Játszótéri evangelizáció augusztus 16-20-ig
Öt napos bibliai foglalkozásra hívtuk a gyermekeket a Kassai téri játszótérre délelőttönként augusztus 16-20-ig. Összesen 35 gyermek jött közénk hosszabb-rövid időre.
A Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársával, Istenes Ritával és gyülekezetünk gyermekmunkásaival és fiataljaival közösen szerveztük és valósítottuk meg az alkalmakat.
Helye volt itt a játéknak, nevetésnek, éneklésnek, bibliai történeteknek és a versenyeknek is, de fő célunk az volt, hogy Isten szeretetét vigyük el a gyermekeknek. Minden nap egy színhez kapcsolódva tanítottunk.
Az első nap, az arany, a mennyről szólt, ahol mennyei Atyánk helyet készített nekünk. A második nap, a fekete, a bűnről, amely elválaszt bennünket Istentől és egymástól is. A piros napon az Úr Jézusról tanultunk, aki azért jött, hogy helyre állítsa a kapcsolatunkat Istennel. A fehér nap az új életről szólt, az ötödik, a zöld pedig arról, hogy hitünk akkor növekedhet, ha ápoljuk a kapcsolatot Istennel imádságban, a Biblia olvasásával és egymással a gyülekezet közösségében.
Hisszük, hogy a gyermekek szíveibe hullott Igék gyümölcsöt teremnek majd Isten dicsőségére.
Gerhátné Ardai Ágnes hitoktató
(Egy rövid cikk is található a Rólunk irták menüpont alatt erről a programról. Ezen kívül a Videók menü alatt egy összeállítást is meg lehet tekinteni, melyet a Zugló TV készített.)
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.