2011. július 20., szerda - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Viharos nyitó este

Elmosta az eső a Csillagpont nyitó istentiszteletét, noha minden szépen indult.

Miután a tatai rézfúvósok fanfárjának hangjaira megnyitották az ötödik Csillagpontot, Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőszavait olvasták fel. Az államfő gondolatai kapcsolódtak a találkozó idei témájához, az érintésekhez:
– A néhány évesek életében két nagyon fontos, egymással ellentétesnek látszó vágy van jelen: a vegyél fel és a tegyél le érzése. Kell a közelségből fakadó biztonságérzet és kell az önállóság, a saját út megtalálása.

Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere a nagyszínpadon elmondta, már tíz évvel ezelőtt fontolgatták, hogy az edzőtáborban tartanak református találkozót.
Márkus Mihály nyugalmazott püspök úgy fogalmazott:
– Ha az a célunk, hogy jól érezzük magunkat, ünneprontó leszek, kár volt eljönni, mert magamat bárhol jól érezhetem. Itt egész másért vagyunk együtt; azért, hogy érezzük az érintéseket, a másik lélegzetét, éneklését. A püspök szerint a három-négy nap elteltével így válhat a sok helyről összeverődött emberek csoportja élő közösséggé.

Soós Szilárd lelkész a nyitó istentiszteleten Márk evangéliumának azt a részét vette alapul, amelyben Jézus meggyógyít egy leprást. A lelkész arról beszélt, Jézus megtisztít és meggyógyít minket, ha hagyjuk magunkat megérinteni.

Az igehirdetést hallgató több ezer fiatal közül egyre többen indultak menedéket keresni az első vészjósló mennydörgések hallatán. Volt, aki a lakósátrát próbálta megmenteni a beázástól, volt, aki a standja kellékeit igyekezett menteni. A csillagpontozók egy része alkalmi fejfedők alatt futólépésben iramodott a fedett kisszínpadhoz.

(Fotó: Kalocsai Richárd)

Az új helyszínen jó negyedórás szünet után Soós Szilárd befejezte az igehirdetést, amelyben hangsúlyozta: Jézus arra hívott el, hogy a hatalmát meg tudja mutatni a többi embernek is a mi életünkön keresztül.

Az összezsúfolódott csillagpontosok mindjárt az első este megtapasztalhatták az érintés erejét, hiszen a nyitó istentisztelet zárásaként kézen fogva imádkoztak a vihartól elzárt tornateremben.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 472705

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.