Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Hernádnémeti rövid története

A település egyes feltételezések szerint a már a honfoglalás előtt is lakott volt. Az egyik valószínűtlen magyarázat szerint honfoglaló őseink germánokat találtak itt innen lenne a "németi- elnevezés. Hasonlóan mondaszerű az a magyarázat, hogy egy (történészek számara ismeretlen) honfoglaláskori vezérről kapta nevét. Közelebb állhat az igazsághoz, hogy kezdetben az Aba nemzetség birtoka lehetett. A tatárjárás során bizonyára kipusztult, hiszen alig néhány kilométere terül el Muhitól, az 1241. április 11-i végzetes csata színhelyétől. Legvalószínűbb a magyarázat a település nevére, hogy ezt követően IV. Béla telepített ide németeket. A török időben pusztahelyként említik, viszont a reformáció századának végére, 1590. körül már reformátussá lett a község. Ez egybe esethetet azzal, hogy hajdúk kerültek a községbe. Az 1707. májusában az ónodi (körömi) országgyűlésen "II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a szabadságharc mellett hozott áldozatukért, hűségükért Hernádnémeti község lakosait megerősíti Csegeszegi birtoka egyik telkének használatában-.

Az első Tiszáninneni püspököt, Szentgyörgyi Sámuelt itt választották meg és szentelték fel 1734.-ben.
Az eredeti templom az 1500.-as évek elején épülhetett, amit többször renováltak, 1800-ban bővítettek. Veszélyessé vált tornyát 1892.-ben le kellett bontani. A jelenlegi templom 1894.- 1895.-ben épült Katona István tervei alapján, neoklasszicista stílusban.
A befejezés évében két harang is került a toronyba. A kisebbik 500 kg-os, a nagyobbik 700 kg-os lehetett. De ez utóbbi "a II. világháborúban maradt-. Ennek helyére 1957.-ben került egy 300 és egy 150 kg-os. Így három - az "Öreg-, a Kegyelem- és a "Hála- - harang hív az Igaz Isten tiszteletére.
A templom mennyezete festett.
Az orgonát 1908.-ban Kerékgyártó János debreceni mester készítette.
A toronyba 1912.-ben óra is került, mely a 1990.-es felújítás után ma is jelzi az időmúlását.
A gyülekezet első ismert lelkész e 1598.-ban Maklári Demeter volt.













Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig. A gyerekként rendező...
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...