2011. szeptember 18., vasárnap - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IFI teaház

 

Ki az aki nem szeret meginni egy hangulatos helyen egy bögre finom gyümölcs teát, vagy egy csésze gőzölgő kávét?

 

Az IFI-sek által üzemeltetett tea-kávéház egy újabb ötlet a listánkra a gyülekezet frissítésére és megmozgatására.

Mi kell egy ilyen teaházhoz?

Csupán egy terem, pár kreatív fiatal és egy doboz teafilter vízmelegítővel.

Na jó, de minek is ez az ötlet?

Sokan Istentisztelet után szívesen maradnának még beszélgetni, kapcsolatokat építeni a gyülekezeti tagokkal. Igaz sokszor van szeretetvendégség, spontán beszélgetés de miért ne lehetne egy új színt vinni és keretet adni ennek az Istentiszteleten kívül kerülő fontos elemnek.

Mikor egyszer Amszterdamban jártam gyülekezet látogatáson  kettőből kettő gyülekezetben fogadtak teával, megterített asztalokkal, kávéval mindezt egy hangulatos környezetben. Milyen jó is volt így kezdeni és befejezni az Istentiszteletet, hogy az ember úgy érzi szinte egy nappaliban ül, megpihen és családtagjaival beszélget. És végső soron nem tartozik céljaink közé, hogy gyülekezetünk közössége már-már kis család legyen?

Saját tapasztalat alapján az a meglátásom, hogy nálunk mindenki meglepődve de örömmel ült bele egy-egy fotelban a gyülekezeti teremben, miközben hangulatos kislámpa világított, és csendes zene szólt a háttérben. Az aranyos fiatalok pedig a pult mögött serényen különböző teák és kávék sorát készítik az arra várakozóknak.

Mi is kell pontosan egy ilyennek a megvalósításához? Mi egy teljesen átlagos református gyülekezeti teremmel próbálkoztunk. Elöször is a neonlámpákat lefedtük színes papírral és "tádám" kész is a hangulat világítás. Majd az énekeskönyvek, Bibliák egyebek tárolására használt fali komódokat befordítottuk a sarokba, pici félkörnek és láss csodát kész a bárpult. Mi is kell még? valahova le kell ülni. Mi sem egyszerűbb fogtunk 6db asztalt elrendeztük spontán össze vissza, ráraktunk egy hangulatos terítőt és kis mécsest és kész is a teaház berendezése. Már csak egy-két ablakra való nagy kendő, székek és hangulatos zene hiányzik. Ha esetleg ez még kevés lenne pár kis lámpa növények és szőnyeg is átvarázsolhatják a református gyülekezeti termet hangulatos teaházzá. Nincs is más hátra: főzzük a gyümölcs teát és fortyogjon a kávé.Kívülről pedig már csak az látszik, hogy egy nagy tömeg ember jókedvűen beszélget, nevetgél és sztorizgat. Így hát mi is nekidőlhetünk a falnak és belekóstolhatunk a pulttól elhozott gőzölgő erdei gyümölcs teánkba....

 

 

Kapcsolódó galériák:
10.JPG 14.JPG 06.JPG 16.JPG 08.JPG 11.JPG 02.JPG ifilter.jpg 04.JPG 05.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 347, összesen: 1687961

  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...
  • 2026. január 07., szerda

    Az új év első hetében megérkező extrém hideg időjárás miatt a Magyar Református Szeretetszolgálat elindította Felebarát programját, amely a hajléktala...
  • 2026. január 06., kedd

    Az imádság éve 2026. Egyházi tisztújítás előtt állva, országgyűlési választások előtt különösen is szükségünk van rá, hogy az Úrhoz forduljunk tanácsé...