Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

“Nem csak kenyérrel él az ember-


1. Bevezetés
Rövid története a Beregszászi Református Iratmissziónak.
1999-ben indult missziónk egy könyvasztallal, amit minden vasárnapi istentisztelet után a Templomunk előtt terítettünk ki egy asztalra. Később a gyülekezetünk presbítériuma úgy döntött, hogy egy könyvesboltnak alkalmas helyiséget a rendelkezésünkre bocsájt. Több magyarországi és ukrajnai kiadóval felvettük a kapcsolatot kisebb-nagyobb sikerrel.
Akármilyen nagy a szegénység itt Kárpátalján, úgy gondoltuk szükség van egy ilyen jellegű misszióra. Azon gondolkodtunk a kárpátaljai nagy szegénység közepette, hogy az üzenetként kapott Isteni vezetést vajon itt is meg lehet-e tartani? Más szóval, vajon a kárpátaljai nagy szegénység testi tápláléka nem emelkedik-e felül a lelki táplálékon? Ezért mi úgy gondoltuk, hogy engedelmeskedünk Istenünknek, hiszen neki van hatalma lelki éhséget gerjeszteni. Bár ezekben az időkben nagyon sok lelki irodalom érkezett Kárpátalja gyülekezeteibe és ezeket többnyire szétosztották ingyen, ez oda vezetett, hogy elvesztették értéküket, bekerült a családok könyvespolcaira és éveken keresztül érintetlen maradt. Másrészt ezek a könyvek nem tudtak válaszolni azokra a kihívásokra, kérdésekre, amelyek konkrétan előjöttek a mindennapi élet során. Ezért döntöttünk úgy, hogy elindítunk egy könyvesboltot, ahol természetesen olyan könyveket lehet megvásárolni, amelyek igazán érdeklik az embereket, s ugyanakkor egyben lelki tartalmunknál fogva lelkitáplálékká válnak. Természetesen a szegénységet szem előtt tartva igyekeztünk az ingyen kapott könyvek bevételeiből a megvásárolt könyvek árát 30, 20 %-kal csökkenteni. Így csodálkoztunk rá, hogy Isten Igéje örök igazságot fogalmaz meg. A lelki éhező, szomjazó a maga szegénységében is kész áldozatot vállalni. Az is nyilvánvaló lett azonban, hogy az áldozatvállalásnak is határai vannak. Nagyon szomorú élményeink is vannak, például amikor az éhező, lelkileg vágyódott volna, de nem volt meg rá a lehetősége, hogy éhségét csillapítsa. Ha felelősen akarunk gondolkodni mi sem tehetjük meg azt önálló erőnkből, hogy az ilyen helyzetekben átvállaljuk a könyvek 30, 20%-át, hiszen ez a missziónk csődjéhez vezetne. Sajnos meg kell állapítsuk, hogy a gazdasági helyzet érzékelhető módon nem javult Kárpátalján. Ezt szemlélteti a következő pár adat:
Átlagbér 300.00 UAH körül mozog.
Minimálbér 205.00 UAH.
Egy kiló kenyér 2.50 UAH.
Egy átlagos könyv a boltunkban 15.00-20.00 UAH akciósan.
Egy liter 95-ös benzin 2.90 UAH.

Másrészt eddigi forrásaink is egyre nehezebben tudnak minket ebben segíteni. Harmadrészt sajnos a könyvkiadók, terjesztők is folyamatosan emelik áraikat, ami még nehezebbé teszi számunkra ezt a problémát.
Ezeket szem előtt tartva keressük a további megoldásokat. Próbálunk forrásokat teremteni, hogy valamilyen formában elérhetőbbé tegyük a lelki táplálékot testvéreink számára.



Megoldási kísérleteink.
Próbálunk pályázni önálló könyvkiadásra.
Keresünk további támogatókat, akik készek 20, 30, 50%-ban átvállalni egyes kiadványok költségét.
Igyekszünk kiadókkal egyenesbe felvenni a kapcsolatot, náluk nagyobb segítséget remélvén.
A kedvezményt valójában nem olyan könyvekre igényelnénk, amelyek nélkülözhetők, hanem a hitélet szempontjából a legszükségesebbek, például: Biblia, Református Énekeskönyv, áhítatos könyvek.


Istenünkben reménykedve gondoltuk úgy, hogy egy ilyen beszámoló levéllel, hogy akár megoldási javaslataikkal, vagy anyagi teherhordozással valaki vállalni fog velünk közösséget.



Beregszászi Református Iratmisszió






























Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2018. november 18., vasárnap

    Jótékonysági koncert az aszódi református templomért
  • 2018. november 16., péntek

    Memoria Sanctorum című sorozatunk utolsó részében Árpád-házi Szent Erzsébetről emlékezünk meg.
  • 2018. november 15., csütörtök

    Lassan ébredezett a város vele együtt. Kevesen jártak az utcákon.
  • 2018. november 14., szerda

    Országos viszonylatban sokan olvassák a Reformátusok Lapját, amely sikeres hetilapnak számít. A hat évtizede megjelenő újság most átfogó külső, tartal...
  • 2018. november 14., szerda

    Nagy Péter lelkipásztor búcsúztatása Budafokon
  • 2018. november 13., kedd

    Egyre inkább elmosódik annak a határa, hogy mikor használjuk eszközként az internetet, és mikor válunk mások eszközeivé az online világban.
  • 2018. november 12., hétfő

    Szörényi Leventével és Bródy Jánossal beszélgettünk az István, a királyhoz vezető útról, a darab örök érvényű üzenetéről, utóéletéről, valamint a terv...
  • 2018. november 11., vasárnap

    A spiritualitás egyfajta erőforrás, amelyből töltekezhetünk, de a misszió ad neki célt és fókuszt. Harmathy Andrással beszélgettünk.
  • 2018. november 11., vasárnap

    A kiállítás megtekinthető 2019. január 6-ig a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériában (1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 39.), keddtől vasárnapig 10...
  • 2018. november 08., csütörtök

    Beszámolónk a Dunamelléki Református Egyházkerület 2018. november nyolcadikai közgyűléséről