Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Rozsnyótól mindössze 3 km-re található Berzéte ősidőktől fogva magyar település volt. A Sajó völgyében fekvő teleülésen már a tatárdúlás előtt vásárokat rendeztek. Berzéte Rozsnyó városának nemesi székhelye volt, erre utal a községben található négy kastély, illetve kúria is.
A Berzétei Református Templom a felvidék talán legidősebb református temploma. A jelenleg is zajló régészeti feltárások arra engednek következtetni, hogy az épület a kezdeti időkben nem templomként funkcionált. A jelenleg is zajló régészeti feltárások során olyan épületmaradványok kerültek elő, amelyek a jelenleg fennálló templom legkorábbi maradványainál idősebbnek tűnnek. Talán egy főúri lakhely, várszerű erődítmény lehetett.
A mindössze 190 lelket számláló, teljesen magyar ajkú református gyülekezet már évek óta embert próbáló harcot vív az ősi templom felújításáért. Templomunk rendszeresen otthont ad kulturális rendezvényeknek, melyek bevételét a templom felújítására fordítjuk.

Jöjjön el, csöndesedjen el az ősi falak között, mondjon egy imát nemzetünk egységéért...

A belépés ingyenes, céladományokat a templom felújítására azonban elfogadunk







Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 05., csütörtök

    Az imádság évének kezdetén annak jártunk utána, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben. 
  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...