2016. november 17., csütörtök - Horváth Zsuzsanna Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kálvin olvasása közben

Szerző: Szűcs Ferenc

"Szűcs ​​Ferenc tanulmányai egy Kálvin-olvasó református keresztyén ember tapasztalatait, az olvasás során szerzett ismereteket osztják meg velünk...Ha Kálvin jó diák volt, aki egész életében tájékozódott és olvasott, akkor leginkább azt mondhatjuk (saját szavaival), hogy Krisztus iskolájának volt jó diákja. Szűcs Ferenc azonban nemcsak ebbe és nem is ezért enged betekintést Kálvin szellemi világába, hanem érzékenyen és értő módon mutatja meg számunkra a reformátor mindmáig tartó hatásának sokféle vonatkozását, lett légyen szó a mi magyar sorskérdéseinkről, a politikához való viszonyunkról, vagy arról, hogy mit gondolunk (gondoljunk!) az egyházról, de leginkább és mindenekelőtt, hogy miképpen olvashatjuk helyesen a Szentírást, és juthatunk közelebb Isten megismeréséhez. Ehhez pedig magát Kálvint is jól kell olvasnunk. Ezért a tanulmányok egy része a Kálvinnal kapcsolatos téves felfogásokat igazítja helyre, illetve bevezet azokba a gondolatokba, meghatározásokba, amelyeket csak akkor érthetünk és használhatunk jól, ha tisztán látjuk a helyüket és jelentőségüket. Ez a kötet abban segít leginkább, hogy mi is bátor, előítéletektől mentes és szabad olvasói legyünk a nagy reformátornak, és engedjük, hogy ő maga tanítson bennünket mindenekelőtt az Élet Könyvének olvasására.” (Bogárdi Szabó István)

Kiadó: Kálvin Kiadó

Ár: 1500 Ft

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 89, összesen: 282303

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...