2011. július 22., péntek - Fekete Zsuzsa Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Ha simogatnak, jól esik, ha ütnek, nem annyira"

Kinőtte a kereteket a Csillagpont fesztivál – vélekedik Márkus Mihály. A nyugalmazott református püspök egy megarendezvény helyett több kis „csillagpontocskáról” álmodik.

Aki egyszer itt volt, szívesen visszajön – mondja Márkus Mihály nyugalmazott dunántúli püspök a Csillagpontról.
Tíz éve másfél ezerről indult a résztvevők száma, ma már több mint háromezer fiatal látogat el a találkozóra. A püspök szerint a fesztivál már annyi érdeklődőt vonz, hogy a továbbiakban nehezen tartható együtt, vagyis több kis „csillagpontocskát” kellene szervezni.

Márkus Mihály arról is beszélt a rendezvénnyel összefüggésben, hogy a református egyházat fiatalosítaná, a fiatalokat pedig egyháziasítaná. A püspököt hiába faggattuk a Csillagpont témájáról, az érintésről, azt mondta, hogy nem tud az érzelmi kategóriákkal mit kezdeni, végül különös gondolatot osztott meg velünk.
- Ha simogatnak, jól esik, ha ütnek, nem annyira, de mindkettőt elviselem. A belső boldogságomat nem a külső érintések adták – tette hozzá.

Fekete Zsuzsa

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 459958

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.