2022. február 22., kedd - Barcza Attila Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Körlevél 2022

„Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal."(1Jn 1,2-3)

 

Körlevél a Celldömölki Református Egyházközség gyülekezeti tagjai részére, az Úr 2022. esztendejében

 

„Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. 3Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal."(1Jn 1,2-3)

A szent apostol tanúságtevő szavaival köszöntöm a kedves Testvéreket! János apostol Jézusról tesz bizonyságot, mint az Életről. Jézus az Igazság! Öröm volt ezt megtapasztalnia megváltott tanítványának, és boldogság, hogy létértelmének megfelelően, a Feltámadott Úr tanúja, másoknak is továbbadhatja a Krisztusban való örvendezést.

Krisztusba vetett hit által, nekünk is Istennel van közösségünk! Ez boldogító! Akinek Istennel van közössége, az újjászületés erejével hirdeti Jézust. Az a gyülekezet igazán hasznos az Úr számára, amelyben mindenkinek az Istennel van közössége, és amelyben mindenki Őt hirdeti. Ez a tökéletesség, amire törekednünk, helyes cél. Még nem értük el ezt a célt, de egyenesen haladhatunk felé! Hogyan? Úgy, ha ismeri kedves Testvérem a Megváltó Urat, akkor tanúskodjon Ön is Róla az Ő gyülekezetében, hogy az Ön bizonyságtételének hatására, egyre többeknek legyen közösségük az Istennel! Erre kiváló lehetőségek a gyülekezetünk alkalmai és a gyülekezetben végzendő jótékony szolgálatok!

Fiatal, 100 év alatti, gyülekezetünk még csupán a 4. lelkészbeiktatására készül. Március 12-én, szombaton, 10 órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet, amelyre szeretettel várjuk vendégeinket. A gyülekezet pedig vendéglátással készül.

Szeretettel kérjük a kedves Testvéreket, hogy legyenek szívesek jelezni az ünnepségen való részvételi szándékukat, február 27-ig, hogy a létszámadatok figyelembe vételével, optimalizálhassuk az előkészületeket! Jelentkezésüket személyesen a templomban, vagy a lenti elérhetőség valamelyikén tehetik meg.

A vendéglátás jelentős költségeire tekintettel, kérjük, hogy lehetőség szerint, szíveskedjenek hozzájárulni adakozással az ebéd kiadásaihoz!

Kérjük szépen, hogy aki teheti, készítsen süteményeket, ajánljon fel bort, üdítőt a szeretetvendégségre!

Hálaadással számolunk be arról, hogy a '90-es években korszerűsített, de 2021-re elhasználódott állapotú parókiát, a Testvérek szorgalmas és áldozatkész teherviselésével, munkájával, közel 2 millió Ft költséggel, sikerült renoválni! A gyülekezeti tagok 435.500Ft-ot adakoztak, az önkormányzat 200.000 Ft-tal, az Őrségi Egyházmegye pedig 1.200.000 Ft-tal támogatta a felújítási munkálatokat! Hála Istennek és köszönet a jókedvű adakozóknak, valamint a kivitelezésben szorgoskodóknak!

Tisztelettel kérjük, hogy gyülekezetünk anyaegyházközségként való, önálló működéséhez, az egyházfenntartó járulékokat legyenek kedvesek befizetni idén is!

Az egyházfenntartói járulék összege 2022-ben minimum  9.000.- Ft (azonban ajánlottan a kereset 1%-a), melyet személyesen a gyülekezetben, Balogh Lászlóné pénztárosnál (95/420-626), csekken, vagy a 11747044-20003919-es számlaszámra lehet befizetni!

Biztatjuk a Kedves Testvéreket Isten szeretetére és a gyülekezeti szolgálatokra!

S.D. G.!

Életükre, munkájukra Isten áldását és békességét kérve, kiváló tisztelettel:

Major Lehel lelkipásztor

mljrh1112@gmail.com +36 95/420-023, +36 30/630-91-31

Celldömölk, 2022. 02. 22.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 417653

  • 2022. május 25., szerda

    Negyven nap. Ennyi idő telt el Jézus feltámadásától a mennybemeneteléig. Miért volt fontos ez a negyven nap, és mit üzen a mának? Harmathyné Sárai Ágo...
  • 2022. május 25., szerda

    A népszámlálásról, az ősszel újonnan megnyíló Ráday Kollégiumról, a háborúra válaszként adott református összefogásról és a lelkésztovábbképzés megújí...
  • 2022. május 25., szerda

    Gyermeknapon mutatja be Zöld Péter című meselemezét a HolddalaNap Zenekar a Nemzeti Táncszínház színháztermében.
  • 2022. május 23., hétfő

    Gyülekezeti karvezetőknek, kórusoknak, kántoroknak és orgonistáknak is tartalmas és hasznos programokat kínál az idei Református Zenei Fesztivál – tud...
  • 2022. május 22., vasárnap

    „Hiszem, hogy Isten küldött ide azért, hogy közös munkával gyümölcsöt teremjünk, és gyümölcsünk megmaradjon” – vallja Pádár Zoltán újszászi lelkipászt...
  • 2022. május 21., szombat

    „Fontos, hogy az egyház ne támadólag vagy fenyítőleg lépjen fel a világ előtt, hanem úgy, ahogy azt a mi megváltó, szabadító Urunk tette: az Ő kitartó...
  • 2022. május 20., péntek

    „Felemelő megélni, amikor különböző régiókból, akár különböző viseletekben összesereglenek a testvérek, és több ezren közösen úrvacsorázunk.” Molnár I...
  • 2022. május 19., csütörtök

    „Ha már így alakult a történelmünk, akkor nekünk felelősségünk megtenni határon túli magyar testvéreinkért, amit csak módunkban áll” &ndas...
  • 2022. május 19., csütörtök

    Önkénteseket keres nyári táboraiba a Szentírás Szövetség. A gyerekek és tinik számára meghirdetett missziói táborokban az angol nyelv fejlesztése mell...
  • 2022. május 18., szerda

    Jól képzett szakemberekre van szükség, akik úgy tudnak felszólalni a magyar kisebbségek érdekében, hogy azt a világ meg is értse. Ablonczy Bálinttal b...