Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kopjafa Kövesdi Kiss Ferenc emlékére

2009. július 26-án kopjafát állítottunk Kövesdi Kiss Ferenc (1913 - 2004) lévita-tanító emlékére. Öt évvel ezelőtt hunyt el a Magyar Presbiteri Szövetség "örökös tagja". 69 éven át töltött be elképzelhetetlenül sokoldalú presbiteri szolgálatot lánglelkűen. Az erdélyi Mezőség 147 - hajdan színmagyar, ma szórvány - településén állt helyt. Közben Nyárád-mentén is működött lévita-tanítóként. Fiatalon pedig a legnehezebb terepet vállalta: Brailában, a duna-tengeri kikötőben dolgozó magyarok gyermekeit tanította. Már diákkorában Kőrösi Csoma Sándor-díjat kapott (kivételesen két alkalommal is). Idős korában az erdélyi magyarság Juliánus-díjjal, az Erdélyi Református Egyházkerület Földes Károly-díjjal, a Magyarországi Református Egyház Zsinata pedig Makkai Sándor-díjjal köszönte meg hűségét, 91 éves koráig - haláláig tartó helytállását. Tudományosan feltárta a 147 mezőségi falu magyar lakosságának életkérdését 1891-1991 között. Mindezt az "apostolok lován", azaz gyalog végezte. Félezer oldalas szociográfiája egy része a kőbányai egyházközség keretében jelent meg. Ezt még életében kezébe vehette. A teljes mű a Kráter Kiadó gondozásában posthumus jelent meg. (A kéziratot a titkos rendőrség - hála Istennek - eredménytelenül nyomozta.) Több verseskötete is megjelent. 1990. évet követően öt alkalommal autóbusznyi ifjúságot hozott magával Kőbányára 1-1 hetes tanulmányra. Egyházközségünk is sokat köszönhet Kövesdi Kiss Ferenc világlátásának! Sajnos munkájának nincs folytatója. Igaz, 90 évesen is 100 ember helyett szolgálta Istent és népét. Ki veszi fel az elejtett fáklyát? 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 48405

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája