2011. július 26., kedd - Jakus Ágnes Nyomtat Elküld Olvasási nézet

NEMkérdés: Bethánia

Maszkok és szerepek, divat és Isten, meddőség és abortusz – a Bethánia CE Szövetség sátraiban nem voltak tabuk.

 

A múlt század eleji ébredés egyik zászlóvivője, a többségében erdélyi tagokat számláló Bethánia CE Szövetség először vett részt a Csillagponton.

A szervezet NEMkérdés nevű sátoraiban külön programokkal várta a fiúkat és a lányokat. A fiatalok tabuk nélkül beszélgethettek a nemi szerepekről, a divatról, a lakberendezésről, de szó esett fajsúlyosabb témákról is: az apa-fiú kapcsolatról, a meddőségről és az örökbefogadásról is.

– A Bethánia CE Szövetség azzal a céllal alakult meg, hogy segítsen a fiataloknak megtalálni a helyüket a gyülekezeti szolgálatban – mondta el Bogyó András ügyvezető igazgató portálunknak adott interjújában.
A beszélgetésben szó esett arról is, hogyan segíthet egy ifjúsági szervezet a konfirmandusok megtartásában, a mai fiatalok között lehetséges-e az elődökéhez hasonló ébredés, és arról is, hogy hogyan tervezik elérni az ifjakat a magyar fővárosban.

 

A Bethánia CE Szövetség honlapja itt érhető el:
http://www.ce-union.hu/

Jakus Ágnes

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 472699

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.