2016. november 22., kedd - Horváth Zsuzsanna Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyvonalban Istennel - könyvbemutató

Szeretettel várjuk Simon András grafikusművész önéletrajzi riportkönyvének bemutatójára 2016. november 24-én 17.30-kor a Bibliamúzeum kiállítótermében!

A „beszélgetős” kötettel az egyvonalas grafikáiról ismert Simon András emlékművet szeretne állítani a kegyelemnek, amit Istentől kapott.

„Nem tudtam letenni a könyvet, egy szuszra olvastam végig a magával ragadó, meghökkentően őszinte, szívből érkező, szívekig elérő, olykor filozofikusan komoly, máskor humorral telített sorokat. Ez a könyv nemcsak önéletírás, annál sokkal több. Neurológusként és pszichiáterként minden túlzás nélkül merem állítani, hogy igaz tanúságtétel, a hála, a hit és a szeretet tankönyve” – fogalmaz a könyvről Gőgh Edit pszichiáter főorvos.



„Nem képet, hanem üzenetet tesznek a falra,akik Simon András grafikáival díszítik otthonukat.Életrajzi könyve is üzenet, mert szeretetből, vágyakozásból, örömből született, mint ahogyan a művészete is. Isten vezeti a ceruzáját, hiszen Tőle kérte tehetségét. De örülhetünk, hogy tollat is ragadott, mert ami nem fért el „egyvonalban”, az ebben a könyvben benne van. Negyven felett is sokat lehet tanulni belőle" – ezekkel a szavakkal ajánlja a könyvet az olvasók figyelmébe Fekete Zsuzsa, a Parókia portál újságírója.

A könyvbemutatón rövid beszélgetésben bepillantást nyerhetnek Simon András életébe, majd a művész dedikálja kötetét, amelyet a helyszínen, a Bibliás Könyvesboltban is megvásárolhatnak.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 27, összesen: 261288

  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...
  • 2025. október 13., hétfő

    A budapesti Bibliamúzeumban talált méltó otthonra Matolcsy Miklósné Éberling Nagy Pálma nyomdagépe, amellyel Braille-írásos Bibliák készültek vakok sz...
  • 2025. október 12., vasárnap

    Egész napos rendezvénnyel tér vissza Budapestre a Colloquium Iuvenum, amely arról indítana nemzedékek közötti párbeszédet, mire kaptunk közös elhívást...
  • 2025. október 10., péntek

    A Hidasi Református Egyházközség lelkipásztora 51. életévében tért meg Teremtőjéhez. Emlékére október 12-én vasárnap 16 órakor tartanak gyászistentisz...