Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szolgálati terület, Fejlesztések

Ez a szolgálat eredetileg a Kanadában élő, de magyar nyelvű egyházi szolgálatot nélkülözők számára készült. (lásd: „Történetünk” menüpont). Túlléptünk azonban e „szorosságból” és mára elmondhatjuk, hogy szolgálatunk bárhonnan elérhető a világon.

Bár az SMS küldés az a forma, amellyel legegyszerűbben el tudtuk érni az eredeti célkitűzésünket, azonban hamarosan találkoztuk e módszer korlátaival is. Kiderült, hogy az igény szélesebb a DailyBreadSMS szolgálatára, mint amit SMS-el le tudunk fedni. Ezért vezettük be (fenntartásaink ellenére is) az email-feliratkozás lehetőséget.
Az ország-, és kontinens határok átlépésével azonban az időzóna problematikája is felvetődött, melyre még nem sikerült sem az SMS, sem az email küldés esetében megnyugtató megoldást találni.

Továbbá két jelentős problémával találtuk szemben magunkat, amelyek a DailyBreadSMS szolgálati struktúrájának az átgondolását tette szükségessé:
Az emberi bizalmatlanság: Úgy tűnik, hogy „Regisztrációs Form-ok” kitöltése sokakban ellenérzés vált ki. Félnek (s talán nem is alaptalanul) az adataikat bárhol is megadni...
A GDPR bevezetése (ami egyébként igen kívánatos, és részünkről teljesen készek vagyunk annak megfelelni) olyan jellegű értelmezésekre talált a tömeges email-, és SMS küldő szolgáltatóknál, amelyek egyelőre óvatosságra késztetnek bennünket.

Mindezek alapján a DailyBreadSMS terjesztési stratégiájának változtatásán dolgozunk, és a „szórás” műveletét az SMS és email küldésről, az „Anonym” feliratkozásra próbáljuk áttenni.
Nevezetesen: létrehoztunk egy Google Calendar-t, amelyet Free/Public beállításokkal megosztottunk. Ezt a naptárt naponként töltjük fel a fentebb felvázolt módon előkészített igékkel. Ha tehát a daily.bread.sms@gmail.com megosztott Calendar-t hozzáadod a saját naptáradhoz, úgy naponta fognak megjelenni a telefonodon, és/vagy számítógépeden a DailyBreadSMS napi igéi. A beállítások részletes leírása az "Android / Iphone Naptár beállítás" menüpont alatt található.(Fejlesztés alatt: visszajelzéseket, tanácsokat szívesen fogadunk.)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 24, összesen: 39678

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.