Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Templomunk XV. századi gótikus templom barokk stilusban átépítve. Építésének pontos ideje ismeretlen, valamikor 1430 körül épülhetett. Eredetileg római katolikus templom volt, de a reformáció elterjedésével a reformátusok vették használatba. Többszöri átépítés után kapta a mai barokk jellegét. Az eredeti templomhajó két ablakának gótikus ívmaradványát az 1985-ös külső tatarozás tárta fel. Dunapataj már korán csatlakozott a reformációhoz, ezt látszik igazolni az 1576-i Hercegszőllősi zsinat egyik adata, ahol a 40 jelenlévő prédikátor között ott volt Tatár Mihály pataji prédikátor is.
A templom kétszer sérült súlyosan, először a török, majd 1707-bem a rácok égették fel Patajt, és rongálták meg a templomot. Eredetileg torony nem volt. 1774-ben épült a hajóhoz kőtorony Mária Terézia engedélyével. 1856-ban jelentős átépítésre került sor, amely során a zsindelytetőt rézborításra cserélték. Az első világháborúban hadicélokra elvitték a rézborítást a toronysüvegről és a tetőről is.
A templomi férőhelyek száma megközelíti az 1300-at. A templombelső érdekessége az Úrasztala mellett álló keresztelő medence és a szószék főlőtt lévő arcos Napszimbólum.
A templom és környezete műemléki védettség alatt áll.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.