Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Építünk - tervezünk

Folyamatban lévő terveink, lehetőségeink és a különböző projektek jelenlegi állapota:

1.) Parókia felújítása

- a felújítás július utolsó hetében elkezdődött. Tervezett befejezés augusztus végére várható.

- Tervezett munkálatok: a lakrész és az iroda festése, külső és belső nyílászárók mázolása, festése; a hátsó konyhai ajtó cseréje; a vízvezetékek cseréje; a fürdőszoba és a konyha teljes felújítása, burkolatcseréje

2.) A templomtorony felújítása

- Potyog a vakolat, tönkrementek a lemezszegélyek, festeni kellene az ablakokat

- Keressük azt a pályázatot, aminek segítségével ebbe a nagy munkába belefoghatnánk.

- A legfontosabb munkálatokat Lakos Zoltán elvégezte és felmérte a tornyon szükésges egyéb javítanivalókat. Felkértünk egy tervezőt, hogy készítsen erre vonatkozóan terveket, majd felvesszük a kapcsolatot a Műemlékvédelmi Hivatallal és árkalkulációkat kérünk a munkálatok elvégzésére.

3.) A templom ereszcsatornázása

- Keressük azt a pályázatot, melynek segítségével ebbe is belefoghatnánk

4.) A templom nyílászáróinak cseréje

- Pályázatot nyújtottunk be az Egyházmegyénkhez a nyílászáróink cseréjének támogatására. Kedvező elbírálás estén 2017-ben ismét nagyszabású munkálatokba kezdünk!

5.) Gyülekezeti Házunkban tárolószekrények készíttetése

Szépen felújított Gyülekezeti Házunkban szeretnénk a szép új konyhába új konyhabútort és az előtérbe tároló szekrényeket készíttetni, hogy a szép környezetet ne szedett-vedett bútorok raktárjaként használjuk. Tárolóhelyekre viszont szükségünk van. Kérjük, támogassák a presbitérium elképzelését!

Minden adományt és gyülekezetünk életéhez való hozzájárulást hálás szívvel és köszönettel fogadunk.
Isten áldását kérjük az adakozókra!

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 53, összesen: 244106

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...