A Csút helységnév – valószínűleg szláv eredetű szó, jelentése "suta" – személynévből keletkezett és 1358 óta ismert. A XIV. Században "Olchut" és "Felchut" településnevek együtt fordultak elő. Felcsút 1358-ban részben a fejérvári keresztesek birtoka volt, de 1400-ban már Vitány várához tartozott. Rozgonyi János tisztjei és jobbágyai felfegyverkezve 1494-ben támadást intéztek a felcsúti keresztesek birtoka ellen, s onnan több szarvasmarhát elhajtottak és Vitány várába vittek. A török megszállás után a keresztesek végképp elszéledtek, birtokaik idegen kézbe kerültek. Felcsút azonban népes maradt. 1580. évben "Felső-Csút" tizenhat házában 100-150 főnyi tiszta magyar lakosság élt, mely már református vallású lehetett. Az 1591-es évvel beköszöntött háborús idők végszedelmei nagyon megrongálhatták a falut és az egyházat is, mert 1626 -ig semmit sem tudunk róla, de ekkor már ismét lakott hely és "Kis-Csúth"-nak nevezték, melynek első ismert papja ez évben Nagyhalászi Pápa Gergely volt. A falu házainak száma 1633-ra 6-ra csökkent, ami azt mutatja, hogy a falu nemes urai és jobbágyai elhagyták lakóhelyüket, ezért érthető, hogy egyháza is gyengülni kezdett. A törökvilág-végi felszabadító háborúk teljesen el is pusztíthatták a falut, mert az 1694. évi összeírásban Felcsút, mint élő falu nem szerepel. 1716-ig nem hallunk a krónikákban az egyházról és a faluról, de ekkor a polgári felsőbbség telepítést végzett e puszta helyre, mely sikerrel járt, és a következő évben a teljesen református vallású települők -akiket teljesen felmentettek a közterhek viselése alól- egyházat fundáltak, majd vályogból és sövényből egy kis imaházat építettek, prédikátort hívtak Veresegyházi István személyében. 1728 körül a felcsúti lakosok egy német katonát agyonvertek, s a bűntetéstől való féltükben elbujdostak, így azután több éven keresztül megint lakatlan maradt a település. Ezután lassan népesedett újra, de mivel még a nemes urai sem bírtak prédikátort tartani, 1738-ban egy lévitát fogadtak, aki házaknál felváltva prédikált, valamint esti és reggeli könyörgéseket tartott, tanította a gyermekeket, és a régi oratórium melletti haranglábon lévő harangocskával harangozott. Egykori feljegyzésekből tudjuk, hogy a lévitát "házsoronként" élelmezték, és hogy Felcsút Alcsútnak volt ekkor leányegyháza, és az alcsúti prédikátor járt át keresztelni, esketni, temetni, bár a nemes urak halottait a szomszédos bicskei nagy gyülekezet papja temette! 1748-ban a bicskei plébános a veszprémi püspök rendeletére eltiltotta az alcsúti prédikátort a Felcsúton teljesítendő szolgálatok végzésétől és az akkori törvények alapján minden szolgálatot magának igényelt. A falu nemes urai ennek ellenére elhatározták, hogy rendes lelkészt fogadnak, aki a gyermekeket is tanítja majd. Miskolczy Mihály volt ez a férfiú, aki alig kezdte meg szolgálatát, a bicskei plébános máris bejelentette a veszprémi püspöknek és a vármegyének, hogy: "Felcsúthon, hol 15 éve nem volt prédikátor, újból állíttatott be a nép által, ki Érdi András házában imádkozik és predikál.... A harangot a reformátusok maguknak akarják tartani, mely pedig a katholikusokat is illeti s nem engednek vele katholikus halottra harangozni, stb." E feljelentésről értesülve, a felcsútiak folyamodványt nyújtottak be a vármegyéhez, hogy a veszprémi püspök ellenében pártfogolja és oltalmazza őket. Egyidejűleg a veszprémi püspök is jelentést tett a Helytartótanácsnak, hogy tiltsa el a felcsútiakat a szabad vallásgyakorlattól és az oratóriumot zárassa be. A Helytartótanács helyszíni vizsgálatot rendelt el és a vármegyei küldöttség által kihallgatott mind az öt (katholikus) tanú azt vallotta, hogy: "csakugyan építettek a reformátusok oratóriumot, volt papjuk is, később lévitákat tartottak, kik az oratórium elpusztulása után egyes nemes urak házainál imádkoztak és prédikáltak. Jelenleg is van papjuk, ki az Érdi-familia által épített házikóban tart Istentiszteleltet és ott tanít gyermekeket is." E jelentés után a Helytartótanács elrendelte, hogy mutassák ki a felcsútiak, hogy 1681 óta folytonosan volt vallásgyakorlatuk, de – úgy látszik – ezt nem tudták igazolni, ezért eltiltották őket a nyilvános vallásgyakorlattól és templomukat 1749-ben lerombolták . A falu nemes urai pedig csak saját birtokaikon nyertek magános Istentisztelet tartására szabadságot, de a nép nem. Mégis vallásukat a többi nem nemes majorokban továbbra is jóhiszeműen gyakorolták. Panaszt is tett a bicskei plébános, hogy miután: "az Érdi András udvarában lévő ima-házacska felépült, abban csupán az Érdi -familia nyert vallásgyakorlatot, mégis nemcsak a familia, hanem egész Felcsúth, sőt a környék református és lutherátus népe is eljár bele istentiszteletre, továbbá, hogy keresztelések, esketések a bicskei prédikátor által eszközöltetnek, a régi harangot, amelyet a katholikusok és nem katholikusok hajdanában közösen csináltattak, a korábbi haranglábról levették és az Érdi-oratórium elé helyezték..." Mindezek ellenére a vallásgyakorlat még a következő négy lelkész, helyesebben lelkésztanító idejében is több-kevesebb háborgatással fennállt, mígnem 1763-ban teljesen megszűnt. Elhalálozott ugyanis az utolsó lelkésztanító, aki után prédikátort nem hívhattak, s a gyülekezet mintegy önmagától megszűnt létezni, a hívek a szomszédos Alcsútra jártak istentiszteletre, s onnan kaptak lelkészi szolgálatokat.

A felcsúti református egyház újabb élete a Türelmi Rendelet után kezdődött, amikor a hívek száma elérte a kétszázat és a régi oratóriumot helyreállították, a haranglábra egy kis harangocskát helyeztek, s előimádkozó-tanítót tartottak, akinek egy kis házikót építettek és tisztességes fizetéssel látták el. Az 1816-os püspöki látogatás gyenge és erőtelen ekklézsiát talált Felcsúton, melyben egyházi szervezetnek, igazgatásnak nyoma sem volt, kurátoruk sem volt. Egy -két köznemes irányítása alatt állt az egyház, s az iskolában tanuló 20-25 gyermek csak a legszükségesebb ismereteket sajátíthatta el. A fejlődést mutatja, hogy a gyülekezet 1824-ben a düledező imaház helyett nagyobbat éa szilárdabbat épített torony nélkül, egy erre alkalmasabb helyen, amit a hívek a szükséges kellékekkel felszereltek. 1831-ben haranglábat állítottak és az elrepedt kis harang helyett két újat vettek, egyesek pedig már ekkor követ és fát adományoztak toronyépítésre. Az 19831-es esztendőben vált el a felcsúti gyülekezet Alcsúttól és csatolták Bodmérhez, mint ennek filiáját, s anyakönyveit is ide vitték át. A gyülekezet tagjainak száma nem sokára meghaladta a 300-at, majd a szomszédos Új-Barok község és Ó-Barok valamint Vázsony-puszták mint fiókegyházak idecsatolva, élt az egyház, míg 1875-ben anyaegyházzá lett, s lelkésszé választotta addigi tanítókáplánját, Szöllősi Pált, kinek 18 esztendőre terjedő szolgálati idejének első fele a buzgóság és erősödés ideje volt, a második fele pedig a hanyatlásé, mely időben a templom falazata és tetőzete úgy megromlott, hogy összedőléssel fenyegetett. Utódja Szűcs Károly lett, aki szinta halottaiból támasztotta életre, ő maga mondta: "Gondom mindenre kiterjedt, fő törekvésem a templom megépítése volt,... s a jó Isten nem hagyott el. Kétévi ittlétem után, 1895 április 2-án tettük le a templom alapkövét és szeptember 22-én már hálát adhattunk benne Istennek... 5484 frt 92 krba van, s az építés költségeit adományaink és a segélyek csak részben fedezték...  ez új templom a régitől kissé keletre, portánk közepére építetett... Terveztem önmagam, s Szabó Imre építész remekül végezte dolgát... Vétetett két új harang a régiek becserélése mellett 137 frt ráfizetéssel..." A templom kelet-nyugati tengelyben épült, nyugati, homlokzati, 24 m magas tornyával. A 7,5 x 14,5 méteres belső sík, vakolt mennyezetű. A keleti szegmensíves záródásban helyezték el a szószéket, a Mózesszéket és az úrasztalát, a padok mind ezzel szemben állnak. A torony felől van az egyetlen karzat, fából készült. A világosságot három-három nagyméretű félköríves záródású ablak szolgáltatja. A templom 140 ülőhelyes. A 85 kg-os harangját a bp-i Harangművek készítette 1924-ben, a 43 kg-osat Hőnig Frigyes öntötte 1894-ben Aradon. Gaál Antal lelkész 1900-ban érkezett a gyülekezetbe Erdélyből és 38 esztendőn keresztül pásztorolta azt. 1911-ben 311református él Felcsúton. 1924 után három egyháztag javítatta meg a torony  tetőzetét, két presbiter – Farkas Endre és Simon Endre – pedig egy új harangot öntetett. 1936-ban a parókiát, következő évben kántortanítói lakást építtettek, ez utóbbi falára helyezett emléktábla szerint: "Mészáros Matild kegyes hagyatékából épült 1937-ben. - Míg állnak e falak s kő kövön lesz benne, Jóltevőnk neve nem lehet feledve." 1939-ben Boross László lelkipásztor kerül a gyülekezt élére, aki a legnehezebb háborús és pártállami időkben végzi szolgálatát. 1943-ban új ablakokat készítettek a templomra és a belső felújítással egyidőben Herder János helybeli asztalosmester új padokat készített. A II. Világháború háborús eseményeinek következtében károkat szenvedett a templom, melyet 1947-ben állítottak helyre, majd 1958-ban és 1990-ben újítottak meg. Az egyházi iskolák államosítása után a református iskolát elbontották, a parókiához tartozó melléképületekből pedig a kommunizmus évtizedeiben parányi gyülekezeti termet alakítottak ki. Kolozsvári Kiss János és felesége Knáver Erzsébet 1976-ban váltja Boross Lászlót a lelkipásztori állásban. 1985-ben még 200 tagot számlál az egyházközség, de 2013-ra alig éri el a számuk a kilencvenet. A lelkészházaspár nyugdíjba vonulása után 2013-ben Hős Csaba alcsúti lelkész kezd helyettesítő szolgálatokat Felcsúton. A gyülekezet tagjai széles körű összefogással megújítják a kántorlakást, s 2015-re vállalkozói felajánlásokkal megtisztul a templomudvar és megújul a parókia is, 2016-ban pedig korszerű gyülekezeti terem készül el, amit Bogárdi Szabó István püspöki vizitációjának a keretében adnak át. 2015 októberében az addigi helyettes lelkész lemond alcsúti állásáról és püspöki kinevezéssel Felcsútra költözik, hogy feleségével együtt ellássa a gyarapodó gyülekezetben a szolgálatokat. A 2016. évi választói névjegyzékben 139 református egyháztag szerepel. Egyházjogi státuszát tekintve a gyülekezet jelenleg missziói egyházközség, leányegyházak és szórványok nélkül.

Források: Biczó Pál: Az egyházközségek története; Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, Bp. 1988; legnagyobb részt pedig Váradi József: Dunamellék Református Templomai 2.rész, Sajószentpéter. 1994.