2012. március 02., péntek - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A böjt az református dolog?

 

Mert biblikus dolog, ezért református is. Olvassuk együtt mélyebben az erről szóló bibliai szakaszokat, s lehet, hogy valami különlegeset fedezhetünk fel... próbáljuk ki....

 

Bevezető gondolatok a készüléshez:


A hegyi beszédben a kegyesség gyakorlása világosan 3 cselekvéshez kötődik: imádság, adakozás, böjt. Míg az imádság a természetes, az adakozás az elvárt kegyességhez tartozik egyházunkban, a böjt csak olyan „egyéni passzió” szintjén kerül szóba. Pedig nyilván nem véletlen, hogy Jézus a hármat szorosan összefűzi: Mt 6,1-18


Vajon nem azért olyan langyos a kegyességünk, mert csak saját tetszésünk szerint, s csak annyit gyakorlunk belőle, ami éppen „jól esik”? De milyen böjt az, ami jólesik?
A böjt igen sok haszonnal jár: személyes hitbeli megújulás, döntéshelyzetekben eligazítás, Isten akaratának világos megértése, a vele való kapcsolat megerősödése. Melyikünk nem vágyik ezekre? Világos, tiszta útmutatás a három ószövetségi történetben: Eszter 4,16, Dániel 1 és 9, Nehémiás 1,4. De az Ézsaiás 58 is feldolgozható böjti eligazítás bármely református közösség számára.
Utána olvashatunk még a II. Helvét Hitvallásban is: XXIV.fejezet.
Böjti időszakban sorozatot is tarthatunk erről ifjúsági közösségeinkben.

Bevezető játék:


Próbáljunk meg egy percig teljesen csendben maradni. Az ifivezető mérje az időt.
Azután próbáljuk ki még egyszer három perccel. Ki mire gondolt közben. Mire lehet ez jó? Vannak szerzetesi közösségek, ahol némasági fogadalmat tesznek. Vajon kibírnánk egy napig is?

Beszélgetés kezdeményezése:


Olvassuk fel együtt az Ézsaiás 58 teljes szakaszát (jó, ha versenként más olvassa – ha van mindenkinél Biblia). Mindenki válasszon egy verset, amit nem ért. Ha nincs ilyen, akkor válasszon olyat, ami szerinte a böjt lényegéről szól. Ezeket írjuk fel egy nagy papírra.
Ha mindenki olvashatja, próbáljuk összefoglalni egy mondattal, hogy mi is a böjt: kedvteléseinkről (szokásainkról) való lemondás Istenhez való közelebb kerülés céljából. Vegyük sorra (csak felevenítéssel) a bibliai személyeket, akik böjtöltek. Miért böjtöltek ők? Útmutatás, bűnbánat, készülés egy nehéz feladatra, mások szabadulása.
Korszerű dolog ma böjtölni? Miben is lehetne?
Lehet léböjt – egész nap csak folyékony italt iszunk (a régi rómaiak minden héten tartottak egy citromos vizes böjtnapot).
Lehet étkezési böjt: csoki, Cola, hús, kedvenc kaja, stb.
Lehet szokás-böjt: tévé, internet, telefon stb.
Lehet kedvtelés-böjt: fél órával keljenek korábban, akik szeretnek aludni, minden nap pakoljanak el, akik rendetlenek, mosogassanak, akik sosem vállalták ezt, stb.

Hogyan tegyük?

Fontos, hogy személyes döntés legyen. Fontos, hogy olyan legyen, ami valóban önmegtagadást kíván tőlünk. Fontos, hogy pontosan meghatározzuk a célját, idejét. Fontos, hogy írjuk fel, tartsuk számon, s ha közösen döntöttük el, akkor ennek áldásairól is könnyebb beszélni. Mindenképpen foglaljuk össze a böjti idő elteltével, hogy ki mire jutott, hogy megbeszélhessük a böjt nehézségeit is. Fontos, hogy nem szabad, hogy látszódjon rajtunk. Ez csak akkor érhető el, ha az imádság elmélyülése is kapcsolódik a böjthöz (különben gyorsan elkedvetlenedünk és belefáradunk). A legjobb, ha még az adakozás is kapcsolódik, azaz, amiben böjtölünk, azt nekiadjuk másoknak.

Áhítat: Mt 17,21 „Ez a fajta nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.”


Vajon hányan vannak közösségeinkben, akiknek szüksége lenne segítségünkre? Hajlandóak lennénk értük valami egészen másra, mint szokás? A böjt különlegessége, hogy nem csak saját, személyes kegyességünket erősítheti, hanem Jézus Krisztus szava alapján: a mások szabadításának is ez az eszköze. Lehet böjtölni mások gyógyulásáért, megtéréséért. Így a böjt az „ördöggel való harc” egyik alapfeltétele is: Mt 4, 1-11(Jézus 40 napos böjtje). Közösségeink ereje megnövekedhetne, ha vállalnánk egymás terheit ilyen formákban is. Egy közösségi szokás megújulása, megújult közösséget eredményezhet!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 54, összesen: 1666969

  • 2025. november 30., vasárnap

    Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály ...
  • 2025. november 29., szombat

    Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés:...
  • 2025. november 27., csütörtök

    Egészséges gyülekezetben akár hat generáció is találkozhat vasárnaponként. Bereczki Enikő generációkutató a Ráday-napok Tanulmányi napján workshoppal ...
  • 2025. november 25., kedd

    Idén ősszel tizennyolcan konfirmáltak a budai gyülekezetben, szívből fakadó bizonyságtételeik egy rendhagyó kétéves felkészítés és kísérés gyümölcsei.
  • 2025. november 25., kedd

    Tizennégy lelkészt bocsátottak ki gyülekezeti szolgálatuk megkezdésére, de nem szentelik fel őket azonnal. Rendeződött a teológia és az egyházkerület ...
  • 2025. november 23., vasárnap

    Hogyan képviseljük kősziklára épült egyházunkat a világban és mire kaptunk ebben elhívást? Beszámolónk a Colloquium Iuvenum 2025-ös budapesti alkalmár...
  • 2025. november 20., csütörtök

    Zsúfolásig megtelt a református templom Leányfalun 2025. november 15-én. Aki ott volt, nem csak hálaadó istentiszteleten vehetett részt, hanem egy kis...
  • 2025. november 19., szerda

    Elfogadás, törődés, megértés – a Bárka Akadémia novemberi szakmai napja a kamaszok mentális egészségéért jött létre. Az esemény újra megmutatta, hogy ...
  • 2025. november 18., kedd

    A jövőre ötszáz éves mohácsi csata volt a fő témája a tizenkilencedik Harkányi Szabadegyetemnek november 12-16. között.
  • 2025. november 17., hétfő

    Miért tesznek vagy hagynak jóvá etikátlan lépéseket etikus beállítottságú vezetők? Ennek hátterét és a lehetséges válaszokat tekintette át a keresztyé...