóépületek és a közösségi helyiségek elrendezése lehetővé teszi több kisebb létszámú csoport egyidejű táborozását is.
Üdülőnkbe szeretettel várjuk gyülekezeteink gyermek és ifjúsági csoportjait, valamint oktatási intézményeink diákcsoportjait. Szívesen látunk vendégül többgenerációs gyülekezeti csoportokat (ún. családi hétre), felnőtt csoportokat, de lehetőséget tudunk biztosítani családok üdüléséhez is.


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. június 10., szerda

    Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...