Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Címünk:4172 Biharnagybajom, Rákóczi u. 22.
Telefonszám/ fax:0654 472 012
e-mail cím: bajomiref@freemail.hu

Gyülekezeti alkalmaink:
Vasárnap 10 óra - istentisztelet
Vasárnap 16 óra - istentisztelet
Szombat 18 óra - ifjúsági óra
Minden hónap első keddjén - nőszövetségi bibliaóra
Téli időszakban szerda este 18 óra - presbiteri bibliaóra.

A BIHARNAGYBAJOMI REFORMÁTUS EGYHÁZEGYHÁZ TÖRTÉNETE
Korai egyháztörténeti adat nem áll rendelkezésünkre, de a későbbi írott források említik azt, hogy a XIII. században Bajomban templom állt, ami a település alsó felében helyezkedett el. Később arról olvashatunk, hogy Petneházyné Király Anna bajomi földbirtokosnő a bajomi vár délre eső részében templomot építtetett. Erre azért került sor, mert a KIsbajomban lakó nemesek között és közte nézeteltérés támadt, és nem akart az ő kőtemplomukba járni. 1618-ban a várbeli templom már állt. Mivel ez a fából készült templom annyira megrongálódott, Nagybajom helvét hitvallású lakosai 1755-ben azt kérték személyesen Mária Teréziától, hogy kőből építhessenek új templomot. Engedélyt azonban csak arra kaptak, hogy annak fundamentuma a földszint felett csak két mértani lábnyi magasságban építhető szilárd anyagból. Ha magasabbra akarják rakni az épületet, megtehetik, de csak sárból, amiből akár tornyot is építhetnek. A hatóság ily módon akarta megakadályozni a bajomiakatm, hogy időtálló templomot építsenek.
1757-ben kezdték meg a templom építését. Hiába a hatósági határozat, a bajomiak ötletesek voltak. A téglázat egyre magasabbra kezdett emelkedni. Egyszer csak arra lett figyelmes a falat rakó mester, hogy a falat a körülötte tevékenykedő sok kapás-lapátos ember nyomban kívülről homokkal betemeti. Az ablaknyílásokat bedeszkázták, és azokat is betemették homokkal. Ahogyan haladt a falazat rakásával, úgy növekedett a lába alatt a homokrakás. Arra gondolt, hogy a helybeliek ezzel akarják megspórolni a falrakás költségeit. Semmi egyéb nem látszott az épületből, csak a nagy homokhegy.
Amikor az öreg kanonok, akit a váradi püspök küldött ki az építés felülvizsgálatára, amikor ezt a különös építményt meglátta, összecsapta a kezét, és jóságosan elmosolyodva ezt mondta: "Hát csak nagy selymák kegyelmetek!" "Azok vagyunk - válaszolták -, de ezt a selymaságunkat könnyebben megbocsátja az Isten, mint azoknak az imádságát, akik ilyenre kényszerítenek bennünket!" Hosszú időn keresztül jártak a bajomiak a torony ablakán át, a fáklyákkal világított, homokhegybe temetett templomukba.















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2019. március 19., kedd

    A második otthonukat veszítették el, ám a tragikus tűzeset sorsfordító perceiben valódi szabadulást éltek át. A történtek feldolgozásáról kérdeztük a ...
  • 2019. március 19., kedd

    A Diaszpóra lelkészi szolgálat mint lehetőség
  • 2019. március 18., hétfő

    Az idei Csillagpont egyik célja az, hogy minél többen hitbéli szolgálatnak tekintsék az önkéntességet. Ezzel a lelkülettel készülnek a találkozóra.
  • 2019. március 17., vasárnap

    Az iskolai hittanoktatásnak jóval többről kellene szólnia, mint egy átlagos tantárgynak. De mi valósul meg ebből a mindennapok gyakorlatában?
  • 2019. március 14., csütörtök

    A szíve tájékán átlyuggatott Kossuth-szoborral együtt a délvidéki falu magyar lakóit is mintha szíven ütötték volna. A reformátusokban mégis évtizedek...
  • 2019. március 14., csütörtök

    Mi is hozzájárulhatunk a gyerekmunka csökkentéséhez és a főemlősök élőhelyének védelméhez, ha használt, feleslegessé vált mobiltelefonunkat újrahaszno...
  • 2019. március 13., szerda

    Nyugdíj előtt álló lelkészeknek tartanak továbbképzést Galyatetőn. Gyakorlati kérdések megvitatására, pihenésre és lelki feltöltődésre egyaránt lesz a...
  • 2019. március 13., szerda

    Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Magay Tamás lexikográfus, a Károli Gáspár Refor...
  • 2019. március 12., kedd

    Korunkban a gyülekezeti tagok nem a lelkész tekintélyén, hanem személyén keresztül tapasztalják meg az egyház érvényességét. A fiatalabb lelkészek így...
  • 2019. március 11., hétfő

    Bár a főváros egyik legnagyobb közössége, mégis „szórványban” él. A gyülekezet beiktatott lelkészének feladata, hogy pásztorként gyűjtse össze az elté...