Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A gyülekezet 1911-ben, mint missziói gyülekezet alakult. Alapító lelkésze: Dr. teol. Gál Lajos
A reformátusság száma a trianoni békeszerződés aláírása után kezdett növekedni, amikor a rákosrendezői vágányokon un. vagonlakásokba költöztették az erdélyi és felvidéki kitoloncolt magyarokat. A templom felépítéséig az istentiszteleteket a Gömb utcai iskolában tartották. A templomot 1927-1933-ig építették. A gyülekezet háború előtti lélekszáma több mint 5000. A háborúban szétlőtték a tornyot, mivel német lőállás volt ott. 1949-től gyülekezet lelkésze Dr. Kiss Sándor az SDG egyik jelentős vezetője. 1958-ban életveszélyessé vált a templom, amikor az altalaj megroppant alatta. Nagy áldozatok árán megmentették az épületet. Dr. Kiss Sándor halála után 1973-tól 1974-ig Túrós Aladár a lelkipásztor - ekkor lesz elektromos fújtatója az orgonának, és ekkor újítják meg a templomot kívülről- majd az ő hirtelen halála után Tóth Gábor. Ő újítja fel a parókiát, a templom tetőszerkezetét és még nagyon sok minden. A gyülekezet ötödik lelkésze Szloboda József 1990-től. Ebben az időszakban -1996-98-ig - ment végbe a templom teljes belső felújítása.


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.