Hős Csaba                                                                                                          Lekció: Mt. 21:1-9

Felcsút, 2017.12.03. Advent I.                                                                        Textus: Róma 13: 8-14

Cselekvési terv adventre

Elevenen él az emlékezetemben, hogy gyermekkoromban hogyan vártuk a Jézuskát. Mélyen belém égett, hogy családunknak komplett cselekvési terve volt a Jézuska érkezésére nézve. Általános nagytakarítás, rendtétel előzte meg eljövetelét. A viharos hétköznapokban össze-össze koccanó szüleim kibékülgettek. Gyertagyújtás és ünneplőbe öltözés előzte meg annak a Jézuskának a jövetelét, akiről szüleim bizton állították, hogy szívemben is megszülethet. S igazuk is volt, hiszen évekkel később, már felnőtt fejjel hitre jutva átélhettem, hogy milyen az amikor ott legbelül születik meg a Krisztus. Hát így, egy cselekvési terv mentén vártuk a Krisztust.

De így várta, egy cselekvési terv mentén várta a Krisztus az a 48-as magyar tábornok is, akiért Világos után kastélyába mentek a habsburg pribékek. Kifizette alkalmazottait, rendezte dolgait, kivilágította kastélyát, díszmagyarba öltözött és várta, hogy akasztófára vigyék. Mert tudta, hogy a halál számára nem pont lesz, hanem kettőspont. Sőt találkozás Krisztussal. Ő így várta Urát. Azt, akit mi is várunk.

Hiszen advent a Krisztus várás ideje. S nem véletlenül tart a várakozás ideje négy vasárnapon át. Szépen szimbolizálja ez a négy vasárnap, hogy a Krisztus négyféleképen érkezik, jön, közeledik. Egyfelől eljött ebbe a világba egykor, kétezer éve, s ezt ünnepeljük, ezért adunk hálát a karácsonyban. Elérkezik az ember életébe hitre jutásakor, amikor az életünkben először ott legbelül megmozdul valami, s ki tudjuk mondani: tiéd az életem Jézus. Aztán jön, közeledik felénk a Krisztus halálunk órájában is. Mert az is Őt hozza, abban is előtte lesz megállásunk. De várjuk a Krisztus úgy is, mint az Ő egyháza, hisz megígérte, hogy egykor, az idők végén, a történelem végén visszatér, elérkezik ebbe a világba.

Ebben a négyszeres Krisztusvárásban, az ő közeledésének sürgető váradalmában nem jó ám tétlenül várni. Jó, ha van az embernek valamiféle cselekvési terve. Nem árt, ha a Krisztus várás időszakát kihasználja az ember, s jól használja ki. Ebben áll mellénk, ebben tanácsol ma bennünket a felolvasott ige. (Hadd tegyem hozzá, hogy kétezer év óta a világ templomainak döntő többségében advent első vasárnapján ezt az igét szokták felolvasni.) Sőt, ha figyelmesen olvassuk akkor az igében egy komplett adventi cselekvési terv bontakozik ki. Kiderül, hogy mit kíván tőlünk, mire való az adventi idő. Három dolog mindenképp körvonalazódik: egyfelől az, hogy advent az adóságrendezések ideje. Másfelől az, hogy advent a felébredés ideje. Harmadsorban az, hogy advent a felöltözés ideje. Hadd bontogassuk ki mindezt bővebben.

Advent az adóságrendezés ideje. „Senkinek ne tartozzatok..." Mit jelent ezt? Nyilván valami mély dologról van itt szó, s nem a vállalkozási hitelünk, vagy személyi kölcsönünk rendezéséről, hanem valami egészen másról. Egyfelől arról a makacs tényről, hogy emberi természetünk okán, hibáink, bűneink okán igen sokkal tartozunk az Úristennek. Igazsága ítéletet kíván. De pont a közeledő, megszülető Krisztusra való tekintettel az Úristen elengedi adóságunkat, tartozásunkat. Nem tartozunk az Istennek. Adventben tudatosulhat, hogy mindaz, ami az első karácsonykor kezdődött, s az első húsvétban ért tetőfokára arról beszél, hogy Isten elengedi a fennálló adóságainkat. Óriási felszabadító üzenet ez. Az érkező Krisztus elé adóságmentesen állhatunk oda. Ugyanakkor ez a nagy adóságrendezés az adventi időszakre nézve kötelez is bennünket. Arra, hogy mi is adóságelengedők legyünk. A legtöbb karácsonyi embernek az a tragédiája, hogy pár nap ünnepi hangulat után ugyanott folytatja emberi kapcsolataiban az életét, ahol abbahagyta. Pedig advent ideje, a nagy adóságelengedéseknek az ideje. A megengedés és elengedés ideje. Gondoljuk végig! De sok bennünk a tüske, de sokan bántottak meg, de sokan akarták vesztünk, de sokan keserítették meg hétköznapjainkat, de sok konfliktusunk volt talán a legközelebbiekkel is. De sokakról gondoljuk, hogy tartoznak nekünk valamivel, amit nem adtak meg. Tele vagyunk vélt, vagy valós kintlévőségekkel. Hát advent az elengedés ideje. El lehet mindezt engedni. Meg lehet bocsátani. Mivel az én adóságaimat a Krisztus elengedte, nekem megbocsátott, miért nem teszem én ugyanezt. Ti nem tartoztok Istennek, ne hurcoljátok magatokkal mások adóságait. Az Úr közel, s adventben lehet minden adóság elengedett adóság! De ebben a nagy elengedésben, ebben a nagy tartozásrendezésben egy adóság mégis fennáll. Egy tartozás mégis megmarad: hogy egymást szeressétek! Az adventi cselekvési terv egyik lényeges motívuma ez: szeressétek egymást. Ez az a tartozás Isten felé és egymás felé, ami mindig fennál. Másképpen a szeretet az, amivel az ember soha nem lehet készen. A szeretet mindig új kihívásokat tartogat, annak naponként kell megújulnia, az nem korlátozódhat szűk időszakokra. Aki adventben nem tud szeretni, az a karácsonyi két napban sem fog tudni. De, akit az advent szeretetre nevel, annak talán marad jövő évre is. Szeressétek egymást, meg az Urat! Sőt van itt egy kis szó, amit a legkeresztyénebbek szoktak átugrani. Magatokat is! Ez is megtartandó törvény: Szeressétek magatokat. Mi keresztyének, rendes reformátusok, akik többnyire mieinkért, családunkért, közösségeinkért, hazánkért élünk erről feledkezünk meg leginkább. Szeressétek önmagatokat! Ez is az adventi cselekvési terv része. Nem önzőségre szólít az ige, hanem arra, hogy advent invitál: az Isten szeretetét elfogadva, abban megfürödve egy kicsit engedj magadnak is, egy kicsit szeresd magadat is, elfogadhatod magadat is, nem kell teljesítened és bizonyítanod önmagadnak! Légy adventben kicsit Isten előtti önmagad!

Ám az adventi cselekvési terv része a felébredés is. Advent az ébredés ideje is. Szépen fogalmaz az ige: Mivel az Úr Krisztus közel, ezért ébredjetek az álomból! Döbbenetes, hogy az eredetiben az álom szavaként a hipnózis kifejezés áll. Azt mondja az ige, hogy az embernek a hipnózis állapotából kell felébrednie, ha Jézus közelít az életéhez. Úgy elgondolkodtam, hogy sokszor tényleg ilyen hipnotizált emberek vagyunk. Amolyan alvajárók. Peregnek iszonyatos sebességgel a napok, az órák. Millió dolog, feladat, esemény résztvevői vagyunk. Olyanok egy-egy nap mintha egy rossz álom lenne. Fel sem fogjuk néha, hogy mi történik velünk, bennünk, körülöttünk. Nem tudjuk gondolatilag, érzelmileg, vagy akár fizikailag utolérni magunkat. Ébren is álomszerű sok minden. Arról nem is beszélve, hogy mennyi minden van, ami hipnotizál, altat bennünket. Elaltatott lelkiismeret, alvó erkölcsi érzék, szunnyadó moralitás. Ilyenek a mindennapjaink. Hát ebben a helyzetben mondja az ige, hogy az adventi idő: ébredési idő. A ráébredés ideje! Arra, hogy így-vagy úgy, de jön a Krisztus és találkozhatsz vele. Felébredés az advent! Arra hív, hogy ember dörzsöld meg a szemed, ne csak az orrodig láss. Merj gondolkodni! Ne csak a fonákját, hanem a színét is lásd ennek a világnak! Ébredj és lásd tisztán, világosan saját életedet, dolgaidat, kapcsolataidat. S engedd, hogy az érkező Krisztus cselekedjen életedben, gyógyítson, szeretgessen. Sőt ébredj befordult álmaidból és lásd meg a másik embert! Egy régi történet szerint egy bölcset megkérdeztek: Mikor végződik az éjszaka, s mikor kezdődik a nappal? A válasz ez volt: Amikor már meg tudok különböztetni egy kutyát egy báránytól. Amikor már meg tudom különböztetni a fügefát a datolyafától. De leginkább akkor amikor a másik emberben felismerem, hogy ő a testvérem, fivérem, nővérem. Advent annak a lehetősége, hogy a másik emberben felismerjük a testvért!

Sőt az adventi cselekvési terv része a felöltözés is. Levetni a régit, felvenni az Újat. Az ige Krisztusba öltözésről beszél. Nem véletlenül. Ez a felolvasott bibliai szakasz a hozzáértők szerint egy réges-régi keresztelési beszéd. Az Ősegyház idején a keresztelés szertartása úgy történt, hogy a hitüket megvalló keresztelendők szimbolikusan tiszta, fehér ruhába öltöztek. Kiábrázolva, hogy levetkőzik mindazt, ami szennye, ami piszkos és a Krisztust felöltve valami egészen új kezdődik életükben. Öltözzétek fel a Krisztust! - invitál az ige. Karácsony tragédiája az, hogy annak táján nagyon sokan keresztyén köpönyegbe bújnak. Ihlető ünnep a karácsony, amikor a legkeményebb szív is megenyhül. sőt sokan krisztusi-keresztyéni köpönyegbe bújnak pár napra. Tudjuk, hisz olyankor tele a templom is. De az ige valami mélyebb dologról beszél. Arról, hogy a Krisztusba öltözés lényegi, egzisztenciális, az élet minden területét átjáró döntés lehet az ember életében. Azt jelenti ez, hogy lényegileg akar az ember hozzá hasonlóvá lenni, nyomdokába lépni. Hogy a mindennapokban vele, az közel lévővel, az érkezővel akar az ember kapcsolatban lenni. Vele akarja élni életét. Vele akarja meghozni kis és nagy döntéseit. Vele akarja nevelni gyermekeit, vele akarja élni családi életét, vele alakarja végezni munkáját. S benne akarja várni a majdani nagy Isten színe elé állást. Erre hív advent!

Summázva: Az adventi cselekvési terv adóságrendezés, ébredés, és felöltözés. Aki így várja Urát, annak életében elérkezik, megjelenik. Nem csak karácsonykor, hanem a jövő héten is.