Bemutatkozás
A bonyhádi reformátusok a 18. század kezdetétől lakták a települést. Szerény kisebbséget képviseltek a német katolikusok és evangélikusok, valamint a zsidóság mellett. A település egyik birtokosa, Kun Ferenc megengedte a vallásgyakorlást számukra, paticsfalú templomot is építhettek harangtoronnyal.
Anyakönyvet 1783-tól vezettek. 1787-től egészen 1887-ig a jóval jelentősebb hidasi egyháznak volt filiája.
A bonyhádi Református Egyháztemploma II. József 1781. évi türelmi rendeletét követően épült 1796-tól 1801-ig.
A templom északi végén a fundamentumban elhelyeztek egy pergamenre írt emlékiratot Nt. Nagy Dániel mórágyi református lelkipásztor közreműködésével. Az országos védelem alatt álló műemlék jellegű neobarokk stílusú épület II. Ferenc császár uralkodása alatt 1801-ben készült el. Fő homlokzata ívelt vonalú oromzattal koronázott.
Faszerkezetű tornyát 1877-ben kapta, melyben két harang lakik. A templom építésének 200 éves évfordulója alkalmából a gyülekezet teljesen felújította otthonát, melyről hálaadó istentiszteleten emlékezett meg 2001. május 20-án.
A munkálatok Lemle Zoltán lelkipásztor irányításával, Wéber Jánosné presbiter aktív közreműködésével, állami támogatásból, egyházi segítséggel és a gyülekezeti tagok áldozatkészségével valósultak meg.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.