2009. július 29., szerda - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Isten kezében

A találkozó őrületes sebességgel pergő napjai alatt újra és újra átéltem, hogy, az a kéz, amelyikben ez a rendezvény van, valóban erős és biztos.

Lábaim előtt hullámzott a haragoskék Holt-Duna-ág. Lábaim előtt, ame­lyek egy hajszálnyival sem voltak tisztábbak, mint egy apostoléi lehettek egy hosszú és megterhelő út után. Ültem a gyönyörű víztükör partjánál, amelyben a Csillagponton július 21. és 25. között több ezer református fia­tal gyönyörködött, fürdött, evezett, és ahová nekem és sok társamnak szer­vezőként csak éjszakánként jutott időnk elmenni - illetve az utolsó napon ott maradva egy kicsit a kiürült táborban, csendben.

A hátam mögött volt a nagyszínpad, mellette egy kiváló kávézó, mö­götte pedig a nyüzsgő tábor. Ahogy most, a vízparton ülve a rendezvény után, úgy a szervezés alatt sem láttam belőle túl sokat. A Csillagpont jött, csillagviharzott, és továbbment - és hogy mi történt alatta, annak csak a fő égi rendezvényszervező a megmondhatója.

Talán sokszor van ez így a szolgálattal, a szolgálat bátorságával - úgy tenni és cselekedni, úgy menni, hogy nem látok egy fél centire sem előre, de tudom, hogy most szaladnom kell, bármennyire félek, bármennyire ne­héz is ez nekem bekötött szemmel.

Volt a Csillagponton egy akadálypálya, ahol a fiatalok többek között azt is kipróbálhatták, milyen fehér bottal, vakon közlekedni - és nagy volt a meglepetésük, amikor a kalandos út után ugyanoda értek vissza, mint ahon­nan elindultak. Kicsit én is így éreztem magam - botorkálva, világtalanul. Pedig Isten csodálatos fix pontokat, csodakapaszkodókat hagyott ott nekem, például a felkészítő napokon egy Igét: semmi felől ne aggódjatok.

A találkozó előtti viharban a Csillagpontot befogadó kemping egyik hűtője zárlatos lett, és leégett a vezetékéről a szigetelés. A kemping tulaj­donosa elmesélte, hogy amikor a villanyszerelő jött és látott, megdöbbent - ő pedig bizonyságot tett arról, hogy azért nem történhetett baj, azért nem gyulladhatott ki az épület, mert oda másnap több ezer hívő hatal jön, és az Isten vigyáz erre a helyre.

A találkozó őrületes sebességgel pergő napjai alatt újra és újra átéltem, hogy, az a kéz, amelyikben ez a rendezvény van, valóban erős és biztos. Az a kéz enyhítette a hőséget, rendelt mindig segítőket, biztató szavakat, öle­lő karokat, meghallgatást oda, ahova kellettek. Az a kéz fogta meg az utol­só éjszakai tomboló szélviharban a hosszú faágakat a sátorozók felett, ame­lyek leszakadhattak volna. És az a kéz volt az, amelyet a Golgotán átsze­geztek azért, hogy nekünk örömteli és örök életünk legyen.

A parton ülve azt gondoltam, most már késő azt kutatni, merre és ho­gyan vezetett az ösvény idáig, pontosan mi, miért és hogyan történt ezek­ben a napokban. Poros, szúnyogcsípte lábaim alatt készült az út, amelyen az ígéretről - semmi felől ne aggódjatok - sokszor elfelejtkezve, botorkál­va ismét ugyanoda jutottam: hogy áldjam erőt adó nevedet, jó Uram, min­den csodálatos tettedért, a kezedből elvett csodakapaszkodókért.

 

Bagdán Zsuzsanna
Reformátusok Lapja

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 55, összesen: 443636

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...