Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Garai Ház Alapítvány 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű, illetve lelki nehézségek között élő - elsősorban fiatalok, és gyermekek - számára gyógyító hetek szervezését végezze, valamint hátrányos helyzetű csoportok - különösen a helybeli értelmi fogyatékosok otthonának lakói - társadalmi esélyegyenlőségét elősegítse.
A hátrányos helyzetű, sérült emberek támogatása kiterjed a környéken családban élő sérült fiatalokra, illetve a Jelenünkért és Jövőnkért Alapítvány Foglalkoztató Házának sérült lakóira is.
1993-tól az alapítvány egy kézműves foglalkoztatót működtet Garán,a református parókián, ahol gyertya, boríték, és merített papír készítés, valamint agyagozás és nemezelés folyik. Ebben a műhelyben dolgoznak a Jelenünkért és Jövőnkért Alapítvány sérült lakói, illetve a Garai Ház Alapítvány Tarka-Barka Lakóotthonának lakói napi négy órában. Ezúton lehetőség a sérült fiatalok foglalkoztatására, akik így rendszeres, hasznos elfoglaltsághoz jutnak. ezen kívül a kézműves munka módot ad fantáziájuk kibontakozására. A kézműves műhely célja nemcsak a sérült fiatalok fejlesztése, hanem megmutatása annak, hogy a sérült ember másságában is teljes értékű, aki amellett, hogy gondoskodásra szorul, maga is gondoz bennünket.
1999.decemberétől működik az alapítvány Tarka-Barka Lakóotthona Baján. A ház 6 értelmi fogyatékos fiatalnak nyújt végleges otthont, akik korábban a garai intézetben éltek. A lakóotthon egy keresztyén közösség színtere is. A sérültekkel a segítőik is együtt élnek egy közösségben. Így a lakóotthonunk:
- keresztyén közösség, amelynek szívében az értelmi fogyatékos személy áll
- a közösségi élet helye, ahol családias, testvéri légkörben megosztjuk egymással a munkát, a fájdalmakat és örömöket
- jel, mely létével hirdeti, hogy a sérült ember élete érték, lehet velük egy úton haladni és együtt növekedni
- otthon, mely beilleszkedik a lakókörnyezetbe, ahol a segítők együtt élnek a sérült fiatalokkal
- munkahely, ahol a különböző lehetőségek közül mindenki megtalálja a személyes növekedéséhez legmegfelelőbb tevékenységet

Az alapítvány évek óta lehetőséget biztosít a vele kapcsolatban álló fiataloknak olyan programok szervezésére és lebonyolítására, amelyben egészséges és sérült fiatalok együtt tevékenykedhetnek: játék, zenélés, éneklés, kézműveskedés, bábozás, kirándulás. Ennek érdekében nyaranta táborokat, és évközben folyamatosan különböző összejöveteleket szervez.
Ilyen például az általunk Bárka-hétvégének nevezett program, ami havonta egy hétvégén kerül megrendezésre. Egyetemi, főiskolai hallgatók, akik szociális érzékenységük, a sérültek irányába való elköteleződésük által a velünk kapcsolatban álló sérültekkel töltik ezeket a hétvégéket, amelyeket igyekszünk meghatározott tematika alapján lebonyolítani mindkét célcsoport aktív részvételével. Az ilyen alkalmakkal célunk a sérültek társadalmi integrációjának, normalizációjának elősegítése, illetve az egészséges fiatalok felelősségvállalásának erősítése.
Erre kínálunk alkalmat azáltal is, hogy alapítványunk fogad diákokat önkéntes munkára. erre leginkább nyáron van lehetőség, illetve igény.
Kapcsolatban állunk a KGRE Tanítóképző Főiskolai Karával, illetve az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Karával, ahonnan évközben szakmai gyakorlatra érkeznek hozzánk hallgatók.
Két tanévben is sikeresen valósítottuk meg a "Felelősség-Fogyatékosság-Tolerancia- c. programsorozatunkat, amelyben a középiskolás korosztályt igyekeztünk közelebb vinni a sérültek világához oly módon, hogy minden héten más-más bajai középiskolát látogattunk meg a sérültekkel, akik bemutatták kézműves tevékenységüket a diákoknak és a házigazda középiskolások is az iskolájuk profiljának megfelelő csereprogrammal várták a sérülteket.

















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026