2011. július 27., szerda - Fekete Zsuzsa Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Izgalmas, modern, kísérletező

A hagyomány nem rezervátumot jelent – véli Köntös László. Izgalmasnak, modernnek és kísérletezőnek nevezte a Csillagpontot a házigazda Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője.

Újraértelmezés

Köntös László szerint, ha csak a régi nyelven fogalmazzuk meg az üzenetet, és nem alkalmazkodunk a mai gondolkodásmódhoz, akkor nem lehet megszólaltatni a hagyományt sem.
A magát konzervatívnak valló lelkész úgy gondolja, hogy a hagyomány semmiképpen sem másolást, rezervátumot, vagy folklórt, hanem újraértelmezést jelent.



Ki szeret?

A fiatalság nem feltétlenül jár gondtalansággal is.
Veres Sándor úgy véli, hogy sokan vannak krízishelyzetben, hiszen miután az iskolát befejezték különböző gondok nyomaszthatják őket, nincs munka, vagy van akit nem vettek fel továbbtanulni. A Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője szerint ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy tudnak-e szeretni és őket szereti-e valaki.


Sportos szellemben

A Csillagponton minden réteg megtalálta a lelki táplálékát – vélekedik Rácz József esperes. Külön színt adott a találkozónak, hogy a magyar sportolók olimpiai felkészülésének otthont adó tatai edzőtáborban rendezték meg.
Az esperes úgy fogalmazott, hogyha nincs a Csillagpont, nem valószínű, hogy valaha is eljutottunk volna erre a helyszínre.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 472705

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.