2011. november 29., kedd - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mondd el a történetet

 

 

Mi késztet valakit, hogy a Biblia alapján meggazdagított történeteit elmondja, elmesélje?

 

 

„Egy történet tud semleges is maradni, ugyanakkor arra is képes, hogy annyira közel férkőzzön a hallgató szívéhez és gondolatvilágához, mint kevés más közlési forma.” – írja Lőrincz Csilla a Mondd el a történetet c. könyv magyar nyelvű utószavában. Már az furcsa lehet, hogy egy könyvben miért kell kiemelni a „magyar utószót”, nyilván azért mert létezik egy eredeti, azaz angol nyelvű variáció is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy utólag is magyarázni kell a művet. 12 történetet tartalmaz a könyv 12 szereplővel, akik részesei voltak Jézus történetének. Különleges műfaj ez a narratív, a történetbe belebújó mesélő, az elbeszélő stílus. A történet lényegileg az emberhez tartozik. A story, a mese elmondása, megosztása szintén az emberiség sajátja. Hiszen naponta ebből élünk, hogy történeteket olvasunk, hallgatunk, gyártunk vagy mondunk.

Részese vagyunk a világtörténelemnek, része Európának, aztán Magyarország és a településünk, végül a családunk történetnek. Van, amikor érdeklődünk, ki is vagyunk éhezve, hogy megtudjuk valaminek az eredetét. Vajon mi késztetett egy lelkészt, püspököt, hogy gondolatait papírra vesse és megossza másokkal? Nyilván a közlésvágy, a tapasztalatok felgyűlése, a megosztás vágya is. Mi a történetmesélés lényege ma?

Erre kaphat választ, akik beleolvasnak a Mondd el a történetet c., a Koinonia Kiadó által kiadott könyvbe. A szerző Alex J. MacDonald író, zenész és skót püspök műve nem nélkülözi a fordulatos elemeket. Mi késztet valakit, hogy a Biblia alapján meggazdagított történeteit elmondja, elmesélje?

Az a cél, hogy az olvasó képzelje oda a szobát, az utcát, a teret, ahol lejátszódik egy fontos beszélgetés akár Zákeusról és Jézusról, akár Gábrielről vagy Johannáról van szó. A feltámadás történetét pl. Egy pogány százados mondja el. Milyen megdöbbentő ereje lehet ennek. A könyv azoknak szól, akik igénylik, hogy elmondják a történetet. A szerző vallomásában: „Az egyik fő célom ezekkel az elbeszélésekkel, hogy bátorítsam az embereket, olvassák el az eredeti történeteket a Bibliából.”

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 268, összesen: 1696871

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...