2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hit és bátorság a párkapcsolatban: Lesznek ketten egy testté

A harmadik előadás leginkább már párkapcsolatban élők számára szól.

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté"
(1Móz 2:24)

A harmadik előadás leginkább már párkapcsolatban élők számára szól. „Lesznek ketten egy testté" - nagyon különleges mondat ez. Mit jelent?
Isten rendelése, terve szerint a férfi és a nő tökéletesen kiegészítik egymást. Együtt lesznek egy testté, egésszé. A házasságban ezt csodálatosan meg lehet élni. Milyen (sokszor észre sem vett, meg nem becsült) áldásai vannak a különbözőségnek, amiből egymást kiegészítve csodálatos egység lesz? - Bizonyára hallhatunk választ erre a kérdésre az előadásban, miképpen arra is, hogyan lehet ezek buktatóit kikerülni, melybe némelyek beleesnek: a másikhoz való szolgai idomulás, az önazonosság feladása, a másik elnyomása, stb.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Hozzátok gyakorlati kérdéseiteket, az előadás után van lehetőség ezeket feltenni.

Letölthető

Köszönjük a hangfelvételt a Nagyrozványi és Kisrozványi Református Egyházközség Honlapjának.

Előadó: Fodorné Dr. Földi Rita, klinikai szakpszichológus egyetemi docens
Moderál: Almási Ferenc

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 447233

  • 2025. december 05., péntek

    Meseszerű légkört teremtett maga körül, és a kedves, szeretetreméltó Mikulás képét igyekezett megformálni Vas János Zoltán iskolaigazgató. Adott-e vir...
  • 2025. december 03., szerda

    A nyugdíjas lelkipásztorok számára fontos, hogy rendszeresen közösségben legyenek Istennel és egymással – hangzott el idei dunamelléki találkozójukon.
  • 2025. december 02., kedd

    Egészen közel – ezzel a címmel rendezett adventi csendeshétvégét a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom a Pécsi Református Kollégiumban, nove...
  • 2025. december 02., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága munkatársat keres a balatonboglári konferencia-központ vezetői munkakörének betölté...
  • 2025. december 02., kedd

    Évgyűrűk ölelése címmel nyílt meg Szabó László szobrászművész kiállítása a Bibliamúzeumban, melyben az élettelen anyag az élet szeretetéről üzen.
  • 2025. november 30., vasárnap

    Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály ...
  • 2025. november 29., szombat

    Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés:...
  • 2025. november 27., csütörtök

    Egészséges gyülekezetben akár hat generáció is találkozhat vasárnaponként. Bereczki Enikő generációkutató a Ráday-napok Tanulmányi napján workshoppal ...
  • 2025. november 25., kedd

    Idén ősszel tizennyolcan konfirmáltak a budai gyülekezetben, szívből fakadó bizonyságtételeik egy rendhagyó kétéves felkészítés és kísérés gyümölcsei.
  • 2025. november 25., kedd

    Tizennégy lelkészt bocsátottak ki gyülekezeti szolgálatuk megkezdésére, de nem szentelik fel őket azonnal. Rendeződött a teológia és az egyházkerület ...