A 2009. év leghidegebb és legsötétebb zord napjára ébredtünk advent negyedik vasárnapján. Mintha a fény és a meleg soha nem akarna beköszönteni életünkbe.
Imádságos szívvel készültem az aznapi istentiszteletre. Tudtam, hogy a FÉNYT csak az nélkülözi életében, aki nem VÁRAKOZÁSSAL és REMÉNNYEL teli szívvel tölti mindennapjait, hogy a FÉNY bizony el fog jönni.
Ezen a napon szívem kettős ünnepre készült és kettős öröm tölthette be gyülekezetünk tagjainak is szívét. Ezen a vasárnapon az Úr Jézus Krisztus megszületésének, életünket történő kitöltésének ünnepére készültünk.
Személyes örömöm és várakozásom már az adventi időszak előtt elkezdődött. Istennel és az Úr Jézus Krisztussal való találkozásom hivatalos, keresztség általi megerősítését kértem. Külön örömöt jelentett számomra és a gyülekezetünk számára, hogy 2009. december 20-án nem csak én, hanem négy fiatal társam is a hit általi élet keskeny útját választotta. Mint hallottam, nagy nap volt ez gyülekezetünk számára is, mert hasonló felnőtt keresztség tanúi még nem voltak.
Felkészülésünk után tehettünk tanúbizonyságot arról, amit az Úr Jézus szívünkben elvégzett. Nagytiszteletű lelkészeink fáradságot, betegséget nem ismerve és idejüket nem sajnálva mindenkit személyre szólóan készítettek fel erre a napra, hogy IGAZ és az IGAZSÁGRA SZOMJAZÓ szívvel állhassunk az Úr színe elé.
Advent negyedik vasárnapján valószínűleg a zord időjárásnak köszönhetően, sokan elmaradtak az istentiszteletről, akik pedig eljöttek, azok közül is sokan nem ünnepelni, hanem gyászolni jöttek. Mi azonban nem gyászolni, hanem az ÚJ ÉLET születését ÚJJÁSZÜLETÉSÜNKBEN bízva jöttünk ünnepelni.
A MI REMÉNYSÉGÜNK számukra is igazi bizonyságtétel kellett hogy legyen. Gyülekezetünk előtt megvallottuk hitünket és fogadalmat tettünk arra, hogy a református egyház élő hitű, hitét gyakorló, úrvacsorával rendszeresen élő, segítőkész tagjai leszünk. Szőke Noémi nagytiszteletű lelkész igehirdetésének minden szavából Isten szólt és mosolygott le ránk. Ott és akkor, bár éreztük a tél hidegét, de az isteni fénysugár, a remény sugara világította be az ablakokat és a szívünket.
Isten igazi jelenlétét, személyes megszólítását, és lelkészeink szívből jövő figyelmét érezhettük abban a személyes ajándékban, amit Szőke János nagytiszteletű lelkész adott át nekünk, mint konfirmációs ajándékot. Mindenkit egy személyes igével és áldással bocsátottak a keskeny útra.
Hogy lelkipásztoraink sokszor hallott szavait idézzem „az igazi öröm mindig társakat keres”. Nekünk ezen a napon többszörösen megadatott ez a társra találás, hiszen öten indulhattunk el ezen az úton, és segítőkész, támogató társakra leltünk gyülekezetünk tagjaiban is. Nem is kívánhattam volna szebb karácsony ajándékot magamnak és testvéreimnek, minthogy együtt ünnepeljük azt, hogy új életet kaptunk, és kezdhessünk: melynek lényege az, hogy „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jelenések könyve 2:10)
Imádkozni fogok azért, hogy lélekben egyre nagyobbak és a koronára méltók lehessünk, és remélem, hogy ezentúl minden napunk karácsonnyá válik.

Kolozsiné Huszár Veronika