„ A bölcsesség házat épített magának”
Péld 9, 1


Ez év június 17-én csütörtökön szép napsütéses friss reggel köszöntött ránk zuglói kis lakásunkban. Ezen a reggelen kissé hevesebben dobogott a szívem, mert tudtam, hogy Debrecenbe utazom a 17. Nemzetközi Presbiteri Konferenciára. Országos konferenciákon már több alkalommal is voltam, de nemzetközi találkozón most először vettem részt. 11 órakor három testvéremet vettem fel kocsimba a VIII. kerületben. Murnyák Lászlónét, Valikát, Papp Gyulánét Erzsikét, és Malek Magdolnát. Mindhárman a Külső Józsefvárosi Egyházközség tagjai. Valika gondnok, Erzsike és Magdika presbiterek. A testvéri köszöntés után azonnal útnak indultunk. Utazásunkat színesítette, amikor a Tisza folyó előtti vendéglő szépen kialakított parkjában csillapíthattuk éhségünket és szomjúságunkat. Mind e közben nagyon sokat beszélgettünk, ismerkedtünk, hiszen csak „látásból” ismertük egymást mindeddig. Sokatmondó fényképek is készültek e nem mindennapi pihenő alatt.
Nagy öröm ébredt bennünk, amikor végre megpillanthattuk a debreceni Nagy Templom tornyait. Mint nem sokára kiderült, szállásunk közvetlenül a templom mellett lévő Debreceni Református Kollégiumban volt. Hála Istennek, és a Presbiteri Szövetség munkatársainak, az elhelyezkedés gyorsan, fennakadás nélkül ment véghez. Köszönet a kiváló szervezésért!
Konferenciánk már a délután folyamán elkezdődött. A megnyitó áhítatot Ferenci Pál, a Hajdúszováti Egyházközség lelkipásztora, Debreceni Egyházmegye főjegyzője tartotta. Istenünk Igéjének üzenete az volt, hogy az Ő ígéretei mindig maradék nélkül beteljesednek, de Urunk elvárja tanítványaitól, hogy legyenek engedelmesek neki. Bizalmunkat vessük Jézusba, és Ő mindenkinek feladatot fog adni. Ismereteinket gyarapítsuk, és az Istenbe vetett bizalmunkat erősítve álljunk szilárdan feladatainkban.
Majd Dr. h.c.Szabó Dániel testvérünk, a Presbiteri Szövetség elnöke nyitotta meg a konferenciát. Ezután Dr. Fazakas Sándor a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora tartotta konferenciánk első előadását, a lelki- és világi közösségek épülésének teológiai feltételeiről. Előadásából megtudhattuk, hogy Jézus nem csak a lelki-, hanem a világi közösségek építését is feladatul adta nekünk. A közösség pedig nem más, mint azon személyek csoportja, akiknek közös a gondolkodás módjuk, és cselekvéseiket is közösen hajtják végre.
Felmerült az a kérdés is, hogy egyházunkban presbiteri vagy demokratikus rendszer van-e? Elhívottak, vagy választottak irányítják a gyülekezeteket? Fontos tudnunk, hogy az elhívást, a választás képviseli. Azt is megértettük, hogy ismeret nélkül nem lehet gyülekezetet építeni, és a már folyamatosan épülő egyház szervesen hozzájárul társadalmunk arculatához.

Ezt az érdekfeszítő előadás sort Prof. Dr. Kósa László, az ELTE egyetemi tanára folytatta. Előadásából kiderült, hogy a mai presbitériumok gyökere a XVII. századba nyúlik vissza. Az akkori (1616.) presbiterek feladata első sorban az erkölcsi fegyelem maradéktalan betartatása volt. Ennek során ők ítélkeztek a gyülekezetben erkölcsi és házassági ügyekben is. Szankcióik voltak: a gyülekezet előtt való nyilvános megszégyenítés, és a lelkipásztor nélküli temetés. Napjainkban presbitereink már nem fegyelmeznek, általában az iskolai, és a gazdasági ügyeket intézik a gyülekezetekben. Ebből következik, hogy nekünk, mai presbitereknek jobban kell figyelnünk Isten akaratára, a gyülekezet etikai színvonalára, erkölcsi tisztaságára.

Az esti áhítatot Dr. Gaál Sándor, ramocsaházi lelkipásztor, a Debreceni Hittudományi Egyetem docense, a Nyírségi Egyházmegye esperese tartotta. Jézus Krisztus parancsa domborodott ki az áhítat során, melyben a misszió fontosságának érzése járta át lelkünket.

Szobatársaimat mindezek után ismerhettem meg. Bittó Zoltán tiszteletbeli presbiter testvéremmel sokat beszélgettünk engem egyénileg is foglalkoztató kérdésekről, melyekben közös nevezőre jutottunk. Csányi László presbiter testvéremet, aki Jánoshalmáról érkezett, mindketten nagyon megkedveltük.

Dr. Mester Károly Ferenc testvérünk pedig, aki a Debreceni Nagytemplomi Gyülekezet presbitere, két estét is velünk töltött, kalauzolva bennünket Debrecenben. Isten áldja meg Őt vendégszeretetéért!
Így jutottunk el még az első estén a debreceni Kossuth téri Gyülekezet templomába, ahol nem csak a helyi gyülekezeti énekkar, hanem a vendég norvég énekkar előadását is hallhattuk. De az élmények sorozata ezzel még nem ért véget. Meghívást kaptunk a debreceni Dóci Református Leánygimnázium dísztermében lévő szeretetvendégségbe, ahol mindkét énekkar szabadon, szeretetből, örömmel énekelt egymásnak és nekünk. Vendéglátóink voltak: Derecsényi István esperes úr, egyházkerületi főjegyző, és Dr. Imre Sándor egyházkerületi főgondnok, aki egyben a debreceni Kossuth téri Gyülekezet főgondnoka is. Élményekkel és ismeretekkel bőven gazdagodva tértünk nyugovóra kollégiumi szobánkban.

Pénteken és szombaton az előadások sorozatát, és számos korreferátumot hallhattunk, amelyek bővítették eddigi ismereteinket, egyházunk életéről, működéséről, helyzetéről, területeiről, megoldandó gondjairól és feladatairól. Így hallottunk Ferenczi Zoltán, a Hetényegyháza-Méntelek Társegyházközség lelkipásztorától arról, hogy a kis gyülekezetek építése során milyen aktuális feladatokat, és problémákat kell megoldani. Milyen paradoxonok (látszólagos lehetetlenség, képtelenség, ellentmondás) jöhetnek létre, mint például ha a mennyiségi szemléletet vesszük alapul, bibliai és társadalmi értékeket láthatunk. Ilyen például: a biblikusan a gyengék erősítése, ezzel ellentétben a társadalom szerinti erősek erősítése, amely feszültségeket okoznak. A hatalom és a pénz kapcsolatában pedig megállapítottuk, hogy amikor a hatalom nem eszköz, hanem cél, veszélyes vizekre evezünk. E feszültségek oldásához változtatnunk kell; a változás élet, a változatlanság az élet hiányát jelenti. Közös felismerések alapján kell közös döntéseket hoznunk.
A nap folyamán négy korreferátumot is hallottunk, melyek más szempontok alapján támasztották alá az alap előadásokat, így segítve a témasor pontosabb feldolgozását. A kiscsoportos beszélgetésekből pedig, a bennünk felmerülő kérdésekre kaptunk válaszokat.
Dr. h.c.Szabó Dániel a Presbiteri Szövetség elnöke, akit minden jelenlévő testvérünk szívébe fogadott, a társas támogatottság hasznáról és veszélyeiről az egyén életében címmel tartott felejthetetlen előadást számunkra. Megrajzolta lelki szemeink előtt, hogy a „lentről felfelé” törő mozgásokat kell előnyben részesíteni. Nagy mértékben kell segítenünk a kezdőket az első „küszöb” átlépésében, hogy ebben a kezdetben Isten formálhassa a drága emberi életeket. Urunk bátorít bennünket, hogy gyámolítsunk, támogassunk valakit környezetünkben! „Ne félj!” üzeni az Ige. Pál és Filemon példája legyen előttünk. A társas támogatás három alapfeltétele:
Az igen-nem kérdése (megbízhatóság)
Az enyém-tied kérdése (becsület)
A felelősség kérdése (a családban és azon kívül)
Amennyiben ezekre a kérdésekre jó válaszokat tudunk adni, bárkivel is társulunk, kapcsolatunk megbízható, állhatatos, tiszta és Isten által vezetetté válik.
Dani bácsi meglepetést is készített számunkra. Az általa már hosszú évekkel ezelőtt befogadott cigány család bizonyságtétele után zenekarrá alakulva három zeneművet, és két verset előadva örvendeztettek meg bennünket. Hozzájuk csatlakozva játszott szerepet egy Koreából érkezett protestáns lelkész házaspár, gyermekükkel együtt. Játékuk felemelő volt. Kevés szem maradt szárazon a teremben. A „vastaps” pedig minősítette a látottakat, hallottakat, Dani bácsi „családját”.
Ezek után Demeter Ottó zsadányi lelkipásztor testvérünk korreferátuma következett, melyben világossá vált számunkra, a gyülekezetépítés során milyen módszereket lehet hatékonyan alkalmazni. Ilyen pl: Az Isten által mutatott út, az ajtónyitás, de nem csak a templomé, hanem a szívünk ajtajának nyitása után a parókiába való meghívás is. Minden helyi közösségi alkalmon való részvétel és hozzászólás, és nem utolsó sorban a személyes hívogatás a gyülekezeti alkalmakra. A bölcs ember hasonló -képpen épít házat Istennek és magának.
Ezek után Dandé András a Miskolc Avas - Déli lakótelepi Egyházközség lelkipásztora megtanított bennünket arra, hogyan lehet a lelket meglágyítani és egyben ajtót nyitni a másik ember számára. Megkérte a jelenlévőket, hogy mindenki felállva fogjon kezet a mellette állóval és mondja a következőt: Köszönöm, hogy itt vagy, nem máshol, Isten áldja meg szolgálatodat! Érdekes, hogy ez a jelenet másnap vasárnap a Nagy Templomban az istentisztelet kezdetén megismétlődött. Valóban érezhető volt a testvéri összetartozás az ott lévő ismeretlen testvérekkel. Ez is egy építőköve lehet az Isten házának.
Emlékezetes maradt még számomra Dr. Kozma Zsolt a Kolozsvári Teológia nyugalmazott egyetemi tanárának előadása, mely „A közösség felelőssége az egyénért, és az egyén felelőssége a közösségért” címmel hangzott el. Fontos tudnunk, hogy minden ember valamilyen Istentől kapott talentummal születik. Ha gyülekezetben szolgálunk, Isten szolgálatunkhoz karizmát is ad. Feltettük a kérdést magunkban, hány talentumom van, milyen karizmát kaptam?
Felelősségünket lelkiismereti alapon kell felismernünk. Csak a lelkiismeret által Isten elé állt ember lehet felelős a közösségért. Lelkiismeretünk a mi belső ítélőszékünk. Az egyházunk pedig a hívek családja. A presbiter felelős a legkisebb közösségért is. Felelős a vasárnapokért a családjában is, és a munkahelyén úgyszintén (például a hívő vállalkozó vasárnap szünnapot ad alkalmazottai számára). Felelősek vagyunk a liturgiai rendért, és kötelességünk megelőzni a rendbontást. Felelősek vagyunk az egyházközségünk anyagi helyzetéért, és lelkipásztoraink fizetéséért.

Ezekkel a gondolatokkal záródott a XVII. Nemzetközi Presbiteri Konferencia, ahol a
„ A bölcsesség házat épített magának”
Péld 9, 1

Orbán Tamás
presbiter
Budapest-Zuglói Református Egyházközség
Számos fotó is készült a konferenciáról és a fent leírt programokról. A képek megtekinthetőek az alábbi galériában: