2011. december 27., kedd - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A születés

 

Egy különös karácsonyi film, mely igazán közel hozza annak a feszült, de mégis csodálatos este történetét, amikor Mária Betlehemben világra hozta a világ Megváltóját.

 

„Csak szűkül, egyre szűkül a kép, míg végül egyetlen apró pontot látunk csupán, mely nem nagyobb egy lándzsa hegyénél: egy imádkozó zsidó leány képét.” (C.S. Lewis) „Félelmetes belegondolni, hogy az egész világ sorsa két falusi kamasz döntésén múlt. Vajon hányszor ismételhette el magában az angyal szavait Mária, miközben érezte a testében növekvő magzat, Isten Fia rugdosását? És Józsefet vajon hányszor öntötte el a kétely az angyali üzeneten morfondírozva – „lehet, hogy csak álmodtam?” -, miközben falujában mindenki ismerte szégyenét, s tanúja volt jegyese testi változásainak?”…
„Isten meglepő módon csecsemőként, istállóba érkezett meg egy olyan nép közé, amely elkülönített szentélyt tartott fenn számára a templomban, és nem merte kimondani a nevét. Jézus személyében Isten megtalálta a módját, miként lépjen kapcsolatba az emberekkel úgy, hogy a félelem lehetőségét kizárja. (Philipp Yansey)

 

Filmajánló:

A teljes film megtekinthető itt:

www.keresztenyfilmek.com

 

Kálló Karola

Kapcsolódó galériák:
15 nativity-movie-31.jpg 15 the-nativity-story1.jpg 15_nativity.jpg 15_The_Nativity_Story.jpg 15_nativity-story-2006b.jpg 15_the-nativity-story-08.jpg 15 nativity_2.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 27, összesen: 1666942

  • 2025. november 30., vasárnap

    Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály ...
  • 2025. november 29., szombat

    Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés:...
  • 2025. november 27., csütörtök

    Egészséges gyülekezetben akár hat generáció is találkozhat vasárnaponként. Bereczki Enikő generációkutató a Ráday-napok Tanulmányi napján workshoppal ...
  • 2025. november 25., kedd

    Idén ősszel tizennyolcan konfirmáltak a budai gyülekezetben, szívből fakadó bizonyságtételeik egy rendhagyó kétéves felkészítés és kísérés gyümölcsei.
  • 2025. november 25., kedd

    Tizennégy lelkészt bocsátottak ki gyülekezeti szolgálatuk megkezdésére, de nem szentelik fel őket azonnal. Rendeződött a teológia és az egyházkerület ...
  • 2025. november 23., vasárnap

    Hogyan képviseljük kősziklára épült egyházunkat a világban és mire kaptunk ebben elhívást? Beszámolónk a Colloquium Iuvenum 2025-ös budapesti alkalmár...
  • 2025. november 20., csütörtök

    Zsúfolásig megtelt a református templom Leányfalun 2025. november 15-én. Aki ott volt, nem csak hálaadó istentiszteleten vehetett részt, hanem egy kis...
  • 2025. november 19., szerda

    Elfogadás, törődés, megértés – a Bárka Akadémia novemberi szakmai napja a kamaszok mentális egészségéért jött létre. Az esemény újra megmutatta, hogy ...
  • 2025. november 18., kedd

    A jövőre ötszáz éves mohácsi csata volt a fő témája a tizenkilencedik Harkányi Szabadegyetemnek november 12-16. között.
  • 2025. november 17., hétfő

    Miért tesznek vagy hagynak jóvá etikátlan lépéseket etikus beállítottságú vezetők? Ennek hátterét és a lehetséges válaszokat tekintette át a keresztyé...