Isten kezében

Lábaim előtt hullámzott a haragoskék Holt-Duna-ág. Lábaim előtt, ame­lyek egy hajszálnyival sem voltak tisztábbak, mint egy apostoléi lehettek egy hosszú és megterhelő út után. Ültem a gyönyörű víztükör partjánál, amelyben a Csillagponton július 21. és 25. között több ezer református fia­tal gyönyörködött, fürdött, evezett, és ahová nekem és sok társamnak szer­vezőként csak éjszakánként jutott időnk elmenni - illetve az utolsó napon ott maradva egy kicsit a kiürült táborban, csendben.

A hátam mögött volt a nagyszínpad, mellette egy kiváló kávézó, mö­götte pedig a nyüzsgő tábor. Ahogy most, a vízparton ülve a rendezvény után, úgy a szervezés alatt sem láttam belőle túl sokat. A Csillagpont jött, csillagviharzott, és továbbment - és hogy mi történt alatta, annak csak a fő égi rendezvényszervező a megmondhatója.

Talán sokszor van ez így a szolgálattal, a szolgálat bátorságával - úgy tenni és cselekedni, úgy menni, hogy nem látok egy fél centire sem előre, de tudom, hogy most szaladnom kell, bármennyire félek, bármennyire ne­héz is ez nekem bekötött szemmel.

Volt a Csillagponton egy akadálypálya, ahol a fiatalok többek között azt is kipróbálhatták, milyen fehér bottal, vakon közlekedni - és nagy volt a meglepetésük, amikor a kalandos út után ugyanoda értek vissza, mint ahon­nan elindultak. Kicsit én is így éreztem magam - botorkálva, világtalanul. Pedig Isten csodálatos fix pontokat, csodakapaszkodókat hagyott ott nekem, például a felkészítő napokon egy Igét: semmi felől ne aggódjatok.

A találkozó előtti viharban a Csillagpontot befogadó kemping egyik hűtője zárlatos lett, és leégett a vezetékéről a szigetelés. A kemping tulaj­donosa elmesélte, hogy amikor a villanyszerelő jött és látott, megdöbbent - ő pedig bizonyságot tett arról, hogy azért nem történhetett baj, azért nem gyulladhatott ki az épület, mert oda másnap több ezer hívő hatal jön, és az Isten vigyáz erre a helyre.

A találkozó őrületes sebességgel pergő napjai alatt újra és újra átéltem, hogy, az a kéz, amelyikben ez a rendezvény van, valóban erős és biztos. Az a kéz enyhítette a hőséget, rendelt mindig segítőket, biztató szavakat, öle­lő karokat, meghallgatást oda, ahova kellettek. Az a kéz fogta meg az utol­só éjszakai tomboló szélviharban a hosszú faágakat a sátorozók felett, ame­lyek leszakadhattak volna. És az a kéz volt az, amelyet a Golgotán átsze­geztek azért, hogy nekünk örömteli és örök életünk legyen.

A parton ülve azt gondoltam, most már késő azt kutatni, merre és ho­gyan vezetett az ösvény idáig, pontosan mi, miért és hogyan történt ezek­ben a napokban. Poros, szúnyogcsípte lábaim alatt készült az út, amelyen az ígéretről - semmi felől ne aggódjatok - sokszor elfelejtkezve, botorkál­va ismét ugyanoda jutottam: hogy áldjam erőt adó nevedet, jó Uram, min­den csodálatos tettedért, a kezedből elvett csodakapaszkodókért.

Bagdán Zsuzsanna
Reformátusok Lapja