Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Híreink

2003. július 3-án megalakult a Börtönlelkészek Nemzetközi Szervezetének Magyarországi Csoportja (IPCA Magyarország). Azoknak a börtönlelkészeknek csoportja, akik a BV Intézeteiben részmunkaidőben és főállásban szolgálnak. Az öttagú Elnökségben a négy történelmi egyház és egy kisegyház lelkésze van.

Elnök:
CSORBA JÓZSEF - Állampuszta (római katolikus)

Titkár:
ROSZIK GÁBOR

Elnökség tagjai:
L. MOLNÁR ISTVÁN - Budapesti Fegyház és Börtön (református)
AKLAN BÉLA SÁNDOR - Heves m. BV Int. Eger (evangélikus)
SCHÖNBERGER ANDRÁS - Pécsi BV. (izraelita)
KURDI ISTVÁN (öskeresztény kisegyház)

A csoport elsőtleges célja, hogy megtalálja azokat az eszközöket, lehetőségeket, mellyekkel segíteni lehet a börtönlelkészek és a börtönben dolgozó lelkipásztorok szolgálatát. Javaslatokat tesz a büntetés végrehajtási és törvényalkotói szervek felé. A különböző egyházak támogatását kéri erkölcsileg és anyagilag is. Az IPCA Magyarország munkájában és tanácskozásain részt vehet bármely börtönlelkész, illetve börtönben szolgálatot végző, egyházi megbízatással rendelkező munkatárs, ezért a csoport ülései nyilvánosak. Feladatához tartozik még az is, hogy megkeresse az egyházak vezetőségét és közvetítse a misszió és a diakónia szükségletét.

Nyolc pontban rögzítette az IPCA Magyarország azt a lehetőséget, amit szeretne megvalósítani.
Ezek a következők:
1) Bűnmegelőzési missziós bizottságot állítunk fel a gyülekezetekben.
2) Félúti házakat kell építeni. (A börtönből szabadultak elhelyezésére, szeretetintézmény.)
3) Családgondozás, családi tradíció erősítése, az elszakadt családok megtartása.
4) Olyan gyülekezeti helységeket kell megnyitni, ahol péntek délutántól hétfő hajnalig éjjel-nappal programot tudunk adni.
5) Börtönmissziós vasárnap bevezetése.
6) Börtönlátogatások szervezése.
7) Egy információs központ kialakítása.
8) Egyházak bűnmegelőzési szolgálati tanácsának létrehozása.

Ezekkel a gondolatokkal próbáljuk megújítani a börtönmisszió szolgálatának életét.
Ehhez kérjük a támogatásukat!

-----------------------------------------------------------------

A napokban elkezdjük a börtönben lévők és hozzátartozóik karácsnyi csomag elkészítését.

-----------------------------------------------------------------

































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2023. január 30., hétfő

    Tallózónkban bekukkantunk a Ráday Ház falai közé és bemutatjuk a teológusok világát mindazoknak, akik elhívást éreznek magukban arra, hogy ezen a terü...
  • 2023. január 30., hétfő

    Felhívás a 2023. évi Dobos Károly lelkészi díjra való felterjesztésre
  • 2023. január 29., vasárnap

    A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Ambulanciája fennállásának tizedik évfordulóján a művészet eszközeivel szeretné megfoghatóbbá tenni számunkra ...
  • 2023. január 26., csütörtök

    Úgy érdemes élni, ha kicsit jobb állapotban hagyjuk magunk mögött a világot, mint ahogy találtuk – a cserkészet alapítójának üzenetét Szabó Már...
  • 2023. január 25., szerda

    A Lelki éhség 7.0 konferencia szeretne minél több oldalról közelíteni a lelkészi lét felé, ezért hív párbeszédbe lelkészeket és nem lelkészeket.
  • 2023. január 24., kedd

    A Parókia portál szerkesztőségvezetője, Füle Tamás képeiből rendezi idei első időszaki kiállítását a budapesti Bibliamúzeum. A február 2-án nyíló tárl...
  • 2023. január 23., hétfő

    Megemlékezést tartottak a budapesti Ráday Ház udvarán a négy évvel ezelőtti tragikus tűzeset évfordulóján.
  • 2023. január 21., szombat

    A Himnusz születésének kétszázadik évfordulóján az az igazi kérdés, hogy hogyan szeretnénk majd megünnepelni a háromszázadik és a négyszázadik évfordu...
  • 2023. január 19., csütörtök

    Oikumene az ókorban a kulturált népek gyűjtőneve volt. Sokat lehet töprengeni azon, hogy mit is jelent ez a tulajdonság: kulturált.
  • 2023. január 19., csütörtök

    Gyülekezetek, civil és egyházi szervezetek számára nyújtanak segítséget a tudatos pénzügyi tervezésben és az energiahatékonyság növelésében önkéntes v...