2013. május 27., hétfő - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A találkozóhely

A Biblia az egyik legnépszerűbb könyv a világon. Könyvesboltunk megnyitásának hétvégéjén minden órában fogyott belőle. 
Boltunkban a budapesti Ráday utcában, a Biblia Múzeum szomszédságában, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában várjuk a látogatókat.

 

A Bibliás Könyvesbolt fontos találkozó hely lehet, hiszen az utcára is nyitott bolttal várja a látogatókat - hangzott el a bolt megnyitóján pénteken. 
A magyar nyelvű protestáns bibliakiadások mellett kézműves bőrkötésű bibliák és énekeskönyvek, továbbá több mint hetvenféle idegennyelvű biblia is megvásárolható.

Az egyedi kézműves bőrkötésű bibliák és énekeskönyvek Victor Örzse munkái. (Fotó:victororzse.hu)

A bolt stratégiai és szakmai partnere a Magyar Bibliatársulat Alapítvány, amely segíti az eligazodást a könyvpiacon fellelhető bibliafordítások között. A boltban nemcsak a bibliatársulat gondozásában lévő kiadások találhatók meg.

A könyvkínálatot úgy válogatjuk össze, hogy a megszokott keresztény könyvek mellett helyet kapjanak a kereszténységet témaként tárgyaló kortárs és klasszikus irodalmi művek, útikönyvek, fotóalbumok, valamint protestáns teológia, keresztyén pszichológia, életvezetés és gyerekkönyvek.

A Bibliás Könyvesboltban június végéig 20% nyitási kedvezménnyel vásárolhatnak az érdeklődők.

Bibliás Könyvesbolt
1092 Budapest, Ráday u. 28.
Telefon: 476 32 07
+36 30 867 94 03
biblias.konyvesbolt@gmail.com
Nyitva tartás hétfőtől - péntekig: 10-19:00

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 66, összesen: 289977

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...