Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Az egyházközség 1951-ben jött létre. Budapest egyik legkisebb gyülekezetébe, jól megközelíthető helyen, barátságos templomba és családias közösségbe várjuk az érdeklődőket sok szeretettel.

Hol van Törökőr?

Bár a név talán vidékinek hangzik, mi egy budapesti gyülekezet vagyunk. Templomunk csaknem pontosan a VIII., X. és XIV. kerületek találkozási pontjánál, a Puskás Ferenc Stadion metróállomás közvetlen közelében van. Könnyű ide eljutni.

Milyen hely Törökőr?

Oázis. Budapest egyik legforgalmasabb, legzajosabb csomópontjában szeretnénk a béke és a nyugalom szigete lenni és maradni. Az utcáról belépve csendes kert fogad.
A kertből a templomba belépve pedig családias, barátságos gyülekezet. Mi ismerjük, számon tartjuk egymást és szeretünk másokat is megismerni. Aki eljön közénk, hamar otthon érezheti magát.

Sokfélék vagyunk. Örülünk ennek, és hisszük, hogy Isten gyönyörködik ebben a sokszínűségben. Ennek egyik kifejeződése – gyülekezetünk méretéhez képest – számos, változatos alkalmunk.

Miért Törökőr?

A török hódoltság idején egy szpáhicsapat állomáshelye volt itt. Ennek emlékét őrzi az egykori Turkei Schildwacht, a mai Törökőr elnevezés. Törökőr jelenleg a XIV. kerület Hungária krt.-Thököly út-Róna u.-Kerepesi út által határolt városrésze. A mára sajnos megszűnt Törökőr rendező pu. a X. kerületben, az Albertirsai és a Pongrácz utak között helyezkedett el.

A gyülekezet azonban a kezdetektől fogva a mai VIII. kerületi Százados úti negyedben működött. Első ismert bélyegzője is úgy említi, mint „Százados u. és környéke szórvány”-t. De nevezték Juranics utcai (a mai Stróbl Alajos u.) vagy éppen Hungária körúti gyülekezetnek is. Végül 1951-ben, több költözés után, az önálló egyházközség megalakulásakor döntött a presbitérium a Törökőr név mellett – mivel így hívják (és hívták már akkor is) a szomszédos római katolikus gyülekezetet, és amely elég tág fogalom ahhoz, hogy meg lehessen őrizni egy esetleges újabb költözés után is. Azóta is itt vagyunk, a Százados úton…

Az istállóból lett templom

Épületünk régebbi, mint a gyülekezet. Földszintes bérház volt, amelyhez idővel istállót is építettek. Az egykori lakásokból és üzletekből gyülekezeti termet és helyiségeket valamint parókiát alakítottunk ki, az istálló pedig szószéket, tornyot, harangot kapott: külsőképpen is templom lett. Számunkra azonban sokkal fontosabb, hogy itt gyűlünk össze találkozni egymással – Isten Igéje körül. Megismétlődött a betlehemi csoda: Jézus, a testté lett Ige is egy istállóban érkezett erre a világra…

Még több: www.torokor.hu

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...
  • 2026. június 01., hétfő

    Lénárt Tibor monorierdői lelkipásztorral új könyve kapcsán többek között Isten akaratának elfogadásáról, az imádság eleve elrendelésben elfoglalt hely...