Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jeruzsálem története II.

A BABILONI FOGSÁGTÓL BAR KOCHBA SZABADSÁGHARC KITÖRÉSÉIG
Írta: Dr. Bajusz Ferenc teológiai professzor


1. A babiloni fogság Izrael életében nemcsak politikailag, hanem lelkileg is fordulópont volt. A deportálás előtt Izraelben is találkoztak bálványimádással, de az ÚR (Jáhve) tisztelete elhomályosította őket. Itt Babilonban viszont minden e körül forgott. A világ teremtéséről azt hitték, hogy az öröktől fogva meglevő anyagból, Tiamatnak, az őssárkánynak a kettévágott testéből teremtette Marduk, a főisten az eget és a földet. Az emberek abban a hitben éltek, hogy sok isten van köröttük a magasságban. A Napról, a Holdról és a csillagokról azt hitték, hogy azok istenek és minden csillagban is egy egy istenség lakozik, akiket imádni kell. Ezek az istenek hatalmasok és kiszámíthatatlanok. Egymással civódnak, néha még háborúkat is folytatnak és ez az istenharc időnként végigsöpör a Földön is, ahol emberek esnek neki áldozatul. Ebből a hitből az az életérzés támadt, hogy az ember tehetetlen az istenekkel szemben. Ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk kavargó szellemi erők hatásának.
Valószínűleg ebben, az Izrael népe számára megdöbbentő szellemi helyzetben született meg Istennek a teremtésről szóló Igéje. És ezek az igék nem a természettudomány, a fizika, vagy biológia felől közelítik meg a kérdést, nem mai szóval "fejtágítást- akarnak végezni, hanem lelkigondozást. Bátorítást, vigasztalást adni a megrémült embereknek. Ne féljetek a csillagoktól, a sorserőktől! Nem igaz, hogy ki vagytok szolgáltatva nekik védtelenül. A világnak Isten az Ura, mert a világot Ő teremtette. A Nap, a Hold és a csillagok mind az Ő teremtményei, és egyedül Neki engedelmeskednek. Hogy mennyire teremtmények Ő "tette fel- őket az égboltozatra...
A babiloni fogság Izrael népét tehát megerősítette az ÚRba, a világteremtő és fenntartó Istenbe vetett hitében.

2. A Babilonból való hazatérés eszközéül az ÚR Círus perzsa királyt használta fel, akit Ézsaiás egyenesen "az ÚR felkentjének- - a héber szövegben "Messiásnak- - nevez (45:1). Kr.e. 539-ben foglalta el Babilont. Győzelmi feliratán ezt olvashatjuk: "Egy hitvány ember lett az ország uralkodója, aki elhanyagolta Marduknak, az istenek királyának tiszteletét. Ezért Marduk keresett egy szíve szerint való uralkodót, akit kézenfogva, mint barát a barátját vezette be Babilonba-. A várost az Eufrátesz folyó vize védte. Círus katonái a folyó vizét elterelték és a kiszáradt folyómedren át vonultak a városba. Mivel Nabunaid király valóban elhanyagolta Marduk tiszteletét, a papság ellene hangolta a lakosságot és így a perzsák szinte ellenállás nélkül foglalhatták el a várost.
Annakidején az asszírok és a babiloniak terrorral, tömegmészárlással és deportálással igyekeztek letörni meghódított népek szabadságvágyát és azt hirdették, hogy a saját isteneik győztek a leigázott népek istenei felett (2 Kir 18:33-35). Ezzel szemben Círus azt hirdette, hogy őt az összes istenek pártfogolják, akár Jáhve, akár Marduk is a nevük. Ezért tudott mindenütt győzelemre jutni. Hamarosan kihirdette rendeletét: "A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. Ő bízott meg negem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában lévő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene az ÚR és menjen el!- (2 Krón 36:22 23) Szavai nyomatékául előhozatta az ÚR házának edényeit, amelyeket Nebukadneccar vitt el Jeruzsálemből és saját istenei templomainak ajándékozott. Mindezt átadta Sedbaccarnak, Júda fejedelmének (Esdrás 1:7-8).
Persze nem mindenki sietett a csomagolással és az indulással. Hiszen a többségük már Babilonban született és úgy tekintett rá, mint otthonára. Sokuknak virágzó üzlete, háza, földje volt, amit nem akartak elhagyni. Tudták, hogy Jeruzsálem romokban hever és a régi ellenségek, a moábiak és az edómiak ott portyáznak és fosztogatnak. De vagy ötven ezren mégis nekivágtak az öt hónapos gyalogútnak. Boldog volt, aki vihette a szent edényeket. Ekkor született meg a 126. zsoltár:

"Mikor visszahozta az ÚR Sionnak foglyait,
olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel,
a nyelvünk pedig vigadozással.
Hatalmas dolgot cselekedett az ÚR,
ezért örvendezünk.-

3. A jeruzsálemi templom felépítése azonban mégsem ment olyan könnyen. A legtöbb nehézséget a samaritánusok okozták. Samária a Kr.e. 722-ben bekövetkezett pusztulása után az asszírok nem az egész lakosságot hurcolták el, viszont az elhurcoltak helyére távoli népeket telepítettek be, akikkel az ottmaradt lakosság persze összeházasodott. Júda bölcsei "kútí- nak nevezték őket, mivel többségük a távoli Kúta földjéről érkezett. érkezett. Ráadásul a zsidó áldozati szertartás mellett a jövevények pogány isteneinek is mutattak be áldozatot. Mikor a hazatértek megérkeztek, ezek a samaritánusok is jelentkeztek, hogy rész akarnak venni a templomépítésben, mivel ők a tíz törzs törvényes leszármazóinak tekintették magukat. Ezsdrás és a hazatértek persze nem vállaltak velük közösséget és visszautasították a templomépítéshez történt felajánlkozásukat.
A sértődött samaritánusok a perzsa király hivatalnokai között azt a hamis hírt kezdték terjeszteni, hogy a zsidók nemcsak a szentélyt építik újjá, hanem Jeruzsálemet ismét megerősített várossá akarják tenni és a király ellen akarnak fellázadni. Ezeknek a rágalmaknak Perzsiában hitelt is adtak, s mivel a király éppen egy távoli országba vezetett hadjáratot, parancsot adtak a Szentély újjáépítésének leállítására.
Círus 530-ban Ázsiának elesett, fiát, Kambüszészt viszont nem érdekelték az ilyenfajta dolgok, ezért Jeruzsálem sok lakója lassan már nem is hitt a felépítés lehetőségében. Szerencsére 522 ben Dárius lépett a trónra. Ekkor Zakariás így kezdett prófétálni: "Így szól az Örökkévaló: visszatérek Jeruzsálembe, házam megépül!- (Zakariás 1:16) És a nép Isten szavában bízva azonnal hozzálátott az építkezéshez. A szíriai hivatalnokok persze mindjárt jelentették a dolgot Dáriusnak. A király azonban a levéltárban megtalálta nagy elődjének, Círusnak a rendeletét és nyomban jóváhagyta az építkezés folytatását. Így aztán Kr.e. 516-ban, kerek 70 évvel az Első Szentély pusztulása után Szanballat perzsa helytartó és a samaritánusok minden áskálódása ellenére felavatták a Második Szentélyt. Ezért beszélnek a zsidók ma is 70 éves babiloni fogságról.

4. Nagy Sándor halála után az utódai persze összemarakodtak, s mivel 301-ben az Ipszosz melletti döntő csatát Ptolemaiosz nyerte meg, Izrael sorsa is eldőlt: Egyiptomhoz tartozott. Ez eleinte jól is indult. A 283-ban trónra került Philadelphosz kedvelte a zsidókat, sokat kiváltott közülük, akiket eladtak rabszolgának. Mint az irodalom és tudomány bőkezű patrónusa, híres könyvtárat alapított Alexandriában. A könyvtár számára elrendelte a zsidó szentiratok görögre fordítását, amit állítólag 70 személy végzett. Innen kapta a latin nevét: Septuaginta (magyarul: "hetven-). Ez lett később azoknak a diaszpórában élő zsidóknak a Bibliája, akik elfelejtették már a héber nyelvet. A Septuaginta tehát nagyban hozzájárult a szétszórtságban élő zsidóság lelki összetartásához.
A jó viszony azon romlott meg, hogy a zsidó főpap, II. Óniás vonakodott átutalni a szokásos 20 ezüst talentum évi adót, amit persze aztán erőszakkal behajtottak. Ekkor jelentek meg a Szeleukidák. III. Antiochosz, akit a rómaiak 19-ben Magnészia környékén egyszer már tönkre vertek, ugyanolyan templomfosztogató volt, mint a fia, IV. Szeleukosz. De az igazi csapás Izrael és Jeruzsálem számára IV. Antiochosz volt. Ez az erőszakos természetű ember tudta, hogy a terjeszkedő Római Birodalommal szemben csak úgy állhat meg, ha soknyelvű és sok vallású népeit a hellénizmus olvasztó tégelyében egységbe olvasztja. Ezért egyesítette egymással a szír Baal Samém (a Menny ura), a római Jupiter Capitolinus és a görög Zeusz Olympiosz főistenségeket az utóbbi neve alatt. Tiszteletére ünnepeket szenteltetett és szentélyeket építtetett. És mivel epikureus felfogása szerint Zeusz igen távol él a világtól és nem törődik az emberek ügyes bajos dolgaival, ezért földi képviselőjéül akarata közlőjéül önmagát nevezte ki. Ennek jeleként felvette az "Epiphanész- melléknevet, ami azt jelenti: "váratlanul megjelenő (istenség)-.
A baj azzal kezdődött, hogy Jeruzsálemben két kapzsi testvér versengett a hatalomért és mivel a szírek ezt a mozgolódást lázadásnak tekintették, a várost ostrommal bevették, Antiochosz pedig három napi szabad rablást engedélyezett a katonáinak. A dühöngő katonák 40 ezer lakost vágtak le és ugyanennyit vittek rabszolgaságba. És miután a Templom kincseit is elvitték 1800 arany talentum értékben, amit mai pénzben meg sem tudnék határozni. Antiochosz elrendelte, hogy egy disznót áldozzanak meg az arany égőáldozati oltáron, a hús egy részét pedig főzzék meg és a levét öntsék szét a templom minden részében. Mivel a disznó a zsidók szemében tisztátalan állat volt, ezzel megszentségtelenítette a templomot.
Antiochosz Kr.e. 168-ban nagy haderővel elözönlötte Egyiptomot és ostrom alá vette Alexandriát. Már Egyiptom urának képzelte magát, amikor Caius Popilius Laenas, Róma legátusa - ma úgy mondanánk, hogy nagykövete - felkereste a táborában azzal a paranccsal, hogy hagyjon fel minden ellenségeskedéssel a Ptolemaioszok ellen, vagy pedig készüljön a háborúra Nyugat hatalmas köztársaságával, a Római Birodalommal. Korábbi római tartózkodása alatt Antiochosz már megismerkedett Popiliussal és mikor meglátta őt, kitárta kezeit, hogy megölelje. De a római visszautasította a köszöntést és átadta a szenátus írott üzenetét. A szír uralkodó időt kért, hogy megtanácskozza a dolgot, de Popilius egy kört rajzolt a botjával a homokba a király körül, azzal, hogy nem hagyhatja el a kört addig, míg feleletet nem adott a levélre. A határozott viselkedés megzavarta Antiochoszt és rövid tusakodás után meghajolt a szenátus kívánsága előtt. Róma nem tűrhette, hogy Keleten újra ütőképes hatalom támadjon.
A király dühe persze nem ismert határt. Magánélete miatt már eddig is inkább "Epimanész- ("őrült-) néven emlegették az "Epiphanész- ("isteni-) helyett. Mivel Jeruzsálem éppen útjába esett, megparancsolta Apollóniosz nevű tábornokának, hogy 22 ezer katonájával töltse ki Jeruzsálemen azt a bosszút, amit Egyiptomon nem tudott kitölteni. A szír vezér ismerve a zsidó törvényeket megvárta az első szombatot, mert tudta, hogy akkor nem kell félnie ellenállástól. Szombaton a zsidó inkább meghalt, de nem fogott fegyvert, mert nem akarta megszegni a parancsolatot. Szombaton aztán azzal az utasítással szabadította rá katonáit a vallási okokból ellenállást nem tanúsító sokaságra, hogy vágjanak le minden embert, akit előtalálnak, hurcolják rabszolgaságba az asszonyokat és a gyermekeket, a házakat fosszák ki, a városfalakat rombolják le (2Makkabeusok 5:24-26). Ekkor Jeruzsálemben 80 ezer embert, férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg és ennél többet adtak el rabszolgaságra...
Hogy mennyit szenvedett Jeruzsálem? Nem elég, hogy a Templomban felállították "Baal Samém- oltárát, amin rendszeresen disznóhúst áldoztak - Dániel szerint ez volt a "pusztító utálatosság- (11:31) - , hanem szigorúan tilos volt a körülmetélés, a szombat megtartása és a Tóra olvasása is. Ha megtaláltak egy szent könyvet, a tulajdonosát azonnali halállal büntették, az elkobzott könyvet pedig megcsúfítva darabokra törték és elégették. Azokat a szülőket, akik körülmetélték a gyermekeiket, azonnal kivégezték. Minden városban pogány szentélyeket állítottak fel és elrendelték, hogy a király születésnapján, minden hónapban (!) mutasson be a nép áldozatot és egyen disznóhúst.

5. Az öreg Mattatiás pap és a fiai szabadították meg ezektől a megszállóktól Izraelt. Apellész, a király megbízottja Modin városában is felépíttette a bálvány oltárt és megpróbálta rábeszélni az öreg papot, hogy disznóhúst áldozzon rajta. Ám amikor egy hitehagyott zsidó közeledett a pogány oltárhoz, hogy áldozatot mutasson be rajta Zeusznak, az öreg pap odaugrott és szent haragjában saját kezével vágta le az illetőt. Aztán a megbízottat is felkoncolták kíséretével együtt.
A szír kormányzó persze most is szombaton támadta meg a hegyekbe menekült hazafiakat, tudván, hogy akkor azok nem fognak fegyvert. Le is vágott közülük több, mint ezer embert asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt (1Makk 2:31 38). Ez ébresztette rá Mattatiász kicsiny csapatát, hogy "kiirtják őket a földről-, ha nem tekintik törvényesnek szombaton is az önvédelmi harcot.
Először Júdás lett a vezér (166-161), aki bátorságával és rátermettségével hamarosan kivívta a "Makkábí- (Makkabeus) nevet, ami "Kalapácsost- jelent. Mint ahogy a Karolingok híres vezérének is "Martell- (Kalapácsos) Károly volt a mellékneve. Júdás többször szétverte a szírek többszörös túlerejű seregeit. Legnagyobb tette azonban Jeruzsálem és a Szentély megtisztítása volt. A szírek a Mórija hegyén a Szentélyt nemcsak megszentségtelenítették, hanem el is pusztították. "Az udvarokban bokrok nőttek, mint az erdőben- írja a korabeli krónikás (1Makk 4:38). Júdás lerombolta Zeusz pogány oltárát és új oltárt emeltetett az ÚRnak. Újra elkészítették a szent felszereléseket, a kultusz ellátására összeszedték a hithű papokat és a szent láng meggyújtásával Kr.e. 164 decemberében, három évi megszakítás után bemutatták az ÚRnak az első áldozatot (Dán 9:27). Ennek az örömnek az emlékét "Khanukká- nevű templomszentelési ünnepükön az izraeliták Kiszlév hónap 25. napján mindmáig megünneplik (Ján 10:22).
Az évtizedekig elhúzódó szabadságharcban, ahol az óriási szír haderő soha nem tudott úrrá lenni a maroknyi zsidóságon, egymás után áldozatul estek a testvérek: Júdás, Jonatán, Simon és sokszor a gyermekeik is. A teljes szabadságot és függetlenséget végül Simon fia, Hyrkanosz János érte el, aki Kr.e. 129 től független uralkodónak tekinthette magát. Azzal büntette a szírekkel mindig együttműködő samaritánusokat, hogy a Garizim hegyi szentélyüket leromboltatta, fővárosukat tóvá változtatta (Flavius Josephus: A zsidók története Budapest, 1946., 559. lap), az edomitákat a zsidó vallás felvételére kényszerítette, végül megújította családja szövetségét a rómaiakkal.

6. A rómaiak megérkezéséhez tulajdonképpen két testvér viszálya adott ürügyet, akik nem tudtak megosztozni a trónon meg a főpapi tisztségen. A testvérháborúba persze a szomszédok is belesodródtak: Antipatrosz, Idumea kormányzója és Aretász, Arábia (Petra) királya. De a vitát végül Pompeius oldotta meg, aki Kr.e. 63-ban jelent meg Szíriában, hogy rendet teremtsen. A hatalmas Római Birodalom képviselőjét 12 király üdvözölte Damaszkusz városában. Természetesen eljöttek a vitázó testvérek is, és óriási ajándékokkal próbálták a rómait a saját oldalukra állítani. A nép képviselői pedig azt kérték, hogy Pompeius ne erősítse meg egyik ellenkirályt sem, hanem állítsa helyre a főpapi alkotmányt.
Pompeius mindenkit végighallgatott és azzal zárta a megbeszélést, hogy a kérdést személyesen fogja eldönteni Jeruzsálemben. Hamarosan meg is érkezett hatalmas római sereggel Jeruzsálem falai alá. Az egyik testvér, Hyrkanosz megrettent hívei sietve kinyitották előtte a városkapukat, de a heves természetű Arisztobulosz híveivel együtt bevette magát a templomerődítménybe és visszautasította a római hadvezér felszólítását a megadásra. Pompeius azonban nem ismert tréfát. Elhozatta a Tyrosz ostrománál már használt hadigépeit és kemény három havi ostrom kezdődött. A torony leomlását borzalmas mészárlás követte. A papok éppen áldozatot mutattak be. Őket az oltárok mellett ölték meg. Mivel Pompeius már hallott a jeruzsálemi templomról, ahová csak papok léphettek be, a zsidók nagy rémületére átkutatta az ablaktalan, sötét Szentek Szentjét is, hogy megtalálja a zsidók istenét, akiről a zsidók azt tartották, hogy itt lakik. De nagy csodálkozására semmiféle szobrot vagy istenábrázolást nem talált ott - írja Tacitus. Aztán elrendelte, hogy a szent helyeket tisztítsák meg a katonái által okozott megszentségtelenítéstől, másnap pedig újra kezdjék meg a rendes áldozati szertartásokat. Az ellenállás vezetőit kivégeztette, Arisztobuloszt pedig fiaival fogolyként elvitte magával. A zsidó népre súlyos hadisarcot vetett ki és az ország területét csaknem felére csökkentette. Római diadalmenetében más királyok között Arisztobulosz, a zsidók királya is ott lépdelt a legyőzött uralkodók sorában. A zsidó állam, amely eddig szövetségese és barátja volt Rómának, e forrófejű ember meggondolatlansága miatt ettől kezdve Róma vazallusa lett.

7. Nagy Heródes - aki a következő évtizedek meghatározó személyisége volt - igen érdekes ember lehetett. Nagyon ügyesen használta ki a politikai eseményeket. Caesar, Antonius, Cleopatra, Cassius, Octavianus, a későbbi Augustus idején igencsak hullámzott a politika tengere és Heródes hol az eszével, hol puszta szerencsével vagy a pénze segítségével mindig a felszínen maradt. Tudta, hogy edomita származása miatt gyűlölik a zsidók, ezért beházasodott a Hasmóneus családba. Ügyes katona volt, ragyogó építkező. Várak egész sora mellett felépítette a tengerparton Caesareát, újjáépíttette a Második Templomot, aminek csodájára jártak, és Hebronban a patriarchák temetkezőhelye még ma is a legnagyobb zsidó épület.
Ugyanakkor hirtelen haragú, bosszúálló és betegesen féltékeny természete miatt, akivel nézeteltérése támadt, az nyomtalanul eltűnt valamelyik sivatagszéli erődítményben. Saját fiai közül, amelyikre rávetődött a gyanú, hogy a trónjára tör, szintén elbúcsúzhatott az élettől. Amikor Augustus meghallotta a Heródes fiak sorozatos kivégzését, csak annyit mondott: "Inkább lennék Heródes disznaja, mint fia-. Görögül ez szójáték: Inkább lennék Heródesnél "hysz-, azaz disznó (amit a zsidók nem öltek meg), mint "hyiosz-, azaz fiú. A Biblia szerint például a trónjára való féltékenység volt az oka a betlehemi gyermekgyilkosságnak is (Máté 2:16 18).
Ennek esett áldozatul a sógora, a 17 éves Arisztobulosz, akit családja nyomására nevezett ki főpapnak. A nép persze örömmel fogadta az ifjú Hasmóneus herceg kinevezését, s amikor a szép termetű fiatalember először jelent meg teljes főpapi díszben, ujjongva köszöntötték. De ez meg is pecsételte sorsát. Heródes lehetséges ellenfelet látott benne és elhatározta, hogy elpusztítja. Az alkalom hamar adódott. Az ünnepek után Alexandra, az ifjú főpap anyja, illetve Heródes anyósa mindkettőjüket meghívta vendégségbe Jerikóba. Fülledt, tikkasztó nap volt. Nagyszámú kíséretükkel mindketten lementek a halastavakhoz azzal a szándékkal, hogy megfürdenek. Először csak a kíséret tagjai merültek a vízbe, Heródes meg a főpap csak nézték őket. De ahogy sötétedett, Heródes azt tanácsolta, hogy Arisztobulosz is csatlakozzon a többiekhez a vízben, ahol már néhány, Heródes által felbérelt ember tartózkodott, akik a főpapot, amint belépett a vízbe, lenyomták a víz alá és ott tartották addig, míg ki nem oltották az életét (Josephus i.m. 641. lap).
Másnap Jeruzsálemben hírül adták, hogy Arisztobulosz baleset következtében vízbe fulladt. És ki volt a "fő gyászoló-? Természetesen Heródes, akiről a kortársaknak csak ennyi volt a véleménye: "Úgy került a trónra, mint egy róka; úgy kormányzott, mint egy tigris és úgy halt meg, mint egy kutya-.

8. A prokurátorok idején romlott meg Jeruzsálem és Róma viszonya. A rómaiak soha nem tudták megérteni azt a zsidó magatartást, hogy csakis egyetlen Istennek szabad szolgálniuk: ezt önhittségnek, gőgnek és tévhitnek értelmezték. Nemcsak azok a római katonák, akik az országba jöttek, nem voltak képesek megérteni a másik nép eltérő életmódját, de még a prokurátorok sem tettek semmit, hogy megértsék azokat, akiknek a kormányzását rájuk bízták. A Bibliából ismert Poncius Pilátus úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy katonái a császár szobrait is magukkal vitték. Caligula pedig egyenesen arra adott parancsot, hogy a szobrát a Birodalom valamennyi városában állítsák fel és istenként imádják őt.
Jeruzsálemben persze egyre szaporodtak a szabadságért harcolni is kész zélóták, sőt a rómaiak életét is veszélyeztető szikáriusok. Nero 64-ben Gessius Florust küldte Jeruzsálembe a rend helyreállítására. Őt a történelem "akasztó és korbácsoló- melléknévvel ismeri. De a háború tulajdonképpen Caesareában robbant ki, ahol a szír görög lakosság állandóan provokálta a zsidókat. A zsidók zsinagógája előtt volt egy üres telek, ezen át jártak a zsinagógába. Ide a görögök egy műhelyt akartak építeni, ami megakadályozta volna a zsinagógába jutást. Florus, akinek a zsidók komoly pénzösszeget is adtak, nem állította le az építkezést. Végül az egyik szombaton, miközben a zsidók a zsinagógában voltak, valaki a zsinagóga kapuja elé felfordított lábast tett és azon madarakat áldozott. Mivel a 3Mózes 14:4 értelmében madáráldozatot a bélpoklos zsidóknak kellett tisztulásukkor bemutatni, ezért ezt provokációnak tekintették. A kirobbanó összetűzések persze átterjedtek az egész országra, amit csak erősített, hogy Florus megtorlásként Jeruzsálemben szabad rablást engedélyezett.
A zsidó háború vége Jeruzsálem lerombolása lett Kr.u. 70-ben. Titus római diadalívén láthatók a fogságba vitt zsidók a Menórával és a Templom kincseivel.
Alig telt el egy emberöltő, az új nemzedékben ismét fellobbant a szabadság utáni vágy. Amikor tehát 130 ban Hadrianus végiglátogatta Keletet és kiderült, hogy a lerombolt Jeruzsálemet is szeretné felépíteni, de úgy, hogy Júdea vallási téren is a birodalom szerves része legyen. Ezért Jeruzsálemben egy Jupiter templomot kívánt emeltetni. Ezt a szentélyük lerombolása miatt vérig sértett júdeaiak nem tudták elviselni., És a lázadás szelleme újra visszatért.
A szabadságharc élére Simon bar Kosziba állt, akit Rabbi Akiba elnevezett "Bar Kochbá- nak, a "csillag fiának-, ami utalás volt a Szentírás ismert versére: "Csillag származik Jákobból...- (4Mózes 24:17). Rabbi Akiba valóban hitt abban, hogy Isten megkönyörül a zsidóságon. Hadrianus azonban nem ismert tréfát. Mindent vérbe fojtott. A földig lerombolt Jeruzsálemet aztán tervei szerint tényleg felépíttette és a római légiók veteránjaival népesítette be. Új neve "Aelia Capitolina- lett, ahová zsidóknak évente csak egyszer engedélyezték a belépést. Izrael országának a nevét is el akarták törölni, ezért "Palesztinának-, a filiszteusok országának nevezték el.
Rabbi Akibát Hadrianus elfogatta, Caesareába vitték, és a hagyomány szerint elevenen megnyúzták. Valahányszor Tibériásban jártam, a síremlékénél mindig megálltam egy pillanatra...















































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2019. július 21., vasárnap

    Megtapasztalni, mit jelent Jézussal lenni a természet nyújtotta szabadságban, majd a hétköznapokban megélni a keresztyén hitet – fogalmazza meg célkén...
  • 2019. július 18., csütörtök

    Vannak helyek, amelyek sokadik alkalommal is érdekesek. Főként, ha nem csupán a mindenki által ismert látványosságokat keressük.
  • 2019. július 18., csütörtök

    A Művészetek Völgyében idén egymásra találhat múltidézés és jövőízlelgetés, mester és tanítvány, égi és földi, alkotó és befogadó, zene és csend, kép ...
  • 2019. július 16., kedd

    A magyar reformáció politikai teológiája, avagy a világi hatalmasságok hitbéli megközelítései a tizenhatodik században.
  • 2019. július 16., kedd

    Ahol az Isten hozott nem csak szlogen – a sellyei Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk.
  • 2019. július 14., vasárnap

    „Nem tudom garantálni a gyerekeimnek, hogy lesz nekik mit enni és inni, de arra nevelem őket, hogy bármilyen körülmények között lesznek, gondoljanak I...
  • 2019. július 12., péntek

    – Nemsokára jövünk! – nevetett rá a férfi és sietve felpattant a biciklire, hogy utolérje a két fiúcskát, akik már az utca végén kerekeztek. Mosolyog...
  • 2019. július 10., szerda

    Schaffner Antóniát megérintette a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatójának beszéde, és elhatározta, jótékonysági vásárral segíti a biblia...
  • 2019. július 09., kedd

    El kell hagynunk elefántcsonttornyunkat keresztyénként – szólt a felhívás az egyik rendezvényen. Volt olyan az életemben, amikor valóban kiléptem a me...
  • 2019. július 09., kedd

    Együttesen 3261,4 millió forintnyi többletforrást szavazott meg a parlament a tűzkárt szenvedett kollégium újjáépítésére és az ezzel egy épületegyütte...