2012. január 25., szerda - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tükör hétvége

Ha tehetjük, hogy a böjti időszakban nagyobb hangsúlyt fektetünk az önsimeretre és az istentismeretre az ifi-órákon, nagy segítség lesz ez a fiataloknak. Ha pedig mindezt egy hétvége összhangjában, mélységében beszélgetjük végig, akár életváltozás, nagy döntések is születhetnek!


Először a csoportvezetők nézzenek "tükörbe", majd a közösség tagjai. Megéri!

„most tükör által homályosan látunk…” 1Kor 13

A külső és belső jelzőrendszerekről szóló ifi beszélgető-sorozat alkalmak, vagy akár egy egész hétvége programja lehet e tervezet – 16 feletti korosztálynak: magam, mások, Isten törvénye hármas tükrében.
Ez a korosztály sokkal mélyebben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy hol is van a helye, kicsoda ő, s honnan vegyen jó példákat, élhető mintákat. Mi az, ami megmarad, ami megtart.
Körültekintve nagyon vegyes a lehetőségek ajánlata, nehéz döntenie.
Nagy segítség, ha a közösségben őszinte légkörben tud kérdezni, együtt- gondolkodni másokkal, ha jó könyveket olvasva maga találja meg a válaszokat.
Ha van „lelki ház”, ahol növekedhet személyében, értékeiben, ahol megtanulhatja az igent és nemet is kimondani.

A tervezetben csak a konkrét témafeldolgozás szerepel, az „alkalmak” beilleszthetőek egy a közösség által kiépített ifjúsági óra rendszerébe.

Ön – én, a belső és a külső személyiségjegyek megkülönböztetése, nyelvi bravúrral.
„Én” - ami látszik, amit bárki tudhat rólam, ha figyel, ez a külső védőréteg.
„Ön” -, ami belül van, titkosan, s talán magam sem ismerem igazán.
A fogalmak így csoportosulnak: önismeret, önmegvalósítás, önátadás, öntudat, önelégültség, stb. azaz belülről kifelé irányulva. Az én-megvalósítás, én-ismeret, én-tudat, már érezzük a szóösszetételből, hogy erőltetett, mintha kívülről akarnánk befelé tulajdonítani valamit.
Utóbbiaknál a nyelvtan is jelzi, hogy sosem írhatók egybe!
(Nem véletlen, hogy a magyar nyelv épp a másik ismeretlent „Önözi”, a kellemetlen embert „magázza”, a kellemest „tetszikeli”).


1/ Ki vagyok? Miért is élek?
A HELYES ÖNISMERET
Személyes élethelyzet - értékelés, szemléletmód, az alapok – mint én tükör

A bevezető gondolatok készüléshez:
D. Bonhoeffer versrészlet: Ki vagyok?
(D. Bonhoeffer: Börtönlevelek, Harmat Kiadó 165.o.)
Valahonnan jöttünk, valahová megyünk, „életút”- modell.
„Az út, amelyet megjártál, az tesz egyedivé” – olvashattuk egy óriásplakáton, s valóban, egy folyamatról van szó, változásokról van szó, működésről, kapcsolatokról. Amíg élünk tart ez.
Michelangelo úgy fogalmazta meg: „Életünk végéig torzók maradunk”.
Polcz Alaine mondta: „Az életem olyan, mintha egy kész partitúra volna, és nekem le kellene játszanom valami hangszeren azt, ami benne áll. Néha jól játszom, néha melléfogok… Nyolcvan fölött kezdtem egészében látni az életemet, mintha mindez előre el lett volna rendezve.” (Singer Magdolna: Partitúra, Jaffa Kiadó 17.o.)

Vagy egy hatalmas mozaik, melynek darabjait megkapjuk – folyamatosan, de belőle a képet magunk rakjuk ki.
Isten kegyelméből ezek a kirakott képrészletek nincsenek „bebetonozva”, hanem változtathatók, mert korszakos nézőpontjaink szerint áthelyeződhetnek részletek, s ezzel teljesebbé válhat a kép. A megtérés és újjászületés csodája pedig egészen átrendezi az addig kialakult összevisszaságot.
139. zsoltár felolvasása, majd csoportbeszélgetés
Milyen élethelyzetben írhatta ezt a zsoltáríró?
Mit kér tulajdonképpen?
Milyen mértékben kéri az „önvizsgálatot” Istentől?
Vajon mi a célja kérésének?

Két személyes kérdés mindenkinek (akár kis papírokra írva)
Ha feltennék a kérdést: Ki vagy te, mit válaszolnál a neveden kívül?
Mit látsz magad előtt, miért is élsz, miért is születtél ebbe a világba?

Az alkalom mélyre mehet a fiatalokban, sok kérdésük előjöhet, fontos, hogy imádságos szívvel készüljünk, s készítsük elő ezt az alkalmat.
Jó, ha fel tudjuk ajánlani, hogy aki kéri személyes beszélgetéssel folytathatjuk a kérdésekre való válaszadást.


2/ Hová tartozom? Mi a feladatom?
ÖNMEGVALÓSÍTÁS, VAGY ÖNÁTADÁS
Adás-kapás egyensúlya, család, társadalom, egyház, a közösségek – mások tükre

A bevezető gondolatokhoz:
J. Eldredge: EPOSZ, Isten története
(103.o. Koinonia 2011)
Mindenki egy hatalmas rendszer részeként születik a világra. Hányan ültek már azokban a százados templompadokban előttünk? Ismerhetünk előttünk élő nemzedékeket, akiktől sokat örököltünk, tanultunk, kaptunk: génekben, lélekben, szokásokban, világlátásban – kapcsolatokban.
De megismerhetjük az utánunk felnövekvőket is, s tudatosíthatjuk, mit is adhatunk, s mit kell tovább adnunk. Áldás, vagy átok ami „átmegy” rajtunk? Élet vagy halál eszközeivé válunk?
„Olyan tükrök vagyunk, akik arcokat raktározunk el, és ezekből az arcokból vagyunk mi magunk is, azt hiszem.” Visky András
(Mint aki látja a hangot, Harmat, 2009, 147.o.)
Max Lucado különleges ajándékai eligazítanak különbségeinkről, s azok helyéről a közösségben. (Max Lucado: Különleges ajándék, KIA 2008)

Minden tettünk egy szál a szőnyegben. Felelősek vagyunk az életünkért, mert a közösség, melynek részei vagyunk, általunk is „szövődik”, vagy „foszlik”.

Róma 12 felolvasása, majd csoportbeszélgetés
Milyen „kéréssel” kezdődik a fejezet?
Hogyan is épül fel a gyülekezet közössége?
Hogyan alakulnak ki a feladatok egy adott közösségen belül?
Mennyire van szükségünk egymásra?
Hogyan jut el az apostol a kezdő kéréstől – a végső parancsokig?
Van személyesen kiosztott és van közös feladat is?
Mi a közösség rendje a 9-21 versek szerint?
Mit tehetünk, ha valami „rosszat” látunk, tapasztalunk?


Személyes kérdések – kisebb csoportokban beszélgetve, egymásnak segítve
Hová tartozom? – család, barátok, egyház, nemzet, melyik mit jelent nekem?
Mi a feladatom? Honnan lehet ezt tudni? Mi, vagy Ki segít ebben eligazodni?

Lehet egy nagy közös alkotással zárni, ahol mindenki elhelyezi magát (egy képet magáról, esetleg egy szimbólumot) egy „nagy hajó” ábrán.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon, ha mindenki felkerült a közösség tagjai közül a „hajóra”: működőképes lenne-e az így?!
Ha nem, miért nem, s ki hiányzik…
Imádkozzunk mindenkinek a helyéért, hogy megtalálhassa azt.


3/ Kire számíthatok? Kiben, miben lehetek én biztos?
ÖNELÉGÜLTSÉG, VAGY ÖNTUDAT
Biztonság: pénz, határok, szabályok, rugalmasság, képességek – Isten törvénye

A bevezető gondolatokhoz:
„Jézus nem azt mondta: „Arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok…”, ha kiharcoljátok a törvényeket, ha felszámoljátok az erkölcstelenséget, ha visszaadjátok a társadalom tisztességét. Hanem azt mondta: ”…ha szeretitek egymást.”
(P. Yancey: Jézus másként, Harmat, 2009, 276.o.)
Életkeretek komolyan vétele. Meddig is mehetek el? Hamis tükrök sokasága, hazugságvilág.
Véletlenek és a gondviselés szerepe. Törvények és erkölcs ereje – törvénytelenség és erkölcstelenség hatása és visszahatásai a nemzedékekben.
Mi az, ami biztos, ami mindig megmarad, s meg is tart, s aminek mindig van értelme?
A pénz? A hatalom megszerzése? A tudás, amelyet megszereztünk?
Lázár Ervin meséje a „nagyon testvérekről”
(Szegény Dzsoni és Árnika, Osiris, 2006, 65.o.)
Röhrig Géza példázata a hittérítő hitelességéről.
(A rebbe tépett papagája, Múlt és jövő Kiadó, 1999. 152.o.)

A szabadság lehetőségei, mint ajtók, melyek kitárulnak előttem újra, meg újra…
Mert Isten szeretete az ő törvényének értelme. S a szeretet-parancsok adják ennek csimborasszóját. Mert Isten szeretete a törvény Betöltőjén át áradt ki ránk a maga teljességében, hogy szabaddá tegyen a szeretetre. Nem az igazságunk – mely sokszor csak önelégültté tesz – a legfontosabb, hanem a szeretetünk, mely valódi keresztyén önazonosságunkat, öntudatunkat adhatja.

1Kor 13 felolvasása, majd csoportbeszélgetés:
(Kivételesen olvassuk hozzá a 12. rész utolsó mondatát és a 14. fejezet első sorát!)
Milyen különleges értékekről mondja ki a fejezet, hogy mind semmi a szeretethez képest?
Vajon miért? (Nem furcsa, hogy mindegyik, mint kiemelt érték nagy megbecsüléssel jár a keresztyén közösségekben? S, aki a „csak” a szeretetre törekszik, azt nem sokra becsülik?)
Milyen szeretetnek tűnik a felsorolás alapján a SZERETET – élhető ez így?
Ha valaki nem szeret, akkor mit csinál?(Olvassátok el így a 4-8 verseket:”A türelmetlen nem szeret…”)
Mik a „töredékesek” a teljeshez képest – gyermek-viták a felnőtt, érett szeretethez képest?
Mi az, ami megmarad?

Személyes kérdések:
Ha ma kellene odaállnom Isten ítélőszéke elé, vajon mi kerülne a szeretet-serpenyőbe?
Miért nem tudok szeretni?
Honnan kaphatok ilyen szeretetet?

Gyűjtsük össze a TÉNYEKET (4 tény), amelyek igazak mindannyiunkra nézve.
Gondolja végig mindenki, hogy mindezekből mi igaz személyesen rá nézve.
Ha valaki bizonytalan, vagy valaki nagyon kioktató a közösségben (az ugyanolyan bizonytalanságot jelez!) a vezető külön is beszélgessen vele.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 97, összesen: 1758577

  • 2026. július 04., szombat

    Független, nemzetközi irodalmárokból, kritikusokból és fordítókból álló zsűri ítélte 2026 legjobb német nyelvű irodalmi művének Visky András Tankó Tím...
  • 2026. július 02., csütörtök

    A dunavarsányi református gyülekezet nyári táborában nemcsak a bibliai szuperhősöket ismerhették meg a gyerekek, hanem a legkisebbektől a legidősebbek...
  • 2026. július 01., szerda

    Identitáskeresés, társadalmi lenyomatok és az egyházi reprezentáció felelőssége – A roma holokauszt emlékezetéről közelmúltban nyílt kiállítás kapcsán...
  • 2026. június 30., kedd

    Gyülekezetük számára alapvetés, hogy imádságban hordozzák egymást, még akkor is, ha van, aki ezt nem az imaközösségekben éli meg, hanem egyéni csendes...
  • 2026. június 29., hétfő

    Oláh Krisztina új könyve arra is emlékeztethet minket, hogy mindannyian Isten felelős munkatársai vagyunk, és ebben a szolgálatban közösen formálódunk...
  • 2026. június 28., vasárnap

    Néhány évvel ezelőtt új esélyt kaptak a gyülekezetplántálásra a tárnoki reformátusok, ma már csodaként élik meg az eddigi növekedést.
  • 2026. június 26., péntek

    A Szóval Lévay podcast második évadát ajánljuk
  • 2026. június 26., péntek

    Tábortüzes dicsőítés, balatoni séták, táncos est – csak néhány a közelmúltbeli egyházmegyei ifjúsági találkozók programjai közül. A fiatalokat m...
  • 2026. június 24., szerda

    Fiatal nőket támogat, hogy értéknek lássák a nőiességüket. Szülésznőnek készül, de a tenni akarása túlmutat a szakmáján. Kaszó Dorka felelősségérzetbő...
  • 2026. június 23., kedd

    Az egyháznak a kérdések oldalán kellene állnia – hangzott el „Az ember megszentségtelenítése” című könyv bemutatójául szolgáló konferencián.