2015. február 17., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyakorlati írásmagyarázat a két Korintusi levélhez

A család gondozásában, az író Ablonczy Dániel születésének éppen a 100. évfordulójára a Dunamelléki Egyházkerület támogatásával megjelent a két korintusi levélhez írt gyakorlati írásmagyarázata;Legnagyobb a szeretet (1. Kor. Levélhez) és Elég a kegyelem címmel (2.Kor. Levélhez).

Ebben a két levélben Pál apostol megrendítő módon szól az evangélium titkáról, amely megfogant a korintusi gyülekezet tagjainak a szívében amíg ő köztük szolgált. Ám tudomására jutott, hogy időközben szembe fordultak vele, megvádolták, részekre osztódva súlyos vitákba kerültek egymással, némelyek különleges bűnökbe sodródtak közülük, míg mások különleges lelki ajándékokat nyerve magukat fölébe emelték a többieknek. A levelek azért íródtak, hogy felülről nyert bölcsességgel helyre igazítsák mindazt, ami a helyéből kibillent, és helyreálljon a közösség Krisztusban.



Két évezred elteltével érezzük, hogy élő Urunk, nem csupán az első századi, gondokkal megterhelt korintusi gyülekezetet segíti meg az apostol igéi által, hanem felfedezzük, hogy mai egyházi életünk gyógyulásához, hozzájuk egészen hasonló megosztottságában is, valós segítséget kapunk, mintha nekünk íródtak volna e levelek.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 59, összesen: 282273

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...