Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Balatonszabadi Református Egyházközségért Alapítvány

"A belső jobbulás a külsővel együtt jó s kedves Isten előtt, de a külső belső nélkül kedvetlen: mert Isten nem a külső, hanem a belső munkáiról mérsékli az embert." (Köleséri Sámuel)

Balatonszabadi 2600 lelket számláló község csendesen húzódik meg Siófok árnyékában, a várostól körülbelül hat kilométerre terül el, mintegy három kilométer hosszan. A település egyik legrégibb, a faluképet meghatározó épülete, az 1794-ben épült református templom. Az eklézsia lelkipásztorait 1630-tól számon tartjuk, tanítóinak tevékenységét 1730-tól ismerjük.
A hosszú évtizedek óta önálló lelkipásztor nélkül lévő gyülekezet tagjai 1997-ben létrehoztak egy alapítványt Balatonszabadi Református Egyházközségért Alapítvány néven, amely szervezet a templom felújítását tűzte ki célul. Az a szándék vezérelte az alapítókat, hogy a küllemében is megújuló műemlék épület méltó helyszíne legyen elsősorban a vallás gyakorlásának, ugyanakkor a kulturális örökségben szegény Siófok és térsége látogatható értékeinek számát növelje. A későbbiekben - bekapcsolódva a környék turisztikai vérkeringésébe - alkalmassá váljon kiállítások, koncertek rendezésére is. Hosszú távú reményünk, hogy gyülekezeti életünk felélénkülése mellett hozzájárulhatunk Szabadi népszerűsítéséhez, idegenforgalmának fellendítéséhez is.
Örömmel mondhatjuk el, hogy Balatonszabadi polgárai egyre többen érezték/érzik úgy, hogy a templomépület rendbetétele nemcsak a reformátusok ügye, hanem az egész faluközösségé. Sokan támogatták kezdeményezésünket segítő hozzáértéssel, adományok befizetésével, vagy jótékonysági koncerten való részvétellel, jó szóval. De kaptunk anyagi támogatást Franciaországban élő elszármazott szabadiaktól, és a faluban letelepedett német állampolgártól is.
A tetőszerkezet cseréjét 2002. nyarán sikerült megvalósítani, a toronysisak megújulására 2004. augusztusában kerülhetett sor - pályázati támogatással. Természetesen sok teendő vár még ránk: külső-belső tatarozás, valamint az 1896-ban Angster József és fia által készített orgona felújítása.
Várjuk mindazok támogatását is, akik nem itt élnek, de valamilyen módon kötődnek a Balatonszabadihoz: itt születtek, itt nyaraltak, vagy egyszerűen csak szép emlékeket őriznek a faluról, vagy hozzátartozóik emlékét őrzik a temetőben.
Köszönettel vesszük, ha a segítség bármely módjával keresnek meg bennünket; vagy személyi jövedelemadójuk 1 %-át ajánlják fel a református templom javára, vagy számlaszámunkra juttatják el adományaikat.










Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...